Publication/name

Egy este a Metro Klubban…

Az 1960-as évek egyik sztárzenekarát 1960-ban a Sztevanovity testvérek – Zorán (1942) és Dusán (1945) – alapították, Elekes Zoltán (szaxofon), Rudas András (zongora), Maka Béla (bőgő) és Bálint István (dob) társaságában. Kezdetben Zenith, majd Metro-Zenith néven játszottak, amikor viszont 1961-ben átköltöztek a Metró klubjába (a mai Centrál kávéház helyére), már csak ezt a nevet használták. 1962-ben új klubjuk a Petőfi Sándor utcában nyílt meg, ahol a zenekar már a „luxemburgi stílust” játszotta. 1963-ban Zorán szólistaként megnyerte a Ki mit tud?-ot. Sikerére felfigyelt Deák Tamás trombitás, a korszak neves zenekarvezetője, és együttműködést kínált az általa tehetségesnek tartott beatformációnak. 1963-tól a Deák-Metro együttes előadásában több kislemezen jelentek meg Deák Tamás szerzeményei, valamint átiratok (Zafir/Madi-madi-madison, Rubin/Melody Blue, Smaragd, Old Man River), illetve kíséretükben táncdalénekesek (Korda György, Bencze Márta, Aradszky László) felvételei.
1965 második felében már egy átalakult zenekar – új tagok: Brunner Győző (1943–2021, dob), Bokány Ferenc (basszusgitár), Zentay Antal (szaxofon) – költözött a Rákóczi út 66-ba.
A Metro zenei szempontból nem tartozott a magyar rock megújítói közé, bár néhány dalukban (Pár csepp méz, Dohányfüstös terem, A pénz, Ha Júliát kérdeznék meg, Árva bárka, Azért is az égben járok) előremutató megoldások hallhatók. Zoránék – slágerük címével ellentétben – korántsem voltak „kócos kis ördögök”. Betartották a szabályokat, sosem rugaszkodtak el a közízléstől. Talán ez a magyarázata annak, hogy miért készíthettek fennállásuk alatt 35 (!) kislemezt. Már 1965-ben több korongot kiadhattak (Kozmosz Volgai hajósok dala, Nincs kegyelem, Mit tegyünk, Pretty Woman, Do Wah Diddy Diddy, Help).
A zenekar legismertebb felállása előbb Schöck Ottó (1946–1999, orgona), majd Frenreisz Károly (1946, basszusgitár) csatlakozásával alakult ki, és 1966-ban az Illés mögött már a második legnépszerűbb csapat voltak. A Táncdalfesztivál-on Zorán a Mi fáj című dallal szerzett országos népszerűséget, és 1967–68-ban szinte minden daluk felkerült a sikerlistára (Édes évek, Feltámadtál, Álmodozom a világról, Viharvirág, Roppant kényes a helyzetem, Belle, a részeges kutya, 1967, Bábel, Egy fiú és egy lány, Törött pohár, Nelly, Valami újat szeretnék, Ő és én, Azért is az égben járok, 1968).
Az sem okozott törést, hogy 1967 elején Frenreisz és Brunner a külföldi vendéglátóiparba szegődött, helyükre Veszelinov András (1946–2007) és Rédey Gábor érkezett. Rövid időre Zorán is elhagyta társait, amikor Zalatnay Sarolta társaságában kétszer is Londonban töltött néhány hetet.
Szerepeltek Banovich Tamás Ezek a fiatalok című filmjében, melyet részben a Rákóczi úti klubjukban forgattak, mely 1968 elején költözött át az egykori Árkád Bazár épületébe, a Dohány utca 22-24-be. Ugyanebben az évben a Táncdalfesztivál-on Zorán ismét szólistaként vett részt (Fehér sziklák). Az 1969-ben megjelent első nagylemezük tele van könnyedebb popslágerekkel (Citromízű banán, Ülök egy rózsaszínű kádban, Felmásztam egy jó nagy fára, Elfogyott a só), és ugyanez a könnyedebb stílus jellemzi az egy évvel később készült koncertkorongjukat is (És közben szólt a colt, Ha fánk vagy, örülj, hogy élsz, Lóg a falon egy fekete kard, Kócos ördögök). Ez utóbbi LP az első hazai koncertlemez: 1970. május 31-én, egy zongorára tett Uher riportermagnóval készült. Egyben a Metro pályáját is lezárta: előbb Frenreisz igazolt át az LGT-be, majd egy augusztusi Atlas–Tolcsvay–Metro koncert után Dusán akasztotta szögre a gitárt. Bár a zenekarnak ezt követően is készült néhány rádiófelvétele (Színesre festve, Közel a sátánhoz, A kapun túl, Háló, Csillaglány), 1972 szeptemberében Zorán hivatalosan is bejelentette, hogy a Metro pályafutásának vége.
1992-ben a Budapest Sportcsarnokban ők is tartottak egy nosztalgiakoncertet, 2001-ben a „beatszentháromság” (Illés, Metro, Omega) tagjaként felléptek a Népstadionban, 2006-ban a SYMA-csarnokban pedig Frenreisz Károly 60 éves jubileumi koncertjének Metro-blokkjában Zorán, Fogarasi János és Veszelinov András játszottak.
JBSz–SJ
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 1 (1960–70-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 71–76.

Metro

A nagy generáció tagjainak kései pályafutásában külön kategóriát képvisel Zorán, aki az elmúlt évtizedekben kétségkívül a beatgeneráció legaktívabb tagja – nemzedékéből (Koncz Zsuzsa mellett) az egyetlen, aki évente rendszeresen és sikeresen indul országjáró körútra.
Zorán az 1960-as évek egyik legismertebb és legnagyobb rajongótáborral rendelkező beatfigurája volt. Zenekara, a Metro a beatszentháromság tagja, ő maga pedig – nem utolsósorban táncdalfesztiválos szerepléseinek köszönhetően – közönségkedvencnek számított (Fehér sziklák). A beatkorszak elmúltával, a Metro feloszlása után átmenetileg eltűnt a nyilvánosságból. 1972-től dolgozott disc jockeyként, rövid időre Som Lajos helyén tagja lett a Taurusnak, majd a külföldi vendéglátóiparba szerződött. 1974-ben két rádiófelvétellel (Nyomom a gázt, Vásott éjek) próbált visszatérni, de évekig inkább a tánczene, mint a pop képviselői közé sorolták.
Pályája 1976-ban vett új irányt, amikor Presser támogatásával újraindította a karrierjét. 1977 áprilisában jelent meg első szólólemeze, s Zoránnak sikerült megszabadulnia a korábbi imázsától – meglepően érett, letisztult zenei-szövegi világot képviselő előadóként kért helyet magának a poppiacon. A kritika a költői megfogalmazású popsanzonokat (Presser társszerzője Zorán testvére, Sztevanovity Dusán), a lírai érzékenységet emlegette, a Zorán lényéből, előadói stílusából fakadó gazdag érzelmeket, a finom humort és a meditáló gondolatiságot méltatta. Lírai és intellektuális – ezek voltak a kulcsszavak, amelyekbe Zorán eszköztelenül is kifejező előadásmódja, a dalok zeneisége, gondolati tartalma összesűríthető.
Szólópályája amúgy nagyjából két periódusra osztható fel: az 1993-as unplugged koncert előtti és az azt követő korszakra.
Mint arról szó volt, 1977 áprilisában megjelent első szólólemeze a meglepetés erejével hatott az akkori popzenei életben és rövid idő alatt bearanyozódott. A következő két évben kiadott újabb két albumával pedig végképp meggyőzött mindenkit, hogy a korszak egyik legjelentősebb előadóművészévé nőtte ki magát. Viszont a stúdióban vele dolgozó kiváló muzsikusokat – Presser, Dés, Kőszegi, Babos – nem tudta magával vinni a színpadra. Ezért hol egy szál gitárral egyedül koncertezett, hol különböző együtteseket kért meg a kíséretre. Viszonylag sokat lépett fel például a Gerendás Péter vezette, latin-amerikai zenét játszó Láma együttessel, turnézott Koncz Zsuzsa és Kovács Kati zenekaraival is.
De Zorán a kezdetektől saját társulatra vágyott. És ez igazából csak a kilencvenes évek elején adatott meg neki. A vízválasztó egyértelműen az 1993 októberében a Pesti Vigadóban adott öt unplugged koncertje volt, ekkorra alakult ki mögötte az a csapat – többek között Sipeki Zoltán (gitár), Horváth Kornél (ütősök) –, amelynek az összetétele változott ugyan, de a szellemisége megmaradt: Zoránt ma is stabil és nagyszerű muzsikusokból álló zenekar kíséri. Ekkor szakíthatott Zorán azzal a gyakorlattal is, hogy a stúdiófelvételt egy az egyben eljátszották a koncerten, így a későbbiekben a dalok a színpadon önálló életre keltek.
A kilencvenes évek során szinte minden ősszel és/vagy tavasszal végigjárta az országot, a sportcsarnokoktól a kisebb vidéki művelődési házakig, melyet rendre a BS-ben adott nagyszabású koncerttel zárt. És Zorán ma azon kevesek közé tartozik, aki maradt olyan népszerű, hogy ezt továbbra is megteheti.
„Mindig azt mondtam, addig maradok a színpadon, amíg a viszony kétoldalú: nekem is van kedvem játszani, és a közönség is kíváncsi rám – nyilatkozta 2002-ben a Népszabadság-ban. – A dolog pikantériája, hogy az utóbbi időben egyre több kedvem van játszani, annyira jó a csapat. Bár különböző generációkhoz tartozunk, és többféle zenei világban mozgunk, nagyon jól érezzük magunkat együtt. A turnézás mint létforma kifejezetten vonz. Amíg nem kezdek félni a színpadtól, amíg még megvan a közönséggel a kölcsönös vonzalom, addig egyáltalán nem az a fontos, hogy az ember hány éves.”
Zorán változatlan népszerűségének persze ezen felül még számos oka lehet.
Egyrészt több mint négy évtizedes életművének talán legfontosabb jellemzője az állandóság. Igazából ma is ugyanazt az intellektuális popzenei stílust képviseli, amely már akkor, 1976-ban sem számított divatosnak. Sok társával ellentétben nem játszott el tőle idegen szerepeket, nem bújt bőrruhába, nem vett fel baseballsapkát, nem akarta a világot naponta megváltani, nem akart az éppen aktuális tinilányok bálványa lenni.
Másrészt ő mindig hosszú távon gondolkodott: nem elsősorban a pillanatnyi sikerért hajtott, hanem közben a minőségre is odafigyelt. Nemzedéktársaival ellentétben sosem vállalt haknit, mindig törekedett arra, hogy remek muzsikusok játsszanak mellette, akiket meg is becsült. Persze lehet szeretni vagy nem szeretni azt a zenei világot és hangvételt, amit képvisel, de kétségtelen, hogy az elmúlt évtizedekben adott koncertjei, CD-i, DVD-i kivétel nélkül színvonalas és profi produkciók.
1995 óta sokáig kétévente adott ki CD-ket, évente rendszeresen fellép a Budapest Sportcsarnokban (illetve Sportarénában) vagy a Müpában, vagy a Budapest Kongresszusi Központban. Évről-évre magas művészi színvonalon szolgálja a közönséget. 1993-ban ő adta az első unplugged koncertet Magyarországon. 2003-ban szimfonikus zenekarral készített élő CD-t és DVD-t. Még az új évezredben is rendre tartott országjáró tavaszi és őszi turnékat, 2008 óta e turnék keretében több erdélyi, felvidéki és vajdasági várost is felkeresett. Egyik utolsó stúdióalbumán (Körtánc • Kóló, 2011) pedig zeneileg némileg visszatért szerb gyökereihez.
Kitüntetései – 1982: Liszt Ferenc-díj, 1994: A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje, Arany Európa-díj, 1998: Arany Zsiráf életműdíj, 2006: Kossuth-díj.
JBSz–SJ
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 1 (1960–70-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 335–336.
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 2 (1980–90-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 260–264.

Zorán

Frenreisz Károly (1946, Budapest) basszusgitáros, énekes, zeneszerző, a Metro, majd az LGT tagja, a Skorpió együttes vezetője. 1965-től a beatkorszak legendás együttesében, a Metróban-ban zenélt. 1971-ben alapító tagja volt a Locomotiv GT-nek, melynek 1973 elejéig basszusgitárosa, fúvósa és énekese is volt. 50 évvel ezelőtt, 1973-ban alapította meg a Skorpiót, amely a mai napig kisebb-nagyobb megszakításokkal aktív zenekar. Ő az együttes frontembere és vezetője. Kétszer lett – 1974-ben és 1981-ben – Az év basszusgitárosa, számos filmzenét írt, és több játékfilmben is szerepelt. 2012-ben Budapest díszpolgára lett, 2015-ben A Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést kapta, 2016-ban Fonogram Életműdíjas, 2017-ben pedig a legmagasabb állami kitüntetést, a Kossuth-díjat vehette át munkásságának elismeréseképpen. 2021-ben Ferencváros díszpolgára lett, azé a budapesti kerületé, ahol felnőtt.
1946. november 8-án született Budapesten. A híres Gundel család leszármazottja: nagyapja Gundel Károly, a magyar vendéglátós szakma és gasztronómia mestere, testvére Bujtor István színész, rendező, féltestvére a színészzseni Latinovits Zoltán volt. Ötévesen kezdett zongorázni, és kiderült: abszolút hallása van. Kamaszként nagy hatást gyakorolt rá a jazz, ezért szaxofonozni akart, de a konzervatóriumban köztes megoldásként a klarinétot választotta. A szaxofont nyaranta a balatonszemesi Vigadóban fújta esténként egy alkalmi zenekarban. 1963-64-ben a Benkó Dixieland Bandben és Vukán György zenekarában is megfordult, végül a zenélés kedvéért egy év után félbehagyta az orvosi egyetemen megkezdett fogorvosi tanulmányait.
19 évesen lett a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-metro-6269">Metro</a> tagja. „A basszusgitár úgy jött, hogy bekerültem a Metro zenekarba szaxofonosként, Schöck Ottó pedig basszusgitárosként. Bár nagyon jól basszusgitározott, ő elsősorban zongorista volt. Egyszer azt mondta nekem: Figyelj ide, tanulj meg egy-két dalt basszusgitározni, alatta én zongorázhatok.” – emlékezett vissza 2006-ban. A legendás együttes legjobb időszakának volt részese 1965 és 1970 között, közben másfél évet külföldön is vendéglátózott, a Metro dobosával, Brunner Győzővel 1967-68-ban Svédországban zenéltek. Frenreisz a Metróban basszusgitározott, szaxofonozott, énekelt, dalokat szerzett, legnagyobb slágere, a Citromízű banán az együttes első albumán jelent meg 1969-ben. Az egy évvel későbbi Egy este a Metro Klubban… a magyar könnyűzene történetének első koncertalbuma, amelyen a dalok többségét Frenreisz írta.
Az együttest 1971 tavaszán az első magyar supergroup, az akkor alakuló <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-locomotiv-gt-113">Locomotiv GT</a> kedvéért hagyta ott. „Mi akkoriban Presser Picivel rengeteget lógtunk együtt, sokszor vacsoráztunk és beszélgettünk a Fészek Klubban, hogy hogyan tovább. Éreztük, hogy sem az Omegában, sem a Metróban nem tudunk már újat hozni, hogy lépnünk kell. Az akkori hármas - Illés, Omega, Metro - igyekezett kiszolgálni az ország zenei közízlését, mi meg szerettünk volna sokkal progresszívebb zenét játszani.” – mondta 2006-ban. A „zenészek zenekarába” a billentyűs Presser Gábor és a dobos Laux József az Omegából, a tragikus sorsú gitáros, Barta Tamás a Hungariából érkezett. Zeneszerzésben Presser vitte a prímet, de Frenreisznek is komoly tere nyílt, már a bemutatkozó kislemez egyik számát (Boldog vagyok) is ő jegyezte. A szélesebb közönség elé 1972. május 1-jén léptek, a tabáni koncertek nyitányaként, még a Gellérthegy oldalában több tízezer fiatal ismerhette meg a mára már szintén legendás Syrius után fellépő LGT zenéjét, amely aztán világszerte sikert aratott. Szerepeltek a tokiói Yamaha fesztiválon, majd - olyan világsztárok társaságában, mint a Beach Boys, Joe Cocker, és a Genesis – az angliai Lincolnban 1972 májusában megrendezett fesztiálon is. Angliában vették fel második albumukat. Idehaza - Frenreisz és az énekesnő magánéleti kapcsolata miatt is – Zalatnay Saroltának készítettek lemezeket. Frenreisz Károly 1973-ban vált ki a zenekar színházi szerepvállalása, a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című musical miatt az LGT-ből.
Még abban az évben egy újabb supergroupot alapított, ez volt a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-skorpio-6878">Skorpió</a>. Első nagylemezük az 1974-ben megjelent A rohanás volt, rajta a zenekar egyik legnagyobb slágerével, az Így szólt hozzám a dédapám című dallal. A dobos Fekete Gáborral, a billentyűs Papp Gyulával és a gitáros Szűcs Antal Gáborral évente több száz koncertet adtak. Itthoni fellépéseik mellett szerepeltek több amerikai városban, bejárták szinte egész Európát, különösen Lengyelországba hívták gyakran a pozitív életérzést sugárzó zenekart. Albumaik a hard rock jegyében készültek, zenéjükre a feszes basszusgitár-dob alap volt a jellemző. Svédországban is jelent meg egy angolnyelvű nagylemezük (The Run, 1978). „A Skorpió mindig is egy improvizációkra építő zenekarnak számított, nem volt minden betervezve, szabadon játszottunk, de soha egy hibás hang nem hangzott el a koncerteken. Minden egyes felállásban nagyon odatettük magunkat, de nem a görcsös figyelemről, inkább az önfeledt zenélésről szóltak ezek az esték.” - nyilatkozta a zenekarvezető 2021-ben.
A kvartett 1979-ben feloszlott, Frenreisz Tátrai Tibor gitárossal és Papp Tamás dobossal alakított formációt, Új Skorpió néven. A trióra a virtuóz előadásmód mellett a populárisabb dalok voltak jellemzőek. 1983-ban feloszlottak, 1985-ben már újra egy négytagú együttes jelentkezett Skorpió néven. Frenreisz mellett Papp Tamás dobos, Szűcs Antal Gábor gitáros és Pálvölgyi Géza billentyűs voltak a tagok. „Azt beszéli már az egész város, hogy újra dübörög a banda” hangzott fel 1985-ös lemezük nyitódalában. 1993-ban jelent meg eddigi utolsó stúdióalbumuk (A show megy tovább). A Skorpió kisebb-nagyobb kihagyásokkal napjainkban is fellép, legutóbb 2021. augusztus 20-án koncerteztek.
Az évek során Frenreisz Károly szerepelt filmekben (Mélyrétegben, 1967; A nagy generáció, 1985; A három testőr Afrikában, 1996; Magyar vándor, 2004), és írt filmzenéket is (Csak semmi pánik, 1982; Az elvarázsolt dollár, 1985; Hamis a baba, 1991; A három testőr Afrikában, 1996; Zsaruvér és Csigavér I., 2001; Zsaruvér és Csigavér II., 2002).
Frenreisz Károly nem tartja magát üzletembernek, mégis létrehozott egy hang-, fény- és színpadtechnikával, majd egy divat- és formatervezéssel foglalkozó céget is. 2006-ban, Frenreisz 60. születésnapján régi zenészkollégáival – egykori Metro-, LGT- és Skorpió-tagokkal – állt színpadra egy nagyszabású budapesti koncerten. A mai is aktív Frenreisz Károly úgy érzi, bár az idő eljárt felette, még mindig rengeteg terve van.
HZ
 
<a href="https://www.facebook.com/FrenreiszKaroly/?locale=hu_HU">https://www.facebook.com/FrenreiszKaroly/?locale=hu_HU</a>

Frenreisz Károly

Az 1960-1970-es évek egyik jelentős zenészegyénisége, a Metro, a Taurus és a Korál egykori dobosa.
Huszonkét évesen, 1965-ben került a hatvanas évek egyik legnépszerűbb beatzenekarába, a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-metro-6269">Metró</a>ba, 1967 és 1968 között Frenreisz Károllyal Svédországban vendéglátózott (ez idő alatt Veszelinov András dobolt helyette), aztán visszatért a Metróba, ahol egészen 1971-ig zenélt. Játéka hallható az együttes mindkét nagylemezén (Metro, 1969, Egy este a Metro klubban, 1970), valamint látható Mészáros Márta Szép lányok, ne sírjatok című játékfilmjében is.
1972-ben Balázs Fecóval, Radics Bélával és Som Lajossal megalapította a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-taurus-6766">Taurus EX-T: 25-75-83</a>-t, a hard-rock supergroup nevében szereplő számsor az ő telefonszáma, merthogy az együttes tagjai közül egyedül neki volt akkoriban telefonja. Az ő ötlete volt, hogy a Taurusban szeptembertől Som Lajost az időközben feloszlott Metro vezetője, Zorán váltsa fel, amit azonban nem fogadtak el a rajongók, így Brunner 1973 márciusában bejelentette az együttes feloszlását.
Ezt követően a Balázs Fecó alapította, akkoriban még Koncz Zsuzsát kísérő <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-koral-9350">Korál</a>ban dobolt, egészen 1976-ig. Családi okok miatt 1979-ben elhagyta az országot, az Egyesült Államokban és Kanadában popsztárok kísérőzenekaraiban játszott, aztán 1989-ben végképp szögre akasztotta a dobverőt. A rendszerváltozás után átmenetileg hazaköltözött, különböző cégek marketingmenedzsere lett, majd visszatelepült Kanadába és ott is halt meg.
JBSz

Brunner Győző

Bár a nagyközönség a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-metro-6269">Metró</a>ból ismerte meg, az ötvenes-–hatvanas években még a modern jazz bűvöletében zongorázott. <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-kertesz-kornel-111131">Kertész Kornél</a> köréhez tartozott, részt vett a Savoyban és az Astoriában tartott jam sessionökön, később rendszeresen fellépett a Dáliában is.
A hatvanas években főként <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-pege-aladar-8768">Pege Aladár</a> együtteseiben játszott, mígnem 1970-ben – Schöck Ottó távozása után – a Metro tagja lett. Alkalmanként fellépett a Török Ádám vezette Minivel, 1974 és 1980 között a Csík-–Fogarasi-–Jávori Trióban zenélt (ennek dokumentuma az 1977-es Csík Gusztáv és együttese című Hungaroton-album), majd ismét a popzene felé fordult (Olympia), illetve az Atléta Trióval adott elő zenei paródiákat.
1990-től zenetanárként dolgozott, egyik alapítója volt a Kőbányai Zenei Stúdiónak. 1995-ben működött közre újra jazzlemezen (Berki Sings Jazz). Első saját albuma egy évvel halála előtt, 2011-ben jelent meg: az A Kind of Taste húsz zongoradarabot tartalmaz a jazz fénykorából.
JBSz
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd: A magyar jazz története, Budapest, Kossuth Kiadó, 2014, p. 114.

Fogarasi János

Nélküle nem volna citromízű banán, sem popsi, ami belefér a nadrágba

A magyar poptörténet egyik legjobb dalszövegírója. Emellett dramaturg, gitáros, énekes, elvétve zeneszerző. <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-zoran-6270">Sztevanovity Zorán</a> öccse.
Tanulmányait a Budapesti Műszaki Egyetemen folytatta, de nem fejezte be, 1964-ben a Zorán vezette <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-metro-6269">Metro</a> gitáros-énekese lett, emellett ő írta a Metro-dalok döntő részének szövegét, így a legismertebb slágerekét (Ülök egy rózsaszínű kádban, Citromízű banán, Mária volt, Kócos ördögök, Bell, a részeges kutya, Dohányfüstös terem, Pár csepp méz stb.) is.
1971-ben kilépett a Metróból, előbb fordítóként dolgozott, majd a Magyar Televízió dramaturgja szerkesztője és műsorvezetője lett, ahonnan 1983-ban távozott. 
Pályáján 1976-ban új korszak kezdődött, ekkortól kezdett dolgozni <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-presser-gabor-68">Presser Gábor</a>ral, akivel azóta elválaszthatatlan dalszerző párost alkotnak. Szövegeit filozofikus hangvétel, mély gondolatiság, ugyanakkor könnyedség jellemzi. Az elmúlt évtizedekben több száz közös dalt írtak együtt, nemcsak Dusán testvérének, Zoránnak és Presser zenekarának, a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-locomotiv-gt-113">Locomotiv GT</a>-nek, hanem <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-kovacs-kati-6340">Kovács Kati</a>nak, <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-katona-klari-7156">Katona Klári</a>nak, Kern Andrásnak, <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-gerendas-peter-11186">Gerendás Péter</a>nek, <a href="https://popkulturalis.hu/szemely-karacsony-janos-393">Karácsony János</a>nak, <a href="https://popkulturalis.hu/szemely-somlo-tamas-64">Somló Tamás</a>nak és Janicsák Vecának. 
1988 januárjában mutatták be a Vígszínházban a Presser Gáborral és Horváth Péterrel közös félig mese – félig musicaljét, A padlást, mely a színház legsikeresebb, azóta is műsoron tartott darabja (1000. előadását 2021. november 20-án ünnepelték). A művet az 1988-as ősbemutató óta számos vidéki városban (többek között Miskolc, Debrecen, Kecskemét, Nyíregyháza, Sopron, Szeged, Székesfehérvár, Győr, Szombathely) vitték színre, valamint külföldön is játszották.
JBSz

Kapcsolatok

Metro

Zorán

Frenreisz Károly

Brunner Győző

Fogarasi János

Sztevanovity Dusán