Jelbeszéd
1973-ban a magyar poptörténet egyik legnagyobb botránya mindenesetre Koncz Zsuzsa Jelbeszéd albuma körül robbant ki. Ezzel a lemezzel kapcsolatban terjedt el az a legenda, hogy meghallgatása után Aczél György kiborult. A legfőbb kultúrfunkcionárius kedélyét állítólag három szám kavarta fel (Ha én rózsa volnék, Egy fiatal költő emlékére, Ki mondta), de egyesek melléjük sorolták a címadó számot is.
Bors Jenő: „A Hanglemezgyár számára teljesen váratlanul és előzmények nélkül következett be a betiltás. Ahogy rendesen, az elkészült lemezt átadtuk a rádiónak, és a „zésítő bizottsága” eldöntötte, hogy mely számok forgathatók le szerkesztett műsorokban. Arról, hogy a rádió a Jelbeszéd-nek több számát nem »zésíti«, értesültünk, de hát ez nem először fordult elő, másrészt a rádiót független, állami intézménynek tekintettük, melynek döntése minket nem befolyásol. És teljesen gondtalanul árultuk a lemezt.”
Az MHV igazgatóját azonban nem sokkal később raportra rendelték a pártközpontba, és amikor Bors kifejtette, hogy a Ha én rózsa volnék című dalt a magyar popköltészet csúcsának tartja, ráadásul politikailag pozitívnak, akkor az illetékes elvtárs Bors visszaemlékezése szerint csak annyit mondott: „Akkor úgy látszik, nem értünk egyet. Mert mi ezt kimondottan helytelennek és károsnak tartjuk. De adminisztratív intézkedésre nincs szükség.”