Publication/name

Hadd mondjam el

Az 1960-as  évek egyik legnagyobb karrierje kétségtelenül Zalatnay Saroltáé (1947). A Toldy gimnázium bálján, 1963 telén a Scampolo fedezte fel és a 15 éves „csajszinak” akkora sikere volt, hogy igazgatói engedéllyel felléphetett a Bartók Színpadon rendezett amatőrvetélkedőn is, ahol ő kapta a legjobb szólista díját. A zsűriben helyet foglaló Bergendy István szintén felfigyelt rá, akinek nemcsak fellépéseket, hanem lemezfelvételi lehetőséget is szerzett. 1965 februárjában Zalatnay már ORI-műsorban szerepelt, később a tévé május 1-jei műsorának egyik meglepetése lett, és a filigrán diáklány mindenütt sikert aratott. Első kislemezein brit hasonmásainak, Cilla Blacknek és Sandie Shaw-nak a dalait énekelte.
Minden menő banda szívesen koncertezett vele, de miután Frenreisz Karesz „lecsapta” Komár kezéről, 1966-tól a Metro mellett kötelezte el magát.
Az ország az első táncdalfesztiválon ismerhette meg (Hol jár az eszem?), ahol ábrándos tinilányként a mamák kedvence lett. A klubokban eközben miniszoknyában, csizmában a divatos beatlányt alakította, és a korabeli nagy slágereket énekelte. Ő volt a szexi, vadóc csitri mintaképe, aki 1963-tól az évtized végéig mindig hozta az éppen aktuális csajszi figurát. Volt rock and roll énekes, beatlány, aztán később Nancy Sinatra, majd Janis Joplin nyomába eredt. Változó arcaiban és megjelenéseiben mindig megtestesítette a korszak lánytípusait, akikkel aztán lépten-nyomon találkozhattunk a klubokban vagy a körúton. Nem is annyira a lányok utánozták Zalatnayt, hanem ő hozta jól a külföldi divatlapokból, popmagazinokból, koncertekről ismert előadók figuráját, majd lekoppintva azokat – szexiségben, öltözködésben, viselkedésben – diktálta a divatot.
De a vadóc Zalatnaynak volt egy másik, nagyközönség számára tartogatott énje is. A táncdalfesztiválokon, slágerbemutatókon már ez a bájos diáklány figura lépett a nyilvánosság elé, aki kedves, ártatlan babaarccal énekelt aranyos butaságokat (Jaj a matek, Anyuci, Na végre, hogy tavasz van), vagy messze révedő tekintettel rebegett édesbús melódiákat fákról, virágokról, fényről, régi barátokról.
Zalatnaynak 1967-ben élete nagy lehetőségét kínálta fel a sors. A brit zenekarokkal Magyarországra látogató üzletemberek viszonossági alapon őt is meghívták Nagy-Britanniába. Első brit kislemezére a Szervusztok, régi barátok című hazai sláger került. Papírkosársiker. A második korongot viszont már Jackie Edwards, a Spencer Davis Group háziszerzője jegyzi (Open Your Hand), de ez sem került fel a listára. Pedig Zalatnay londoni jelenléte szenzáció. Ő az első kelet-európai énekes, akit megpróbáltak befuttatni az angolszász popvilágban. Tisztában volt ezzel a magyar nagykövetség is, mert az angol popélet 300 reprezentánsát hívták meg a kislemez megjelenése alkalmából rendezett koktélpartira. Cinit mindenki a tenyerén hordozta, gyakori vendég lett a világhírű Marquee klubban, a Revolutionben, a Speakeasyben, összebarátkozott jó néhány popsztárral, állítása szerint Maurice Gibbel és Jimi Hendrix-szel is.
1969-ben második nekifutásra az I’m a Woman / Change Of Heart című kislemezével próbálkoztak. Ekkor már az Omega Red Star is öregbítette Nagy-Britanniában Magyarország hírnevét, ám a slágerdömpingben ennyi kevésnek bizonyult. A dolce vita továbbra is folyt (egy baráti névsor: Taste, Nice, Bee Gees, Equals, Amen Corner, Marbles, Cliff Richard, Ginger Baker, Julie Driscoll, Alan Price, Brian Auger, Tony Blackburne, Emperor Rosko, Simon Dee), de Zalatnayból mégsem lett sztár Angliában.
Zalatnay itthon változatlanul a slágercéh és a közönség kegyeltje maradt, ünnepelt fesztivál-énekesnő. Magánéleti kapcsolatai (Frenreisz Károly élettársa) révén számíthatott a frissen alakult Locomotiv GT támogatására, amellyel több sikerszámot (Miért mentél el?, Ez minden, Szeress nagyon, Mikor elalszol) és két nagylemezt is készített. 1972-ben a filmesek is felfedezték (Fuss, hogy utolérjenek), 1973-ban a Supraphon angol nyelvű nagylemezt jelentetett meg tőle, minden adott volt tehát az újabb nagy kiugráshoz.
Zalatnay pályája ehelyett valósággal derékba tört. Magánéleti válsága miatt kapcsolata az LGT-vel meglazult (1975-ben férjhez ment Révész Sándorhoz), és képtelen volt alkalmazkodni ahhoz, hogy egykori rajongói eltűntek a koncertszínpadok elől. Harmincas éveiben is a kedves Cini akart lenni, és Janis Joplin után hol Carole King, hol Carly Simon, hol Tina Turner bőrébe akart belebújni. Vérfrissítés gyanánt ugyan 1976-ban a nála lényegesen fiatalabb Postásy Julival és Várszegi Évával megalapította a Cini és a Tinik formációt, de hiába fedezett fel újabb stílusokat, hiába szeretett bele előadókba, a siker nem akart visszatérni. Sorjázó albumairól a finoman fogalmazó kritika csak annyit állapít meg: eklektikusak. És ez lehetett Zalatnay teljesítményéről a közönség véleménye is. Az 1980-as Tükörkép-et például a slágergyáros Máté–S. Nagy páros írta neki, ám a nagylemezből alig 12 ezerre voltak vevők (abban a korban, amikor az aranylemez 100 ezer eladott példányt jelentett).
A nyolcvanas években szaftos önéletrajzi regényekkel (Nem vagyok én apáca, 1985, Ezt sem a zárdában írtam, 1987) maradt a köztudatban, 1988-ban Privát levél címmel jelentetett meg új dalokat (a borítóján meztelenül pózol), a rendszerváltozás után pedig a leginkább a viharos magánéleti kapcsolata tartották a bulvármédia köztudatában. A nála sokkal fiatalabb Márton Csabával közös vállalkozása csődbe ment, hét évet élt együtt Csapó Gábor vízilabdázóval, 2001-ben – 54 éves korában – erotikus fotósorozata jelent meg a Playboy magazin magyar kiadásában, 2004 szeptemberében pedig 36 rendbeli, nagy kárt okozó, üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett csalás miatt három év börtönben letöltendő szabadságvesztésre ítélték. Nagy médiahullámverés közepette vonult be 2004. október 26-án a börtönbe, ahonnan 2006. október 26-án szabadult.
JBSz–SJ
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 1 (1960–70-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 80–83.
 
Az előadó Facebook-oldala: <a href="https://hu-hu.facebook.com/zalatnaysaroltaoffical/">https://hu-hu.facebook.com/zalatnaysaroltaoffical/ </a>
Az előadó instagram-oldala: https://www.instagram.com/zalatnay.sarolta/?hl=hu

Zalatnay Sarolta

Ahogy 1971-re (Locomotiv GT) és 1972-re (Taurus), úgy 1973-ra is jutott egy supergroup, amely pályafutását tekintve valahol a kettő között állt: ha változó felállásban is, de viszonylag sokáig működött. Ebben az évben az Illés feloszlása, illetve a Fonográf megalakulása, a Képzelt riport… vígszínházi bemutatója mellett kétségkívül a Skorpió létrejötte volt a legfontosabb esemény a hazai rock történetében.
Amikor a továbbra is a koncertezésben hívő Frenreisz Károly 1973 elején kivált a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című rockmusicallel a színház felé forduló Locomotiv GT-ből, rutinos és tehetséges zenészeket választott maga mellé társnak: az akkoriban a legjobb billentyűsnek számító Papp Gyulát (1951, ex-Mini), illetve az éppen felbomló Hungariából a gitáros Szűcs Antal Gábort (1950) és a dobos Fekete Gábort (1952). Nevük adott volt, hisz hárman is a Skorpió jegyében születtek.
Miután Zalatnay Cini negyedik albumán (Hadd mondjam el) már összecsiszolódtak, augusztus 11-én Szigetszentmiklóson élőben is bemutatkoztak – jó harmadnyi ház előtt. A Budai Ifjúsági Parkban viszont már tombolt a tömeg, és Frenreisz szakmai összeköttetése, profi menedzselése a tömegkommunikáció kapuit is gyorsan megnyitotta a zenekar előtt. Rádió- és lemezfelvételeket készítettek, a sajtó pedig supergroupként cikkezett róluk. Mint a zenészek nyilatkozták: a Skorpió, szakítva a divatos, dallamos slágerzenével és a kísérletező progresszív törekvésekkel, a külföldön népszerű hard rock vonalat követte. És bár az első album (Rohanás, 1974) kétségkívül erőteljesen szólt, mégsem hozta azt, amit a fentiek alapján várni lehetett.
A Rohanás, akárcsak a többi Skorpió-korong sajátosan kettős lett: az igényes zenei megoldások gyakorta falvédő szintű szövegekkel, közhelybölcsességekkel párosultak. Frenreiszék nem merték következetesen vállalni azt, amire pedig tehetségük, hangszertudásuk feljogosította volna őket. A supergroup gyakorta keltette az érzést, hogy itt valójában Frenreisz Károlyról és kísérőzenekaráról van szó, Frenreisztől pedig a háromperces limonádé pop nem állt nagyon messze, elég, ha a Citromízű banán (Metro) vagy a Sose mondd a mamának (LGT) című dalaira gondolunk.
Hiába arattak a hazai és külföldi turnéikon zajos sikereket, a nagy rohanásban kevesebbet törődtek a komponálással, nagylemezeiken (Ünnepnap, 1975, Kelj fel, 1976, Gyere velem, 1978) egyre sablonosabb zenei produkciókat kínáltak. A szövegek pedig nemcsak mesterkéltek és sematikusak voltak, hanem olykor mosolyt fakasztóak is.
Miközben rengeteget koncerteztek külföldön, 1976-ban a sopoti fesztiválon elnyerték a sajtó különdíját, 1977-ben skandináv és német körútjukon 157 (!) koncertet adtak, 1978-ban a Turku Music Festivalon a Uriah Heeppel és a Boomtown Ratsszel egyenrangúként kezelték őket. Az 1978-as Gyere velem azonban egy fáradt, önismétlő zenekar benyomását keltette. Ráadásul a hard rock hívei már náluknál sokkal izgalmasabb, „őszinte, kőkemény” rockot játszó zenekart hallhattak (Piramis, P. Mobil), így a Skorpió 1979 elején minden különösebb feltűnés nélkül oszlott fel. Frenreisz zenésztársai pedig a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat által favorizált Dinamithoz csatlakoztak.
Frenreisz nem adta fel, Új Skorpió néven újabb triót – Tátrai Tibor (1952, gitár), Papp Tamás (1957, dob) – hozott létre, és amikor 1979. augusztus 20-án bemutatkoztak, a közönség és a kritika is elragadtatással fogadta őket. Sajnos ismét kiderült, Frenreisz megint elkövette ugyanazt a hibát. Képtelen volt csak a belső hangokra figyelni. Az Új Skorpió (1980), illetve a Zene tíz húrra és egy dobosra (1981) ismét felemásra sikeredett: amolyan „virtuóz-kommersz” zenét játszottak, amelyből a koncerteken a szókapcsolat első, a lemezeken pedig második tagja volt érvényes. Valószínűleg ezért választotta őket a közönség az év gitárosának, basszusgitárosának, dobosának, korongjaik meg ugyanezért porosodtak az üzletek polcain.
1981-re azonban már ez a virtuozitás is érdektelenné vált, mindinkább visszasüllyedtek a kemény rock derékhadába, és 1983-ban szép csendben feloszlottak. Azóta kétszer próbálkoztak meg a visszatéréssel, de az Azt beszéli már az egész város (1985) és A show megy tovább (1993) című lemezük, illetve a hozzájuk kapcsolódó koncertek lényegében semmit nem tettek hozzá az addigi életműhöz.
JBSz–SJ
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 1 (1960–70-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 253–256.

Kapcsolatok

Zalatnay Sarolta

Skorpió