Publication/name

Devil’s Masquerade - Az ördög álarcosbálja

A Rákfogó-műhely a hetvenes évek elején nagyon sok kiváló képességű zenészt bocsátott útjára, de egyikük alakját sem övezi – sem a zenészek, sem a közönség körében – olyan legenda és tisztelet, mint Orszáczky Jackie-ét. Egybehangzó állítások szerint zenei tudásban, emberi karakterben hozzá hasonlatos egyénisége nem volt a hazai rockéletnek. Igazi rocker volt, aki megjelenésében, gondolkodásában, életformájában azonosult a zenéjével, és azzal az új ifjúsági kultúrával, ami e zene köré szerveződött.
Gyerekkorában klasszikus zenét tanult (zongora, hegedű), majd 1966 tavaszán bátyjával, Lászlóval együtt basszusgitáros-énekesként a Syncom zenekarhoz csatlakozott. (Ekkor került oda Horváth Charlie is.) A Benczúr utcai Postás klubban játszottak, Orszáczky első dalát Tiltakozó ének címmel a Metro játszotta Schiffer Pál rövidfilmjében. A slágervonal helyett azonban zenei érdeklődése Bartók és a kelet-európai népzenék, illetve a rhythm and blues, a soul és a jazz felé fordult, de ekkor ismerkedett meg József Attila és más költők életművével is.
1967 nyarától saját bluesegyüttese élén Rolling Stones- és Cream-dalokat adott elő, rövid ideig játszott a Dogsban, majd a Mogyorósi-trióban, végül 1969-ben csatlakozott az újjáalakult <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-syrius-klasszikus-6771">Syrius</a>hoz, amelynek kezdettől fogva eszmei vezetője, komponistája volt. Alig néhány hónap alatt pedig az elismerésért küzdő progresszív rock irányt mutató egyénisége lett. Az Ausztráliában sikeresen turnézó, idehaza állandóan falakba ütköző Syriusból 1973 nyarán lépett ki, majd Szakcsi Lakatos Béla (zongora), Kőszegi Imre (dob) és Babos Gyula (gitár) társaságában számos jam session jellegű koncerten gyűjtötte össze a hetvenes évek elejének zenész kiválóságait.
Figyelme közben a nagyobb lélegzetű zenei formák felé fordult. Előbb szerepet vállalt A fekete tó balladája című rádiómusicalben, majd 1974-ben az Egyetemi Színpadon egy alkalmi társulat mutatta be a Lányok álma című szatíráját. 1974 tavaszán azonban végképp belefáradt az itthoni haszontalan küzdelembe, elfogadott egy szerződést, és április 8-án Ausztráliába utazott.
Ott először a kísérleti rockzenét játszó Bakery együtteshez csatlakozott, 1975-ben viszont már session zenészekkel adta ki első lemezét (Beramiada). 1976-ban Ausztrália legnépszerűbb énekesnőjének, Marcia Hinesnak lett zenei irányítója, szerzője, hangszerelője. Először 1977-ben látogatott haza, amikor egy session jellegű koncerttel hosszabb időre elbúcsúzott a magyar zenei élettől.
A nyolcvanas években főként zenei rendezőként, hangszerelőként, stúdiózenészként dolgozott, új zenei kifejezési formákat keresve számos rövid életű zenekart alapított (Bland Frenzy, Stanmore Groovers, Soul Agents), majd a soul felé fordult, 1991-ben már egy ilyen jellegű csapattal lépett fel Budapesten Jack Bruce előtt, és adott ki több lemezt. Orgona, dob, basszusgitár felállásban (Godmothers) szólistákat (Lily Dior, Monique Morrell, Tina Harrod) kísért, majd utóbbival, gyermekének anyjával stabilizálta a munkakapcsolatot.
1994-ben Grandmasters néven rhythm and blues zenekart alapított, majd az évtized második felében Orszáczky Budget Orchestra néven adott ki egy dupla, összefoglaló CD-t, amely jól tükrözi sokoldalú zenei-szakmai munkásságát. Az évtized végétől többnyire trió formációban, Jackie Orszaczky Band néven szerepel (tagjai Hamish Stuart, dob, Savid Symes, basszusgitár és alkalmanként Anna Orszaczky, hegedű). 1999-ben és 2000-ben nagy zenei fesztiválokat szervezett Erskineville-ben, 2001-ben Sydneyben közös albumot készített Tátrai Tiborral, és ebben az évben a Syrius-emlékkoncert alkalmából hosszabb időt töltött Magyarországon. 2003-ban zenekarával ismét járt itthon, ezúttal a Petőfi csarnokban koncertezett, 2006-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét, 2008 februárjában azonban hosszan tartó betegség után meghalt.
Orszáczky Jackie-t a szakmában általános szeretet és tisztelet övezte. És bár a hazai zenészátlagból kimagasló, az országot különböző okokból elhagyó, később legendássá váló magyar muzsikusok közül talán ő tudta felmutatni a legerősebb és legkoherensebb életművet, azért, valljuk be, Ausztráliában neki sem sikerült azt a pályát befutnia, mint amit Magyarországról való távozásakor sokan jósoltak neki.
JBSz–SJ
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 1 (1960–70-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p.

Orszáczky Jackie Miklós

A hetvenes évek elejének – az LGT mellett – zeneileg legizgalmasabb magyar zenekara. Rétegzenét (jazz-rock/progresszív rock) játszottak, de világszínvonalon. A klasszikussá vált felállás (Baronits–Orszáczky–Ráduly–Pataki–Veszelinov) mindössze négy évig (1970–1973) létezett, de ezen a néven – Baronits Zsolt (1944–1999, szaxofon, ének) vezetésével, más tagsággal, más zenével – előtte is, utána is működött a zenekar.
Az 1962-ben indult <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-syrius-korai-6713">korai Syrius</a> a hatvanas években a „slágerbeat” egyik mestere volt. Az évekig sikeres formáció végül 1969-ben bomlott fel, és ekkor a zenekarvezető, névtulajdonos Baronits új zenésztársak után nézett. A „nagy” Syrius 1970 tavaszára állt fel: benne Baronits Zsolt mellett Orszáczky Jackie (1948–2008, ex-Új Rákfogó) basszusgitározott és énekelt, Pataki László (1946, ex-Liversing) orgonált, Ráduly Mihály (1944, ex-Pege-együttes) fuvolázott és szaxofonozott, és Veszelinov András (1946–2007, ex-Atlantis, ex-Metro) dobolt.
A legenda szerint, amikor a hatvanas években tánczenét játszó Syrius 1969-ben feloszlott, a zenekarvezető-névtulajdonos, Baronits Zsolt új zenészek után nézett. 1969 novemberében a Premier Klubban hallotta az Új Rákfogó együttes tagjait, és ajánlatot tett: ha levágatják a hajukat, a továbbiakban anyagilag jól kifizetődő slágerbeatet játszhatnak. A megélhetési gondokkal küzdő zenészek rövid tanácskozás után bólintottak, a feltételekről azonban a későbbiekben már szó sem esett. Még néhány tagcsere, és 1970-re kialakult a Syrius legendásnak deklarált felállása.
Első nyilvános fellépésüket 1970 februárjában adták a Csanády utcai pinceklubban – hatvan vendég, zömmel szakmabeli előtt. A Chicago és a Blood, Sweat &amp; Tears zenei világát idéző muzsikájuk híre azonban futótűzként terjedt, és ettől kezdve folyamatosan telt ház fogadta őket minden kis klubban. Nemcsak zenéjükkel, hanem előadásmódjukkal is meglepték a közönséget: a jam sessionök pillanatra sem lazító játéka, a bensőséges hangulat valóban ünneppé, különleges eseménnyé varázsolta fellépéseiket. Ha untak egy számot, „mozaikoltak”, azaz az adott dal egyik pontján valaki átváltott egy másikba, a többieknek pedig követniük kellett. Jazzszínvonalon játszottak, de igazi rockos attitűddel. 
A legtöbben a Műszaki Egyetem Bercsényi utcai Rózsa Ferenc Kollégiumára szoktak – némi pátosszal – emlékezni, ahogy az ételszagú ebédlőben, a kőpadlóra dobált matracokon heverve, ülve, hátat hátnak támasztva hallgatták a zenét. Amely amúgy elég tág határok között mozgott: hol jazzrock, hol progresszív rock, hol jazzbe oltott rhythm and blues, de Orszáczkyék az elsők között játszottak népdalfeldolgozásokat, versmegzenésítéseket (József Attila: Tiszta szívvel), néha a műsorukba még század eleji kuplékat vagy Frank Zappa-zenebohózatokat is felvettek.
1970-ben a magyar származású Charlie Fischer producer hívta meg őket Ausztráliába, ahol a kontinensnyi földrészt bejátszották rendesen: összesen 22 városban léptek színpadra, a Sydney melletti Odyssey Fesztiválon a Pink Floyddal, a Black Sabbathtal, a Deep Purple-lel és a Chicagóval is állták a versenyt. Majd a Generation stúdiójában felvették a Devil’s Masquerade (Az ördög álarcosbálja) című nagylemezt.
Mikor letelt az egy év, mindenki marasztalta őket, de a zenekar tagjai végül 3:2 arányban a hazautazás mellett döntöttek. A sikeres külföldi vendégszereplés után – amelyről a hazai ifjúsági lapok is beszámoltak – a zenészek úgy gondolták, itthon meglódul velük a szekér. Nem így történt. A Magyar Hanglemezgyártó Vállalat még arra sem vette a fáradságot, hogy lemezükből magyar verziót készíttessen: egyszerűen megvásárolták az ausztrál felvétel licenszét, háromezer példányban kinyomták, és a maguk részéről letudták a dolgot.
Negyvenperces rockszvitjük, a Széttört álmok csak a rádióban hangozhatott el, a nekik érkező külföldi meghívásokra – az Interkoncert „jóvoltából” – pedig mindig más zenekarok utaztak el. 1972-ben csatlakozott hozzájuk a gitáros Tátrai Tibor (1952). 1973-ban még ott voltak a magyar rocktörténet első rockfesztiválján a diósgyőri stadionban, de aztán a két meghatározó frontember feladta a reménytelen küzdelmet, Ráduly Amerikában, Orszáczky Ausztráliában próbált érvényesülni – előbbi pincér lett, utóbbi megbecsült muzsikus.
A <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-syrius-kesoi-89141">késői Syrius</a> Baronits vezetésével a könnyedebb, funkysabb zene felé mentek el, 1976-ra Széttört álmok címmel lemezt is megjelentettek. 1976-ban Veszelinov és Tátrai kiszállt, majd amikor 1977-ben Pataki is lelépett (Ausztriába), a Syriusnak végképp befellegzett.
A zenekar klasszikus felállása – az időközben elhunyt Baronits Zsolt kivételével – 2001. szeptember 7-én a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon még egyszer színpadra lépett.
JBSz–SJ
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 1 (1960-as, 1970-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 180–182.

Syrius (klasszikus)

Baronits Zsolt (1944-1999) jazz-rockzenész, szaxofonos, aki a legendás Syrius együttes alapítója és vezetője volt.
Elektroműszerésznek tanult, emellett a konzervatóriumban fúvós- és zongoratanulmányokat folytatott. Az 1960-as években több zenekarban megfordult, játszott többek közt a Benkó Dixieland Bandben is - akkor még fuvolán. Benkó Sándor vett neki tenorszaxofont. 1962 nyarán alapította meg a Syrius együttest, amely akkor még slágerzenét (mai szóval popzenét) játszott. Miután letöltötte sorkatonai szolgálatát, az együttes újraéledt és folytatódott a könnyed táncdalok gyártása (Tranzisztori, Így mulat egy beates magyar úr). Táncdalfesztiválokon is felléptek, de csak néhány kislemez maradt fenn ebből a korszakból.
1968-ban az énekes-orgonista Pápai Faragó László vezetésével a tagok többsége kivált és új együttest alakított Juventus néven. Baronits szinte magára maradt, hamarosan azonban kiváló zenészeket sikerült maga köré gyűjtenie: Orszáczky Jackie Miklós basszusgitáros-énekes az Új Rákfogóból, Pataki László orgonista a Liversingből, Veszelinov András dobos a Metro együttesből érkezett az 1969-re zenei stílusában is megújult Syriusba. A jazzes hangzás erősítésére Ráduly Mihály szaxofonost, fuvolistát "igazolták le" 1970-ben Pege Aladár együtteséből. Ezt a formációt tartják mai napig a valaha volt legjobb magyar progresszív jazz-rock zenekarnak.
Baronits Zsoltnak remek érzéke volt ahhoz, hogy kiváló zenészeket gyűjtsön maga köré és jól menedzselje együttesét, amelyet végül 1977-ben feloszlatott. Ezután felhagyott a zenéléssel, feleségének, Ungár Anikó bűvésznek volt 10 éven át a menedzsere. 55 éves korában, 1999. augusztus 3-án hunyt el Budapesten.
HZ

Baronits Zsolt

Pataki László (1946, Pilisvörösvár) billentyűs, zeneszerző, aki a magyar progresszív rock és jazz-rock történetének legfontosabb zenekara, a Syrius tagja volt 1968 és 1974 között.
Első jelentősebb együttese a<a href="https://popkulturalis.hu/eloado-liversing-6550"> Liversing</a> volt, ahol 1966-tól játszott – többek között a Demjén-testvérekkel, Ferenccel és Istvánnal együtt. A Liversing volt abban az időszakban az egyik legkeményebb hangzású és legnépszerűbb zenekar a budapesti klubéletben.
1968-ban lett a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-syrius-korai-6713">korai Syrius</a> tagja. Az akkoriban slágerzenét játszó formációban a billentyűs Pataki László kezdett el kísérletezgetni, és próbált szokatlan dolgokat beletenni a szokásos zenei sablonokba. A Fáradt a Nap volt az első szám, amit a Syriusnak írt, mégpedig az 1969-es táncdalfesztiválra.
Baronits Zsolt 1970-ben újjászervezte zenekarát, és ekkor állt össze a „nagy ötös”, a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-syrius-klasszikus-6771">klasszikus Syrius</a>. Pataki László volt az, aki kialakította az új koncepciójú együttes zenei arculatát. Egyetlen hivatalos nagylemezük volt, az 1971-ben Ausztráliában felvett Devil’s Masquerade, amely később idehaza is megjelent, immár magyar borítóval (Az ördög álarcosbálja). Az albumon szereplő zenék többsége a Hammond orgonán és zongorán játszó Pataki László szerzeményeként van feltüntetve a borítón.
A klasszikus Syrius végét az jelentette, hogy Ráduly Mihály, a zenekar egyik fúvósa 1973-ban Amerikába távozott, Orszáczky Jackie basszusgitáros-énekes pedig 1974-ben Ausztráliába disszidált.
Pataki László 1974-ben még tagja volt az ismét újjáalakuló <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-syrius-kesoi-89141">késői Syrius</a>nak, de aztán még abban az évben elhagyta a formációt és Ausztriába ment zenélni. Ezt követően évtizedeken át ingázott Bécs és Budapest között.
A „nagy” Syrius egykori tagjai - már Baronits Zsolt nélkül - még utoljára adtak egy nagy sikerű koncertet 2001-ben a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. Orszáczky, Pataki és Ráduly hazajött a fellépésre, amelyen ott volt Veszelinov András dobos, valamint Tátrai Tibor is, aki 1972-től gitározott a Syriusban.
A klasszikus Syrius két élő tagja, Pataki László és Ráduly Mihály elhatározta, hogy megmenti a nagy korszak emlékeit. Támogatnak olyan formációkat (Zappa-Syrius Emlékzenekar, <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-syrius-legacy-8297">Syrius Legacy</a>) amelyek bemutatják a fiatal, igényes muzsikát kedvelő generációnak azt a Zenét, amely valaha kitöltötte az ő életüket.
HZ
 
<a href="https://www.facebook.com/laszlo.pataki.102">https://www.facebook.com/laszlo.pataki.102</a>

Pataki László

Veszelinov András (1946-2007) dobos, aki az Atlantis, a Metro, a Syrius és az Apostol együttes tagja volt, majd ezután a Madách Színházban szerepelt.
Zeneiskolába járt, ahol hegedülni és tangóharmonikázni tanult. Egy Srácok nevű gimnáziumi zenekarban kezdett dobolni, majd különböző amatőr formációkkal jazzt játszott. 1964-ben került az <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-atlantis-6500">Atlantis</a> együttesbe, amelynek két kislemezén hallható a játéka. 1967-től pedig két éven át a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-metro-6269">Metro</a> dobosa volt, itt is több kislemezen működött közre, valamint láthattuk őt az Ezek a fiatalok című filmben.
1969-ben Baronits Zsolt zenekarvezető elhívta őt a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-syrius-klasszikus-6771">Syrius</a>ba. Zenészként itt ért a csúcsra, az Orszáczky Jackie-vel alkotott ritmusszekció a formáció egyik védjegye volt. 1970-ben a hazai zenei szakma által megválasztott supergroupban a hangszeres zenészek legjobbjait szinte kizárólag a Syrius tagjai adták, Az ördög álarcosbálja című lemezük pedig számos szavazáson végzett az első helyen minden idők legjobb magyar rockalbumai között.
Miután az akkori hivatalos kultúrpolitika ellehetetlenítette a Syriust, a zenekar tagjai 1973-ban szétszéledtek. A néhány évvel azelőtt még Ausztráliában is sikeres formációt külföldre többé nem engedték ki, de játszhattak Szekszárdon, Makón és Ózdon, népszerű táncdalénekesek előzenekaraként. Veszelinov 1976-ig még részt vett a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-syrius-kesoi-89141">késői Syrius</a> munkájában. Ezután lett az <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-apostol-271">Apostol</a> tagja, ő dobolt az együttes első két nagylemezén. 1981-től a Rock Színház zenekaraként játszottak. Veszelinov 1984-ben hagyta el az Apostolt.
1985-től a Madách Színház művészeként elsősorban a népszerű humorista, Hofi Géza partnereként lépett színpadra, de szerepelt olyan nagysikerű előadásokban is, mint a Hegedűs a háztetőn, az Isten pénze, és Az Operaház Fantomja.
A legendás Syrius 2001-ben egy paksi és egy margitszigeti koncertre még utoljára összeállt, a dobok mögött Veszelinov Andrással.
Andriskát, avagy Veszelkát, ahogy zenésztársai hívták, szerették mindegyik formációban, ahol játszott. Lezser volt és könnyed, de elsőrangú zenész. A 60 éves korában elhunyt előadóművész tiszteletére az egykori budai házának falára 2021-ben emléktáblát helyeztek el.
HZ

Veszelinov András

Szaxofonos, fuvolás, hegedűs, a többség a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-syrius-klasszikus-6771">klasszikus Syrius</a> tagjaként ismeri, ahol 1970 és 1973 között játszott.
A félig cigány származású muzsikus klasszikus zenei nevelést kapott (hegedült), mígnem 1958-ban bejött a jazz az életébe. Példaképe, John Coltrane hatására váltott át a szaxofonra, vett részt a Dália Klub jam sessionjein. 1962/63-ban az akkor még ismeretlen Szörényi-testvérek, Bajtala János és a későbbi kiváló jazzdobos Kőszegi Imre mellett az alapvetően beates hangzású Mediterrán együttes tagja volt. Egyetlen felvétel maradt utánuk: a korszak elsőszámú táncdalénekesét, Németh Lehelt kísérték az egyik kislemezén. 
Kétéves sorkatonai szolgálat után 1968-tól a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-pege-aladar-8768">Pege Aladár</a> Quartet tagja lett, mellyel itthoni és külföldi fesztiválokon is nagy sikert aratott. A Rákfogó és a Szabados zenekarokban vendégzenészként játszott. A hatvanas évek végén autodidakta módon megtanult fuvolázni.
A Syriushoz 1970 elején csatlakozott, még abban az évben a Pege Quartet tagjaként a legjobb szólistának járó díjat nyerte el a Montreaux-i Jazzfesztiválon, ezzel együtt a bostoni Berkeley School of Music ösztöndíját is megkapta. Tanulmányait végül 1973 szeptemberében kezdte meg a Syriusszal elért nemzetközi sikerek miatt. 
Bostonba a második évre már nem kapott útlevelet, ezért inkább kinn maradt, New Yorkban telepedett le. Bár nem a neve alatt jelent meg, sokan a szólólemezének tekintik az 1978-as Bright Sun LP-t (Magyar Records), mely kizárólag népdalfeldolgozásokat tartalmaz, jazzes hangszerelésben. Több zenekarban (például Speed Limit) játszott még, végül az 1980-as évek hajnalán hagyta abba az aktív zenélést, és a továbbiakban főként pincérként kereste a kenyerét. 
Nyugdíjasként költözött haza 2007 nyarán. Két évvel később megjelentette a Syrius korabeli amatőr koncertfelvételeit (Syrius Anno Live).
JBSz

Kapcsolatok

Orszáczky Jackie Miklós

Syrius (klasszikus)

Baronits Zsolt

Pataki László

Veszelinov András

Ráduly Mihály