Publication/name

Boldog szomorú dal

A mai magyar jazz kiemelkedő alakja, kiváló szaxofonos, aki a magyar népzene és a jazz ötvözésén alapuló saját zenei világot alakított ki.
Tizenhét évesen Johnny Griffin játékának hatására választotta hangszerének a szaxofont. Zenei tanulmányait a jazz konzervatórium előkészítőjében kezdte, majd 1979-ben elvégezte a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Jazz Tanszakát.
Kezdetben elsősorban a klasszikus amerikai fekete jazz, valamint a gospel és a spirituálé iránt érdeklődött. A nyolcvanas évek elejétől rendszeresen koncertezett neves hazai jazzmuzsikosokkal. Többek között Regős István és Binder Károly zenekaraiban játszott. A Binder Quintet 1983-as felbomlása után csatlakozott Szabados György szabad zenei műhelyéhez.
Szabados „tanítványai” közül kétségkívül Dresch Mihály az, aki a szabadosi örökséget nemcsak tovább vitte, hanem gyönyörűségesen kiterjesztette. Tehetségén túl ebben nyilván sokat számított, hogy az alapvetően elméleti megközelítésű, arisztokrata attitűdű Szabadossal szemben Dresch földműves, iparos családból származott. Kisgyerek korában például ámulva hallgatta a nyugati pályaudvar egykori restijében Kozák Gábor József és népi zenekarát. Vagy Földesen, a keresztanyjánál nagyon szerette, ahogy a lakodalmi bandák húzták. Aztán megérintette a jazz. Lendületet, energiát, nemességet érzett benne. Hogy aztán ezzel keveredve törjenek elő belőle az erős gyerekkori zenei élmények.
A szerény, befelé élő Dresch nem tartja magát műfajteremtőnek, pedig nagyon is az: nincs még egy alkotó, aki így ötvözné az amerikai fekete jazz harmóniavilágát és improvizációs technikáját a magyar népdalkinccsel és lelkülettel. Akinél e két eltérő világ ennyire míves és természetes egységet alkotna. Aki tényleg ennyire hamisítatlan „magyar jazzt” játszana. Dresch Mihály számára a zenélés az elmúlt harmincöt évben személyes identitáskeresés volt, befelé élt, belülről építkezett, konokul, következetesen járta a maga útját, függetlenül attól, hogy az mennyire tűnt korszerűnek vagy sikeresnek.
Dresch Mihály: „A népzene éppúgy életképes és ugyanúgy érzéseket fejez ki, mint a jazz. Sokféle szinten lehet hozzá közelíteni. Egy régi dallamot vagy egy jazzimprovizációt a maga keretein belül egyaránt mívesen próbálok eljátszani. A népzenét és a jazzt csak az különbözteti meg egymástól, hogy milyen szellemi töltéssel játszom. Nem akarok semmit sem belemagyarázni, ez adja magát. A gyimesi zenének például eleve sajátságos története van. Régies ízű. Nem vagyok népzenekutató, de úgy érzem, a gyökerei a honfoglalás előtti időkre nyúlnak vissza. Emellett személyes élményekhez is kötődik, jártam arra, láttam a tájat, ismerem az embereket. Ezek az élmények óhatatlanul megmozdulnak az emberben. Sonny Rollins darabjai egészen más érzéseket és élményeket indítanak meg bennem, másként hatnak rám, más hozzájuk a viszonyom. Ezek a zenék mégis békésen megférnek bennem. Egész életemben arra törekedtem, hogy érzékeltessem: az ember egyszerre szeretheti a legtisztább jazzmuzsikát és az eredeti népzenét. Egyszerre lehet korszerű és magyar. Mindenkinek megvan a maga története, élményvilága, ami beletapadt, beleégett a mindennapjai során. Ezeket a zenéket az életem részeként élem meg.”
Hogy ez mennyire így van, mutatja, hogy saját kvartettje mellett Dresch rendszeresen játszott népzenei együttesekben. A kilencvenes években például a mai világzenei színtéren roppant népszerű, akkoriban kizárólag autentikus parasztzenét megszólaltató Csík Zenekarban furulyázott. Az utóbbi években pedig gyakorta fújta azt a fából készített és szaxofonbillentyűkkel megszólaltatott, a népi furulyára emlékeztető hangszert, amelyet nemrég már saját névvel (fuhun) látott el.
Első kvartettjét 1984-ben alapította, melynek a kilencvenes évek közepéig gyakorta változott a felállása. Az első lemezeken Grencsó István (1956, fúvós hangszerek), Benkő Róbert (1949, bőgő) és Baló István (1954, dob) voltak a partnerei. Az 1993-ban megjelent Zeng a lélek című CD-n már Geröly Tamás (1954) dobolt és Lajkó Félix (1974) hegedült. Az 1995-ös Folyondár-on Lajkót Kovács Ferenc (1957, hegedű, trombita) váltotta fel.
1998 tavasza óta újra Baló István a kvartett dobosa, a bőgős pedig a fiatal Szandai Mátyás (1977) lett. Ettől kezdve a hangzás kiteljesedett, a magyar népzenei hatás, a jó értelemben vett nemzeti karakter hangsúlyosabb lett. Az Angliában kiadott Riding the Wind és a Szép csendesen című lemezt 2002-ben az Archie Shepp közreműködésével készült, nagy nemzetközi visszhangot kiváltó Hungarian Bebop követte. A 2004-es Egyenes zene a Gramofon szavazásán elnyerte Az év legjobb magyar jazzlemeze díjat. Dresch Mihály – a kvartett korongjai mellett – 2006-ban Borbély Mihállyal, 2013-ban pedig Lukács Miklóssal jelentetett meg közös albumot.
Az elmúlt évtizedekben Dresch Mihály számos rangos fesztiválra és jazzklubba kapott meghívást, fellépett többek között a Jazz &amp; Wine Festival-on Olaszországban, a Kalisz Festival-on Lengyelországban, a Jazz Brugge fesztiválon Belgiumban, a London Jazz Festival-on, a JazzFest Wien-en, a párizsi New Morning klubban. Pályafutása során olyan neves előadókkal lépett színpadra és készített felvételeket, mint John Tchicai, Archie Shepp, Roscoe Mitchell, Chico Freeman, Lee Konitz, David Murray és Dewey Redman. Bár Dresch teljesen egyedi zenei világot alakított ki, a mainstream jazztől sosem távolodott el teljesen, albumain rendre szerepel egy-egy örökzöld kompozíció is.
Díjak, elismerések: Az év jazz-zenésze (2005), Liszt Ferenc-díj (2007), Szabó Gábor díj (2010), Érdemes művész (2011),
JBSz
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd: A magyar folk története, Budapest, Kossuth Kiadó, 2013, p. 241–246.

Dresch Mihály

Népzenész, a Csík zenekar alapító tagja, prímása, énekese.
Bár Kecskeméten született, a szülei egy közeli faluban nőttek fel, így családi ünnepeken, összejöveteleken már kisgyerek korában találkozott a népdalokkal, a népzenével. Általános iskolában néptáncos volt, idővel számára is egyre fontossá vált a nagyszülei élete. 
Miként 2020-ban nyilatkozta: „miközben korosztályom más tagjaihoz hasonlóan Piramis vagy Hobo Blues Band-koncertekre jártam, elkezdtem figyelni, hogy a rokonok vacsora utáni borozgatás közben miket énekelnek. És érdekessé váltak. Nemcsak azért, mert tudtunk a gyűjtésekről, meg hogy mely népdalok fontosak, hanem szép lassan kialakult a néprajzos érdeklődés. A néptánc miatt egyre fontosabb lett a falvak viseletei, a szokásai, miegymás. Hogy igenis vannak olyan kiemelt, a múlthoz kötődő szokások, amelyek nekem gyerekként csak az ünnepekhez (húsvét, karácsony) kapcsolódva jöttek le. Ekkor szép lassan leesett, hogy amikor még nem volt rádió és tévé, az emberek egymást szórakoztatták, szokásokat, programokat találtak ki, hogy jól teljenek a munkátlan téli hónapok.”
Középiskolás korában alapította első zenekarát, a Garabót, majd 1987-ben  a békéscsabai Balassi Táncegyüttest kísérő Békés Banda népzenésze lette. Ahogy visszaemlékezett, ott tanulta meg, mi a valódi muzsikálás, milyen feladatokat milyen szinten kell tudni megvalósítani egy táncegyüttes kíséretében vagy egy népzenei koncerten vagy akár egy rádió felvételen. „Békéscsabán Barbócz Sándortól a Békés Banda prímásától akkoriban nagyon sok népzenei dallamot, rengeteg hegedűtechnikai fogást sajátítottam el. Az akkor híres Békés Bandából az évek során előttem és utánam is számos kiváló zenész került ki. Amikor 1988-ban visszatértem Kecskemétre, a brácsás Kunos Tamással találkozva eldöntöttük, hogy zenekart alapítottunk és megszületett a Csík zenekar.”
1988 októberétől a háromtagú zenekarral (melyben a bőgős Rózsa János volt) heti rendszerességű táncházakat tartottak egy belvárosi nyugdíjas klubban. Közben sokat jártak Budapestre táncházakba, igyekeztek hasonló jellegű mulatságokat tartani. 1991-ben megkapták a Népművészet Ifjú Mestere, 1993-ban a Kiváló Művészeti Együttes címet. Első kazettáikat („Be sok eső, be sok sár...”, 1992, „Két út van előttem...”, 1994) még a Kecskeméti Kaszinó Kulturális Egyesület publikálta, majd 1996-ban szerződtek a Fonó Budai Zeneházhoz, nagylemezeik azóta is ott jelennek meg.
Csík János 2002 novemberében súlyos autóbalesetet szenvedett, kétszer élesztették újra és egy hónapig eszméletlenül feküdt. Végtagjai, így bal karja is több helyen eltört, műtétek során esett át, majd hosszú rehabilitáció után tért vissza a zenéléshez.
Zenekarával 2009-ben Magyar Örökség-, 2010-ben Prima Primissima-, 2013-ban Kossuth-díjat kapott.
Emellett Kalocsán és Örkényben tanított alapfokú művészeti iskolákban, majd 2010-ben a Kecskeméti Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola és Alapfokú Művészeti Iskolában megalapította a népzenei tanszakot, ahol azóta is tanít.
JBSz
Kapcsolat:  <a href="https://www.facebook.com/csikjanosesamezzo/">https://www.facebook.com/csikjanosesamezzo/</a>

Csík János

Az utóbbi másfél évtized legnagyobb közönségsikert arató magyar népzenei együttese. A Csík János (1964, hegedű), Szabó Attila (1968, hegedű, gitár), Majorosi Marianna (1969, ének), Barcza Zsolt (1978, cimbalom, harmonika), Kunos Tamás (1970, brácsa), Bartók József (1977, bőgő), Makó Péter (1979, fúvósok) felállású zenekar népszerűségét mutatja, hogy 2012-ben a jubileumi Szigeten a mínusz egyedik napon önálló nagykoncertet adhatott.
Az 1988-ban Kecskeméten Csík János és Kunos Tamás által alapított Csík zenekar a kilencvenes években azon kevés vidéki együttes egyike volt, amelyik tudta állni a versenyt a legjobb budapesti táncházi bandákkal. Az 1995 őszén megnyílt Fonó Budai Zeneházban igazi otthonra leltek: a mai napig ott próbálnak és ott jelentetik meg lemezeiket.
A kezdeti trió a kilencvenes évek során többször bővült, illetve átalakult. 1994-ben csatlakozott hozzájuk Majorosi Mariann, a Magyar Állami Népi Együttes egyik vezető táncosa és énekese, egy évre rá pedig Szabó Attila, aki sokáig párhuzamosan az egri Gajdos prímása is volt. 2000 után több fiatal került az együttesbe, többek között a tangóharmonikás és cimbalmos Barcza Zsolt.
A vidékiek közül kétségkívül az 1988-ban indult kecskeméti Csík zenekar volt az, amelyik a legjobban állta a versenyt a fővárosi bandákkal. S amelyik aztán az elmúlt években zenefronton a legnagyobb befutó lett. Sikere nemcsak a szűkebb népzenei színtéren zavarba ejtő, de a hazai popsztárok számára is megszégyenítő. Tizensokezres lemezeladásokkal, sokezer embert megmozgató nagyszabású koncertekkel, közte a 2012-es Szigeten önálló, sokvendéges nagyszínapos bulival. Ráadásul sokáig ők jegyezték a világháló legnépszerűbb magyar dalát: a Most múlik pontosan youtube-klipjére közel tízmillió alkalommal kattintottak rá. S hogy sikerük mennyire széles spektrumú, mondhatni, népfrontos jellegű, a magyar társadalomban szerteágazóan gyökeret verő, jól mutatja, hogy dalaik nemcsak táncházas környezetben vagy zajos rockkoncerten állják a sarat, de urbánus tinédzserpartikon vagy nyugdíjas klubesteken is.
E nagyfokú felfutás persze alapvetően annak köszönhető, hogy az utóbbi tíz évben popslágerek tömegét formálták át a maguk népzenés képére. De fennállásuk első másfél évtizede alatt mégiscsak konokul ragaszkodtak az autentikus előadásmódhoz. Igyekeztek az erdélyi öregek tudását, muzsikálását minél hitelesebben és életszerűbben elsajátítani, s igyekeztek azt minél több embernek megmutatni. Tették ezt hol sikeresebben, hol csendesebben, de következetesen.
2000-ben Sydneyben az olimpiai játékokat kísérő kulturális programok keretében ők képviselhették Magyarország népi kultúráját.
2002-ben Csík János súlyos autóbalesetet szenvedett, a bal karja több helyen eltört, sokáig kérdéses volt, vehet-e még a kezébe vonót valaha. Évek alatt fokozatosan nyerte vissza képességeit. A zenekar ebben a nehéz időszakban sem szűnt meg létezni, a másik prímás, Szabó Attila vezetésével játszottak.
Szabó Attila volt az is, akinek hatására Kispál és a Borz számokat kezdtek népzenei hangszerekkel és dallamokkal átdolgozni. Akkora sikerrel, hogy Senki nem ért semmit című lemezük világzenei kategóriában Fonogram-díjat nyert. A 2008-as, beszédes című Ez a vonat, ha elindult, hadd menjen… albumukon folytatták ezt az irányt, és az ezen hallható Most múlik pontosan című Quimby-szám feldolgozása hozta meg számukra az igazi sikert.
Fontosabb fellépéseikre rendszeresen hívtak zenész vendégeket. Többek között a jazz szaxofonos Dresch Mihályt (aki egyébként sokáig az együttes állandó tagja volt), a szájharmonika virtuóz Ferenczi Györgyöt, a fúvós Szokolay Dongó Balázst, a tamburaprímás Csurai Attilát és Pál István „Szalonnát”. A popzenészek közül pedig Lovasi Andrást, Kiss Tibort és Presser Gábort.
Az utóbbi időben persze nagyot pördült velük a világ. De azért minden nyomás, kísértés, emberi ingadozás ellenére megmaradtak önazonosnak. És ha időnként el is vétették a mértéket és belecsúsztak hamiskás, giccsközeli szentimentalizmusba, utólag rendre korrigáltak. És ne feledjük, hídverő szerepük régóta sokkalta fontosabbá nemesedett annál, mint hogy pontosan mit és miként játszanak. Hatásukra mégiscsak tízezrek fordultak az autentikus magyar népzene és azon keresztül a hagyományőrző paraszti kultúra felé.
JBSz
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, A magyar folk története, Bp., Kossuth Kiadó, 2013, p. 191–192. Kapcsolat: <a href="https://hu-hu.facebook.com/csikband/">https://www.facebook.com/csikband/</a>
<a href="http://csikzenekar.hu/">http://csikzenekar.hu/</a> Cikkeink: <a href="https://index.hu/kultur/popkult/2023/01/08/cseh-tamas-kern-andras-csik-zenekar-demjen-ferenc-wellhello-zene/">https://index.hu/kultur/popkult/2023/01/08/cseh-tamas-kern-andras-csik-zenekar-demjen-ferenc-wellhello-zene/</a>

Boldog szomorú dal

Kapcsolatok

Dresch Mihály

Csík János

Csík Zenekar

Majorosi Marianna

Kunos Tamás

Nagy Zoltán