Publication/name

Itt élned, halnod kell - Zenés történelmi játék

A popzene és a film kapcsolatában külön utat képvisel Koltay Gábor (1950–), akinek pályája sok szempontból modell-értékű. Karrierjét az 1983-as István, a király sikere indítja el, azóta – kizárólag a nézőszámokat tekintve – az egyik legsikeresebb magyar rendezőnek vallhatja magát, miközben mindvégig a pártok közelében, a nagy nyilvánosság előtt szerepelt.
A hetvenes évek első felében a műszaki egyetemista Koltay előbb az Illés Klub Fonográf című újságjának, majd a Kassák Klub Síppal-dobbal című kiadványának szerkesztője volt. Egyike azoknak a fiataloknak, akik Jancsó Miklóst, Gyurkó Lászlót, Hernádi Gyulát, illetve az állampárt reformgondolkodású kádereit próbálták megnyerni a beatmozgalom céljainak. Koltay újságíróként a korszak haladó szellemű baloldali értelmiségijeivel készített interjúkat, különösen Jancsó Miklós munkássága volt rá nagy hatással. Valószínűleg ez is közrejátszott, hogy pályát módosított, 1979-ben elvégezte a Színház- és Filmművészeti Főiskola film- és tévérendező tanszakát. Vizsgafilmjeiben Szörényi és Bródy szintén szerepet kapott. 1980-ban a Mafilm rendezője lett, az összegyűjtött dokumentumok közzétételével megjelentette a Szörényi–Bródy című könyvet. 1981-ben megrendezte az Illés zenekar visszatérését szolgáló vállalkozást (A Koncert), amelyről filmet forgatott (ez volt az első magyar koncertfilm), majd egy újabb kötetet publikált az esemény dokumentumaival. A produkció az évtized legsikeresebb magyar filmje lett, a mozikban kétmillióan, a televízióban ötmillióan látták. Koltay a művéhez a közegellenállás leküzdése érdekében a KISZ Budapesti Bizottságának munkatársaitól kért és kapott segítséget.
A film rendkívüli hazai népszerűsége, valamint a Karlovy Vary-i Filmfesztiválon aratott sikere tette lehetővé, hogy 1983-ban a Nemeskürty István vezette Budapest Filmstúdióban megkezdje a magyar államalapító István királyról szóló István, a király című rockopera filmváltozatának előkészítését, amelynek alapját a budapesti Városliget Királydombján megrendezett szabadtéri előadás jelentette. A művet két és félmillió néző tekintette meg a mozikban, a televízió többször is műsorára tűzte. 1984-ben ez a film képviselte Magyarországot a Cannes-i Filmfesztiválon. 
Ahhoz azonban, hogy ez a mű megszülethessen, Koltaynak már a pártban is mozgósítania kellett az ismeretségeit, és Maróthy László közbenjárásával sikerül megvalósítania a terveit. Koltay ekkor már tagja volt a Budapesti Pártbizottságnak, nem panaszkodhatott a megrendeléseket illetően.
1985-ben Itt élned, halnod kell címmel – 30 milliós költségvetési pénzzel – a felszabadulás 40. évfordulójának tiszteletére zenés történelmi játékot rendezett, mely alapján filmet forgatott a magyar történelem honfoglalástól napjainkig terjedő forradalmi és reform küzdelmeiről. A magyar történelem akkor és ott, a Hősök terén 1945-ben a „felszabadító szovjet csapatok” megérkezésével és tűzijátékkal végződött, ez a szelektív történelemszemlélet az előadás forgatókönyvén is nyomokat hagyott.
Koltay elkötelezettsége azonban nemcsak e monstre történelmi revü színrevitelében nyilvánult meg. A nyolcvanas években a Forradalmi Ifjúsági Napok rendezvényei szintén az ő rendezői koncepciója szerint alakultak át. Kipróbált rockzenészei (Varga Miklós, Deák Bill Gyula, Nagy Feró, Vikidál Gyula) voltak ugyanis hivatottak a közönség visszacsalogatására.
Koltay 1986-ban a városmajori Szabad Tér Színház igazgatója lett, amely szervezte és rendezte a négy legnagyobb budapesti szabadtéri színpad és a Budapesti Őszi Fesztivál programjait. 1987-ben létrehozta a Szabad Tér Kiadót, amely a következő években közel 150 kötetet jelentetett meg.
Az évtized végén ismét a nemzedéki mítosz ápolásával próbálta mozgósítani a tömegeket. 1990-ben újra feltámasztotta az Illést – ezúttal a Népstadionban. A 80 ezer néző előtt rendezett koncertről videófilmet forgatott. Baloldalisága azonban a rendszerváltozással mindinkább a múlt ködébe veszett, a kilencvenes évek elején alkotói tehetségét egyre gyakrabban a Magyar Demokrata Fórum szolgálatában kamatoztatta.
1991-ben – magyar-olasz koprodukcióban – kétrészes kosztümös játékfilmet forgatott Kodolányi János Julianus barát című regényéből, amely a XIII. század elején az óhazában magyar testvéreit felkereső domonkos-rendi szerzetes ismert küldetéséről szól, a főszerepekben Franco Neróval, Nino Manfredivel és Raf Vallonéval. 1992-ben a sevillai Expo ’92 rendezvényei sorában a Plaza de San Franciscón ismételten megrendezte az István, a király-t, amely az expó egyik kiemelkedő rendezvénye lett. 1993-ban a budapesti Margitszigeti Szabadtéri Színpad fennállása óta legnagyobb nézettségnek örvendő produkcióját, Szörényi Levente–Lezsák Sándor: Atilla – Isten kardja című rockoperáját állította színpadra. A műből televíziós film is készült, amelyet 1993 karácsonyán 5 millióan láttak a televízió ünnepi műsorán.
A zenés film körül – már csak Lezsák Sándor személye miatt is – politikai vita bontakozott ki, az alkotók belesodródtak a választási hisztériába. Az MDF a darabot épp úgy felhasználta a saját céljai érdekében, mint ahogy az ellenzék is éles támadásokat intézett ellene. Koltay ekkor már a rendszerváltozás utáni első kormány körül sürgölődő értelmiség egyik közismert figurája volt (ha kellett, útavatást is rendezett), és amikor 1993-ban Antall József meghalt, őt kérték fel a volt kormányfő temetésének megrendezésére. Koltay készségesen szolgálta ki a jobboldal igényeit, mint ahogy a későbbi szocialista, majd 1998-tól a Fidesz-kormánnyal is könnyen megtalálta a hangot. 1995 májusában fel is tették neki a régóta megválaszolásra váró kérdést, mire annyit mondott: „Azt gondolom, hogy hiteles maradtam, mert én sohasem változtam, a politika változott körülöttem, s ez óriási különbség. Nem elfelejtendő: a magyar zászlót nem 1990-ben, hanem 1983-ban emeltem föl. Ezt persze képletesen mondom, mindannyian tudjuk, hogy mire gondolok. Azzal tisztában vagyok, ez hihetetlenül bosszantó azok számára, akik törekvéseimmel nem szimpatizálnak. Ha hitelemet vesztettem volna, produkcióimra, rendezéseimre nem lennének tömegek kíváncsiak. Tudom, hogy szeretnek, elismernek az emberek, és ez nagy erőt ad.” 
Koltay Gábor a kilencvenes évek második felében is töretlenül szervezkedett tovább. 1996-ban, a honfoglalás ezeréves évfordulójára ismét kosztümös filmet forgatott, a magyar történelem dicső évszázadaiból Szent László történetét vitte filmre (Sacra Corona, 2001), majd nemzeti sorskérdéseket feszegetett (Trianon, 2004). De a popularitás megtartása vagy fokozása érdekében a nemzedéki mítosz ápolása helyett (kapcsolata az Illés tagjaival a kilencvenes évek második felében megromlott) 2001 elején Zámbó Jimmy emlékének igyekezett méltó emléket állítani a popsztár temetésének megrendezésével.
És hogy Koltay Gábor az újabb kurzusváltást is mennyire sikeresen, mondhatni, zökkenőmentesen vette, mutatja, hogy Itt élned, halnod kell címmel 2016 júniusában a Hősök terén ismét monumentális történelmi zenés tablót állított színpadra (a főbb szerepekben az István, a király megöregedett sztárjaival, Varga Miklóssal, Deák Bill Gyulával és Vikidál Gyulával) – csakhogy mindezzel ezúttal nem a „felszabadulás” és a szovjet csapatok bevonulásának negyvenedik évfordulójára emlékezett (miként tette 1985-ben), hanem a hatvan éve a szovjet csapatok által levert 1956-os forradalom előtt tisztelgett. Mondani sem kell, hogy kiemelt állami támogatással.
Majd két évvel később, 2018 nyarán ugyanott, ugyanezt a „gazdasági modellt” megismételte – Trianon címmel szintén kiemelt költségvetési hozzájárulással mutatott be újabb populista rockoperát, melynek anyagát CD-n és DVD-n is megjelentette.

Koltay Gábor

Vikidál Gyula (1948, Budapest) énekes, színész, aki a P.Mobil együttes tagjaként vált országosan ismertté. A hetvenes évek végén úgy emlegették őt, mint a legjobb hazai hard rock-énekest.
Az Iris, majd a Gemler nevű amatőr együttesekben kezdte zenei pályáját a hatvanas évek végén. Megfordult a szolnoki Pop együttesben, aztán énekelt a Recorder és a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-gesarol-89796">Gesarol</a> zenekarokban is. 1971-ben egy Pannónia nevű formációval vendéglátózott Miskolcon.
1974-ben lett a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-pmobil-6827">P.Mobil</a> énekese, amely az évtized végére az ország egyik legnépszerűbb rockcsapata lett - önálló album nélkül. A Hanglemezgyár vezetőinek packázása miatti reménytelen helyzetet a zenekar legnagyobb sztárja, Vikidál Gyula 1979-ben unta meg: az együttes rajongótáborának hatalmas felháborodására elment a P.Mobilból, és az akkor alakuló „őszinte és kőkemény” <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-dinamit-9319">Dinamit</a> tagja lett, ám a zenekar - két nagylemez után - 1982-ben feloszlott. Ugyanabban az évben Vikidál énekelt a Kugli együttesben, majd 1986-ig a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-p-box-9362">P. Box</a> frontembere volt, ahol egykori mobilos zenésztársaival (Bencsik Sándor, Cserháti István) játszottak hard rockot.
Színészként első szerepét a Máté Péter–S. Nagy István szerzőpáros Krízis című produkciójában kapta 1982-ben, ahol felfedezték őt a színház számára. 1983-ban egyik főszereplője (Koppány) lett az István, a király rockoperának. A személyét is ért sajtótámadások hatására 1985-ben szólólemezzel jelentkezett, amelyen sokoldalúságát (rock, opera, zsoltár, örökzöldek) akarta bizonyítani. 1986-tól előbb két évig a Rock Színház, majd 1992-től a Madách Színház tagja. A nyolcvanas években számos színpadi főszerepet alakított: Pilátus (Jézus Krisztus Szupersztár), Jean Valjean (Nyomorultak), János apostol (Mária Evangéliuma), Molokov (Chess), Atilla (Atilla – Isten kardja), Mufurc (Téli rege), Fezzinig (Isten pénze). 1990-91-ben szerepelt a Julianus barát című filmben és tévésorozatban.
1989-től az MHV (Menyhárt-Homonyik-Vikidál) trió tagjaként visszatért a rockéletbe. 1990-től szólólemezei is megjelentek (Maradsz, aki voltál, 1990, Keresztúton állok, 1993, Féltett kincseim, 1998, Vikidál Plussz, 2001). 2008-ig a volt P. Box-tagokat is soraiban tudó Boxer zenekarban énekelt, ezután az egykori P.Mobil-zenészeket tömörítő Mobilmánia együttesben láthattuk őt. 2019-ben szerepelt a megalakulásának 40. évfordulóját ünneplő Dinamit koncertjén.
Kitüntetései - 1988: Liszt Ferenc-díj, 1993: Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje. Emellett 1979-ben az év énekese lett a Popmeccs-szavazáson, valamint kétszeres eMeRTon-díjas előadónak mondhatja magát (1986, 1990).
Pályafutására árnyékot vetett az, hogy 2004-ben bizonyítékok hatására beismerte: a nyolcvanas években Dalos fedőnéven jelentéseket adott az állambiztonsági szolgálatnak zenésztársairól.
JBSz, HZ
 
<a href="https://www.vikidal.com/">https://www.vikidal.com/</a>

Vikidál Gyula

Erkel Ferenc-díjas zenész, zeneszerző, 2012 és 2014 között az Artisjus Szerzői Jogvédő Egyesület elnöke.
Klasszikus zenei nevelést kapott, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskola után 
a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán (ma Egyetem) tanult zeneszerzést. 1968-ban kapta meg a diplomáját, majd két éven át Varsóban modern avantgárd és elektronikus zenét tanult. 
1970-ben került a Magyar Rádióba zenei rendezőnek. Főleg beatfelvételeket bíztak rá, merthogy az intézménynél akkoriban főállásban dolgozó zenei rendezők mind hatvan felé jártak, és nem értették a fiatalabb generációt. Így találkozott a divatos slágereket játszó <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-non-stop-250">Non-Stop</a> együttessel, melynek 1970-ben zeneszerzője, 1971-ben pedig tagja lett. A Huszár Erikával írt számuk, a Lélegző furcsa hajnalon a Táncdalfesztiválon a második helyen végzett.
„A dalaim többsége nem slágernek készült, hanem tényleg önkifejezésként született. – emlékezik vissza egy 2015-ben készült <a href="https://beatkorszak.hu/doc/Victor_Mate.pdf">életútinterjúban.</a> – A Lélegző furcsa hajnalon se dallam, se szöveg, se zenei, se harmóniai szempontból nem a sablonokat követte. Annak ellenére, hogy eltért a megszokottaktól, végül díjat nyert, ami révén persze a zenekar roppant népszerű lett, a fesztiválsiker hozta utána magával a haknikat számolatlanul.  Futott a szekér, szinte mindennap máshol játszottunk, havi húsz-huszonöt meghívásunk volt, és a tagok nagy része úgy vélte, amíg megy, addig kaszáljunk. Én meg láttam, ahogy közben folyamatosan romlik a produkció.”
Victor végül 1972 nyarán szállt ki a Non-Stopból, egyrészt egyszemélyes zenekart alakított, mellyel rádiófelvételeket készített. Másrészt a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-gemini-236">Gemini</a>nek írt néhány számot, vállalt hangszereléseket, illetve a Geminivel és Huszár Erikával készített egy rockmusicalt (Holnaptól nem szeretlek, főszerepben Kovács Kati). 1976-ban Kardos G. Györggyel és Mészöly Dezsővel még jegyzett egy rockmusicalt (Villon és a többiek), de ettől kezdve lényegében kivonult a popszakmából és csak színházi darabokhoz írt zenéket.
1980-tól egy éven át a televíziózásban is kipróbálta magát, aztán visszatért a Magyar Rádió szerkesztőségébe, ahol a Fiatalok Popzenei Műhelyében készített beat- és rockzenekarokkal stúdiófelvételeket. 1994-től pedig elsősorban a közszolgálati intézményben található koncertfelvételek felkutatását és rendszerezését végezte. 2007-ben a Könnyűzenei Produkciós Szerkesztőség vezetőjeként ment nyugdíjba
JBSz

Itt élned, halnod kell - Zenés történelmi játék

Kapcsolatok

Koltay Gábor

Vikidál Gyula

Victor Máté