Publication/name

Farkashajsza (Vlagyimir Viszockij művei)

Amíg a „fekete bárányok” közül a P.Mobil képviselte a jelent, a Beatrice meg a kapcsolatot a közeli jövővel, addig a Hobo Blues Band a múlt egyik fontos, Magyarországon alig ismert örökségét, a bluest próbálta meg némi fáziskéséssel honosítani. Vissza a gyökerekhez! – hirdette meg a műfaj legvehemensebb és a nyilvánosság előtt sokáig ismeretlen elkötelezettje, <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-foldes-laszlo-hobo-9446">Hobo</a> (Földes László, 1945), aki korábban cikkeivel, novelláival, előadásaival is sokat tett a blues hazai népszerűsítéséért. Schuster javaslatára kezdett próbálni 1978 júliusában az Ikarus három tagjával – Szakács László (dob), Gecse János (basszusgitár), Kőrös József (szólógitár) – egy sashalmi szenespincében, és első koncertjüket 1978 augusztusában, a P.Mobil előzenekaraként adták a Lőrinci Ifjúsági Parkban.
Hobo 1989-ben megjelent Hobo Sapiens könyvében közli az első buli műsorának dallistáját, amit talán érdemes idemásolni: Dobókocka (Tumblin’ Dice) – Jumpin’ Jack Flash – Tökös srác (Manish Boy) – Szimpátia az ördöggel (Sympathy for The Devil) – Bordély blues (Honky Tonk Women) – Éjféli csavargó (Midnight Rambler) – Indulnod kell (You Gotta Move) – Vándor az úton (Riders On the Storm). Az utolsó számot (Doors) leszámítva csupa Rolling Stones-szám. De már ugyanebben az évben magyarított és elénekelt több más Stones-, Hendrix- és Cream-dalt. 1979 tavaszára pedig már összeállt az első „igazi” Hobo Blues Band: Póka Egon (basszusgitár), Szénich János (gitár), Kőrös József (gitár), Döme Dezső (dob), Deák Bill Gyula (ének).
A HBB – Hobo szavaival – „szombat esti blueszenekarként” azzal a céllal indult, hogy újra felfedeztesse a rock klasszikusait, és a harmadik rockgeneráció tagjaival is megismertesse, honnan indult el ez a műfaj. Zenekarával a MOM Művelődési Házban olyan zenei központot alakított ki, amely a hatvanas évek beatklubjait utánozva minden héten gazdag programmal várta az érdeklődőket. Nemcsak koncertet adtak, hanem kiállításokat rendeztek, diaporáma-műsorokat és filmeket vetítettek, vendégeket hívtak, beszélgetéseket szerveztek. Mindezt fesztelen, oldott légkörben, élő és konzerv zene kíséretében. És ezzel nem csak újat kereső tizenéveseket, de a régire vágyó beatnemzedék tagjait is sikerült elérniük. Hobo személyében ráadásul hosszú évek után ismét megjelent a hazai rockszínpadokon az értelmiségi előadó típusa.
A Hobo Blues Band számára az igazi kiugrást az 1979-ben a Kisstadionban (a svájci Krokus és az Omega előtt) adott koncert jelentette. Azzal, hogy a HBB-t országszerte tíz- és tízezrek fedezték fel maguknak, Hobo utópiája („szombat esti klubzenekar”) hamar megbukott az élet realitásán. Egyre nagyobb helyeken léptek fel, de ezzel együtt jöttek a botrányok is, aminek következményeként egyes megyékből kitiltották őket, és 1980-ra ők is megbélyegzett „fekete bárányok” lettek.
Igaz, ők többre vitték, mint a többiek (mások úgy fogalmazzák: őket más módszerekkel akarták lehetetlenné tenni). Nyáron megjelenhetett első kislemezük (Rolling Stones blues / 3.20-as blues), majd karácsonyra kijöhetett az első LP, amiből több mint százezer példányt fogyott, Hobót az év emberének választották. Ráadásul Szomjas György készülő Kopaszkutya című filmjének nemcsak a főszerepét bízta Hobóra, hanem részben a mű sztoriját, ötleteit is a zenészektől kölcsönözte.
Az 1981-es év a Kopaszkutya jegyében telt. Hobo ősztől a miskolci színházban főszerepet kapott (meg is bukott vele), könyvet írt a Rolling Stonesról, és Bereményi Gézával egy rockmusical színpadra állítását tervezte. Az augusztusi hajógyári szuperkoncerten a HBB széteső, fáradt zenekar benyomását keltette, és a szeptember végén, az Ifipark záró buliján bemutatott Mindennek vége műsorban Hobo már inkább csak a megszokott manírjait hozta, nem új ötleteket.
A következő két nagylemezen (Oly sokáig voltunk lenn, Még élünk!) viszont kettős szereposztást alkalmaz: Deák Bill Gyula énekelte a proli életképeket felvillantó rhythm and bluesokat (Kőbánya blues, Tetovált lány, Hosszúlábú asszony), Hobo pedig az intellektuálisabb, kántálóbb szövegmondásra épülő dalokat (Halálapa blues, Mata Hari, Közép-európai Hobo Blues Nr. 2).
Hobo ettől kezdve a bluestól eltérő kompozíciós és hangszerelési ötleteknek is sokkal nagyobb teret adott, és egész előadásmódjával igyekezett egy értelmiségi, a bluestól nem idegen, de törvényszerűen abból nem következő formát kialakítani. 1983-ra a HBB is teljesen átalakult, a Póka–Tátrai duó szerzői vénája és hangszeres virtuozitása szerencsésen párosult Hobo költői szövegeivel, és 1984-ben megszületett a magyar rock történetének egyik legfontosabb albuma, a Vadászat.
A Vadászat-tal határozottan irányt váltott a zenekar, és ez egyáltalán nem ment zökkenőmentesen: 1985-re Hobo és Póka kivételével az egész társulat lecserélődött. Az újonnan érkezett társakkal – Tóth János Rudolf (ének, gitár), Fuchs László (zongora) – a korábbi rockos jellegű bluestól egy költőibb és stilárisan heterogénebb irányba fordultak, nagyjából arra, amerre a főnök a kezdetek óta tartani akart. Az új felállás első munkája – kihasználva Fuchs zenei sokoldalúságát, könnyed és finom játékát – mindjárt egy Jim Morrison emlékműsor volt (nagylemez is lett belőle), aztán Hobo kuplékkal, esztrád-jellegű dalokkal is megpróbálkozott, majd a gyökerek keresése jegyében Allen Ginsberggel elkészítette az Üvöltés-t.
A rendszerváltozás előtti évek enyhülő ideológiai nyomása még kihozta belőlük azt a lemezanyagot (Tiltott gyümölcs), amelyet igazából az induláskor kellett volna rögzíteniük – akkor még lett volna benne kellő izgalom, így viszont óhatatlanul önismétlésnek tűnt. Majd az MHV-tól elmenekülő, ismételten nagymértékben átalakuló Hobo Blues Band az évtized végén megkezdte talán legellentmondásosabb időszakát, melyet nagyjából az 1995-ös Vissza a 66-os úton zárt le. Ebben a hat-hét évben születtek emlékezetes (Tábortűz mellett, 1990) és felejthető albumok (Kocsmaopera, 1991, Férfibánat, 1992), de szellemileg/zeneileg kétségkívül helyben járt a zenekar.
Érezte ezt Hobo is, és a megélhetést jelentő koncertezés mellett egyre inkább a színház és a költészet felé mozdult el. Nyilván azért is, mert míg a nyolcvanas évek második felében a Hobo Blues Band keretein belül sok számára kedveset, de elvben oda nem illőt – verset, bohóctréfákat, kuplét, színházat, népzenét – sikerült megvalósítania, addig a kilencvenes évek elején rá kellett döbbennie, hogy ez a szellemiség nem minden tag számára világos vagy lényeges. Elkezdett hát előbb egyedül, később más muzsikusokkal összefogva a HBB mellett különféle zenés-irodalmi műsorokat létrehozni – melyek közül talán a legemlékezetesebb a Márta Istvánnal közös József Attila-korongja, a Magyarország messzire van, illetve a részben ennek anyagából összeállított színházi estje, a Légy ostoba!. Főként e társak segítségével a kilencvenes évek vége felé ismét teljesen megújította együttesét, és a Hobo Blues Bandben annak 2011-es leállásáig ismét minden ott volt, ami számára kedvesnek számított: blues, színház, költészet.
JBSz–SJ
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 2 (1980–90-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 324–327.

Hobo Blues Band

Nevezték már prófétának, rockköltőnek, az ifjúság megrontójának, lázítónak, ellenzékinek, sőt Jagger-imitátornak is. Azt viszont mindenki elismerte, hogy előadóművészként, népművelőként és íróként elévülhetetlen érdemei vannak a blues magyarországi népszerűsítésében. Zenekara, a Hobo Blues Band fennállása harminchárom éve alatt folyamatosan a színpadon volt – ami hazai viszonylatban egyedülálló jelenség. Ráadásul Hobo emellett színházi vonalon is rendkívül aktív volt, időről időre összeállított példaképei – József Attila, Jim Morrison, Vladimír Viszockij, Francois Villon vagy Ady Endre – verseiből önálló estre valót.
Próbálkozott szövegírással és szövegfordítással a Kex-szel, a Syriusszal, az Olimpiával, a P.Mobillal, felbukkant filmekben (Extázis 7-től 10-ig, Agitátorok), Szerémi László néven novellákat publikált. Állítólag 1968-ban egy Kex-koncerten énekelt először színpadon (két Rolling Stones-dalt, a The Spider And The Fly-t és az I’m Alright-ot), akkoriban Baksa Soós János a közönség soraiból hívott fel embereket, hogy színesítse a műsort. Aztán sokáig semmi, majd a hetvenes évek derekán egy nap a Metro Klubban beugrott a P.Mobilba énekelni. Néhány Stones-dal is terítékre került. A sikeren felbuzdulva Hobo nekilátott zenészeket keresni, ekkor ajánlotta neki Schuster Lóránt a P.Mobil előtt rendszeresen fellépő, angol rockszámokat játszó Ikarust. Javarészt belőlük jött létre a Hobo Blues Band első felállása.
Hobo tehát tizenöt évet töltött a rock peremvidékén, mielőtt 1978-ban beszállt volna a rock and roll cirkuszba. Hogy aztán egyetlen év alatt minden babért learasson. Zenekarában, a Hobo Blues Bandben fennállása harminchárom éve alatt több mint harminc zenész fordult meg, rajta kívül minden hangszeres többszörösen cserélődött. A legfontosabb társak: Póka Egon (basszusgitár) 1978–1993 és 2009–2011 között, Tátrai Tibor (gitár) 1983–1985, 1989–1998 és 2009-2011 között, Döme Dezső (dob) 1979–1980 és 1985–1989 között, Deák Bill Gyula (ének) 1979–1985 között, Tóth János Rudolf (gitár, ének) 1985–1998 között, Hárs Viktor (basszusgitár) 1998–2008 között, Fehér Géza (gitár) 2002–2008 között, valamint Fuchs László (zongora) 1985–1989 között volt a zenekar tagja. A HBB 2011-ben elbúcsúzott, azóta ifj. Tornóczky Ferenc (gitár), Póka Egon (basszusgitár), Szakadáti Mátyás (ütőhangszerek) és Fekete-Kovács Kornél (trombita, billentyűs hangszerek) Hobo állandó kísérői.
A HBB-vel több mint húsz korongot jelentetett meg, nem túl egyenletes színvonalúakat, de van köztük néhány egészen kimagasló teljesítmény. Az első évtizedből mindenekelőtt az 1984-es dupla Vadászat, mely a magyar rocktörténelem egyik legerősebb albuma, szövegekben, zenében, hangszeres virtuozitásban (Tátrai–Póka duó) egyaránt. A második évtizedből talán az 1995-ös Vissza a 66-os úton-t érdemes kiemelni: ebben rótta le Hobo Amerika (a blues és a beatirodalom) előtti tiszteletét, nem utolsósorban pedig megjelentetett mellé egy érdekes „roadfotó”-albumot, útinovellákkal. Az azt követő időszakból pedig kétségkívül az Idegen tollak a legemlékezetesebb: Hobónak benne bő két óra terjedelemben sikerült meggyőző szellemi-kulturális ívet húznia Francois Villontól Tom Waitsig.
Nagyjából a rendszerváltozás óta építgeti a maga képzeletbeli hármasoltárát. Középen József Attilával, a két szélén Jim Morrisonnal és Vlagyimir Viszockijjal. Emellett kezdetben ott voltak a fekete bluesénekesek (Muddy Waters, Elmore James, Willie Dixon), a fehér bluesrockerek (Rolling Stones, Cream, Fleetwood Mac) és Jimi Hendrix, majd jött hozzájuk Allen Ginsberg, később Tom Waits, Francois Villon, Faludy György, Pilinszky János, Ady Endre, legutóbb pedig Bob Dylan.
Munkásságát 2011-ben Kossuth-díjjal ismerték el.
JBSz–SJ
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 2 (1980–90-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 324–328.
<a href="http://hobo.hu/">Kapcsolat:</a>
<a href="http://hobo.hu/">http://hobo.hu/</a>

Farkashajsza (Vlagyimir Viszockij művei)

Kapcsolatok

Hobo Blues Band

Hobo (Földes László)