Publication/name

Bonchidától-Bonchidáig

Vannak előadók, akik nehezen tűrik a besorolást, mi több, levetik magukról a kalodát. A nyolcvanas években indultak közül például Berecz András (1957), aki festőművésznek és jogásznak készült, mégis az Ökrös és az Egyszólam együttesek alapítójaként-énekeseként toppant be közénk. Idővel az éneklés mellett újabb sávokat nyitott, néprajzi tanulmányokat folytatott, folkloristaként kutakodott, gyűjtött, könyveket írt, fotózott, feldolgozott és nagylemezeket gurított felénk. Meg hát mindenekelőtt repítette a szót. Így lett belőle mára Magyarország elsőszámú mesemondója.
Saját bevallása szerint pályája akkor állt be, amikor 1987-ben egy bostoni hegedűművész New Yorktól a Csendes-óceánig három hónapos körutat szervezett egy táncházi zenekar számára. Amelynek történetesen ő volt az énekese. Miként mesélte: „Akkor hagytam ott a Budai Parkerdőgazdaságot, ahol, mint időszaki erdőművelő sétaút karbantartó dolgoztam – magyarul döglött őzet ástam, fát ültettem, síutat építettem. Ott, Amerikában már hivatásszerűen énekeltem, és persze az énekek közé egy-egy tréfát is be-beszúrtam. […] Nem magamat szórakoztattam, másnak kellett belehalnia a nevetésbe. Sírtam, ha mások nem nevettek. Édesanyámtól örökölhettem. Az ő személye, a belőle áradó színház faraghatott belőlem ilyen játéklényt, színpadi embert.”
Berecz András számára az utazás, mondhatni, életforma. Óvodásoktól nyugdíjasokig, nevelőintézettől parókiáig mindenfelé jár, kel, mesél és énekel. Számtalan albumot, rádió- és tévéfelvételeket készített itthon, Európában és Észak-Amerikában. Tanított magyar népzenét Kalotaszentkirályon és a torontoi York egyetemen. Tolmácsok közvetítésével mondott mesét kanadai, észt, francia és holland közönségnek. Munkásságáért több díjat és kitüntetést kapott, mindenekelőtt a Kossuth díjat, de többek között a Népművészet Ifjú Mestere címet, a Magyar Művészetért díjat és a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét.
JBSz
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd: A magyar folk története, Budapest, Kossuth Kiadó, 2013, p. 189.
Kapcsolat:
<a href="https://www.facebook.com/bereczandraseloadomuvesz/photos?locale=hu_HU">https://www.facebook.com/bereczandraseloadomuvesz/photos?locale=hu_HU</a>
<a href="http://bereczandras.2p.hu/customPages/fellepesek?subSiteId=1">http://bereczandras.2p.hu/customPages/fellepesek?subSiteId=1</a>

Berecz András

A hagyományos magyar népzene ápolását, életben tartását, megismertetését, gyűjtését tűzte ki a második generációs táncházas zenekar, a Kalamajka.
Az 1978-ban a javarészt a Mákvirág együttes tagjaiból alakult zenekar - Fábián Éva (1959, ének), Sipos János (1953, hegedű), Dövényi Péter (1950–2009, brácsa), Petrovits Tamás (1948–2008, cimbalom) és Nagymarosy András (1949–2016, bőgő) - a Belvárosi Művelődési Házban (a „Molnár utcában”, a mai Aranytíz jogelődjében ) talált otthonra. Ahol aztán harmincegy éven át, egészen a 2009 májusi „visszavonulásig” tartottak heti rendszerességű táncházat.
Hangszerösszeállításban, harmonizálásban, játékstílusban és dallamkincsben egyaránt a parasztzenei hagyományokat követték, és vitték el a koncertpódiumokra, klubokba, iskolákba. 1991-től a Kalamajka prímásaként tért vissza az aktív zenélésbe Halmos Béla.
Az évtizedek során – hosszabb-rövidebb ideig – Berán István (alapítótagként), Hajdú Péter és Székely Levente is játszott a zenekarban.
Nagymarosy András 2016-os halála tett végképp pontot a zenekar pályájának végére.
JBSz
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd: A magyar folk története, Budapest, Kossuth Kiadó, 2013, p. 129–130.

Bonchidától-Bonchidáig

Kapcsolatok

Berecz András

Kalamajka

Dövényi Péter

Nagymarosy András

Petrovits Tamás

Székely Levente

Fekete Antal

Fábián Éva (népzene)