Publication/name

Az a szép piros hajnal

Csoóri Sándor (népzenész)

1946-ban született, édesapja építészmérnök volt, a falukutató mozgalom tagja. Így a népzene szeretete családi körben evidens volt. Az öt gyerek közül ő volt a negyedik a sorban. Miként nyilatkozta: „Így már gyerekkoromban megszoktam, hogy nem én vagyok az első. Nem is lettem frontember típus soha”.
Zenei tanulmányait klasszikus zenével kezdte, hegedült, brácsázott, kamarazenélt. A hadseregben megtanult gitározni, ahol rövid ideig szólógitározott egy beat-zenekarban. A műszaki egyetem zenekarában brácsaszólamvezető volt. Előbb a televízió Ki mit tud?-vetélkedőjére klasszikus gitárral nevezett be, majd 1969-ben a Röpülj páva felszabadulási népdalverseny-en egyéniben a döntőig jutott, a gálaesten viszont kollégiumi szobatársával, Sebő Ferenccel szerepelt duóban a képernyőn. Egy ország csodálkozott rájuk.
1970-ben szerzett építészmérnöki diplomát a Budapesti Műszaki Egyetemen. Városrendező tervező mérnökként 1970–72 és 1979–82 között a Városépítési Tudományos és Tervező Intézet munkatársa volt. 1972-től 1979-ig a VDSZ Bartók Béla Táncegyüttes zenekarvezetőjeként dolgozott Az első budapesti (még nem nyilvános) táncházakban ő volt a prímás. Martin György tanácsára kereste meg Széken Ádám István „Icsán” prímást, akit korábban csak felvételről hallott (épp az ő Le is szállnak, fel is szállnak című felvételét hallva döntötte el, hogy népzenész lesz), és aki a példaképe lett.
A kezdeti sikeres Halmos-Sebő duó 1974-től – Éri Péterrel és Koltay Gergellyel – Sebő együttes néven folytatta munkáját. Repertoárjá autentikus parasztzene és énekelt vers egyaránt szerepelt. Több sikeres nagylemezt jelentetett meg, klubszerűen üzemelő táncházai rendre telt házat vonzottak.
Halmos Béla azonban 1979-ben kilépett a Sebő együttesből, mely nem sokkal később meg is szűnt (legalábbis addigi formájában). A nyolcvanas években zeneileg kevésbé volt aktív, népzenekutatással foglalkozott és az egész országra kiterjedően táncházzenész tanfolyamokat szervezett (Győr, Jászberény, Szeged, Debrecen, Bonyhád), amelyek vezetőjeként, hegedűtanáraként Virágvölgyi Mártával és a Téka együttes tagjaival (Havasréti Pál, Lányi György, Nagy Zoltán és később Pórteleki László) többszáz hazai és más országbeli zenészt tanított.
1989-ben jelentette meg első és eddigi egyetlen szólólemezét (Az a szép piros hajnal), melyen erdélyi népzenét játszik, Kallós Zoltán, Martin György, Pesovár Ferenc, Juhász Zoltán, Petrovits Tamás, Virágvölgyi Márta, Tímár Sándor és saját gyűjtéseinek felhasználásával.
1990-től a Kalamajka népzenei együttes prímása lett, hetente tartottak táncházat a Molnár utcában, majd az Aranytízben, koncerteztek és lemezeket készítettek. Népzenével – főként a hegedűn játszott többszólamú népi tánczenével – a táncházmozgalom indulása (1972) óta foglalkozik intenzíven. Adatközlő népművészektől tanulva elsőként sajátította el a népi hegedülés játékmódját. Emellett játszik kontrán és bőgőn, illetve énekel is.
Népzenekutatóként is dolgozik, gyűjtött – a magyar mellett – szlovák, ruszin, román, zsidó és cigány népzenét is. Egy széki vonósbanda anyagát feldolgozva elkészítette az első zenekari monográfiát, ezzel 1987-ben megszerezte a zenetudományok kandidátusa fokozatot. 1992-ig az MTA Zenetudományi Intézetének tudományos főmunkatársaként dolgozott. A kezdetektől fogva részt vesz a népzeneoktatásban, tanfolyamok vezetőjeként és hegedűtanárként több száz muzsikust tanított főleg itthon, de Európa és Amerika országaiban is. Aktívan közreműködött a hazai zeneiskolai népzeneoktatás megszervezésében. Mint népzenei szakértő és zenei rendező Szomjas Györggyel és Rosta Katalinnal 1991 és 2005 között együtt készítették az MTV és a Duna TV táncházas műsorait (Népzenei Magazin, Táncház). Emellett Halmos az ötletgazdája,szerkesztője és zenei rendezője egy 9 részből álló, népzenészeket, énekeseket bemutató dokumentumfilm-sorozatnak is (Muzsikusportrék), a rendező itt is Szomjas György.
Vérbeli mozgalmár, igazi integráló alkat. Nem véletlen, hogy számtalan konferencia, tanácskozás, szakmai esemény szervezője, levezető elnöke, számtalan szakmai kiadvány szerkesztője, szervezet vezetője. Ő a Táncházi Kamara (később Táncház Egyesület) első elnöke, nevéhez fűződik a Táncház Archívum létrehozása is. 2007-től a Hagyományok Háza Baráti Köre elnöke, 2012-től a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagja.
Díjak, elismerések: Népművészet Ifjú Mestere (1973), Szocialista Kultúráért (1975), SZOT Díj (1976, Sebő Ferenccel megosztva), Állami Díj (1985, Sebő Ferenccel és Timár Sándorral megosztva), Magyar Művészetért Díj (1989), a Planetáris Tudat Díja (1998, Sebő Ferenccel és Timár Sándorral megosztva), Magyar Örökség Díj (1998), Gyula Város Díszpolgára (1999), Budapestért Díj (1999, Sebő Ferenccel megosztva), Bartók Béla Emlékdíj (2006), A Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje (2007), A Népművészet Mestere (2012), Príma Díj (2012)
JBSz
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd: A magyar folk története, Budapest, Kossuth Kiadó, 2013, p. 62–64.

Halmos Béla

Vannak előadók, akik nehezen tűrik a besorolást, mi több, levetik magukról a kalodát. A nyolcvanas években indultak közül például Berecz András (1957), aki festőművésznek és jogásznak készült, mégis az Ökrös és az Egyszólam együttesek alapítójaként-énekeseként toppant be közénk. Idővel az éneklés mellett újabb sávokat nyitott, néprajzi tanulmányokat folytatott, folkloristaként kutakodott, gyűjtött, könyveket írt, fotózott, feldolgozott és nagylemezeket gurított felénk. Meg hát mindenekelőtt repítette a szót. Így lett belőle mára Magyarország elsőszámú mesemondója.
Saját bevallása szerint pályája akkor állt be, amikor 1987-ben egy bostoni hegedűművész New Yorktól a Csendes-óceánig három hónapos körutat szervezett egy táncházi zenekar számára. Amelynek történetesen ő volt az énekese. Miként mesélte: „Akkor hagytam ott a Budai Parkerdőgazdaságot, ahol, mint időszaki erdőművelő sétaút karbantartó dolgoztam – magyarul döglött őzet ástam, fát ültettem, síutat építettem. Ott, Amerikában már hivatásszerűen énekeltem, és persze az énekek közé egy-egy tréfát is be-beszúrtam. […] Nem magamat szórakoztattam, másnak kellett belehalnia a nevetésbe. Sírtam, ha mások nem nevettek. Édesanyámtól örökölhettem. Az ő személye, a belőle áradó színház faraghatott belőlem ilyen játéklényt, színpadi embert.”
Berecz András számára az utazás, mondhatni, életforma. Óvodásoktól nyugdíjasokig, nevelőintézettől parókiáig mindenfelé jár, kel, mesél és énekel. Számtalan albumot, rádió- és tévéfelvételeket készített itthon, Európában és Észak-Amerikában. Tanított magyar népzenét Kalotaszentkirályon és a torontoi York egyetemen. Tolmácsok közvetítésével mondott mesét kanadai, észt, francia és holland közönségnek. Munkásságáért több díjat és kitüntetést kapott, mindenekelőtt a Kossuth díjat, de többek között a Népművészet Ifjú Mestere címet, a Magyar Művészetért díjat és a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét.
JBSz
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd: A magyar folk története, Budapest, Kossuth Kiadó, 2013, p. 189.
Kapcsolat:
<a href="https://www.facebook.com/bereczandraseloadomuvesz/photos?locale=hu_HU">https://www.facebook.com/bereczandraseloadomuvesz/photos?locale=hu_HU</a>
<a href="http://bereczandras.2p.hu/customPages/fellepesek?subSiteId=1">http://bereczandras.2p.hu/customPages/fellepesek?subSiteId=1</a>

Berecz András

Éveken át a táncházmozgalom erdélyi történetének egyik kulcszenekarában, a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-bodzafa-33775">Bodzafá</a>ban brácsázott, majd Magyarországra áttelepülve egészen az ezredfordulóig az Ökrös zenekarban húzta. Húsz esztendőn át töltötte be a Hagyományok Háza főigazgatói tisztségét, de legalább ennyire fontos, hogy a zeneszerző és népzenész Kelemen László vezette a Fonóban 1997 és 2001 között zajló Utolsó Óra programot, mely kétségkívül az elmúlt hetven év legnagyobb szabású népzenei gyűjtése volt.
1960-ban Gyergyóditróban, egy hagyományos székely faluközösségben született, tízéves korában a marosvásárhelyi Művészeti Iskola növendéke lett, ott is érettségizett 1979-ben. Miként mesélte: „Remek iskola volt, de népzenét egyáltalán nem tanultunk, az oktatás a különböző művészeti ágak mellett a klasszikus zenei műveltségre fókuszált.” Viszont diákként látta a Romániai Magyar Televízióban a Kaláka című honismereti és népművészeti vetélkedő műsorsorozatát, ezt követően fordult a figyelme ismét a hagyományos népi kultúra felé.
Miközben a kolozsvári G. Dima Zeneművészeti Főiskolán zeneszerzést tanult, gyűjtötte és játszotta az erdélyi hangszeres és vokális népzenét. Brácsát vett a kezébe, próbálta megtanulni Sebő Ferencék 1978-as Táncházi muzsika című lemezéről a számokat, nem sokra rá eljutott egy gyimesi tánctáborba, majd a Bodzafa brácsása lett. A legendás erdélyi táncházzenekarban akkoriban Papp István Gázsa volt a prímás és Szalay Zoltán a bőgős, énekesük pedig Panek Kati. Az 1983-as budapesti Táncháztalálkozóra kaptak ugyan meghívást, de a román hatóságok nem engedték ki őket. Az egyetem elvégzése (1984) után pedig az akkori romániai kötelező kihelyezési rendszer keretében két évig Nagyenyeden tanított, kórust vezetett és gyűjtötte a környék népzenéjét.
A <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-bodzafa-33775">Bodzafa</a> a nyolcvanas évek közepén szűnt meg: előbb Székely Levente költözött át Magyarországra, aztán Papp István Gázsát Sepsiszentgyörgyre hívták prímásnak, Panek Kati inkább a színészi pályát választotta. Kelemen László a legsötétebb Ceauşescu-időkben, 1986 októberében szintén Budapestre települt át. 
1986 és 1992 között zenei szerkesztőként a Budapesti Zeneműkiadónál dolgozott, de a népzenélést is folytatta. 1987 tavaszán <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-okros-30561">Ökrös </a>Csaba hívta az éppen alakuló zenekarába, mely a kezdeti időkben főként a Kodály Kamara Táncegyüttest kísérte, amellyel a rendszerváltozás környékén többször eljutott az Egyesült Államokba, a végén már önálló zenekarként, saját programmal. 
Emellett Kelemen 1988 és 1990 között a Hungarotonnak szerkesztett erdélyi népzenei lemezeket. Kodály-ösztöndíjasként komolyzenei kompozícióit a Fiatal Zeneszerzők Csoportja koncertjein mutatták be, Hegedű-szólószonátáját Perényi Eszter játszotta korongra (Hungaroton). 1992 és 2000 között pedig a Budapest Táncegyüttes zenei vezetője és a táncműsorok kísérőzenéinek egyik összeállítója volt.
1997-ben kezdeményezésére és vezetésével Utolsó Óra néven – a Fonó Budai Zeneházban, az MTA Zenetudományi Intézete támogatásával – olyan átfogó népzenei gyűjtésbe kezdtek, amelyre Lajtha László 1940-es évekbeli útjai óta nem volt példa. Mint Kelemen László a Fonó 25 könyvben felidézte: „a mintát a harmincas évek Pátria-felvételei adták. Aktív gyűjtőként rendszeresen szembesültem a terepen dolgozás nehézségeivel: a korabeli útviszonyok miatt alig tudtunk eljutni egy-egy faluba, sokszor ránk sötétedett, mire megszerveztük a gyűjtést, máskor felvétel közben benézett a szomszédasszony egy tojásért, vagy épp a háziaknak akadt dolguk az istállóban. Szóval sokszor nem lehetett hatékony a helyszíni munka. Ezért inkább felhoztuk a zenészeket, énekeseket Budapestre, és egy-egy hétre lényegében bezártuk őket a Fonóba. Olyannyira, hogy az első években még a szállásuk is ott volt.”
1997 és 2001 között 112 zenekarral több mint 1200 óra felvétel készítettek és archiváltak. A nagy elődökkel (Bartók Béla, Kodály Zoltán, Vikár Béla, Lajtha László, Martin György, Kallós Zoltán) ellentétben ők kifejezetten a hangszeres népzene gyűjtésére és rögzítésére koncentráltak. Az erdélyi anyagban Pávai István, a felvidékiben Agócs Gergely, a délvidékiben Bodor Anikó, a kárpátaljaiban Pál Lajos volt a segítségére. A gyűjtésből eddig 68 darab, tanulmánnyal kísért CD jelent meg. 
Kelemen László szervezőként részt vett a Kárpát-medence hagyományait bemutató nagyobb demonstrációkon, így 2001-ben a Millenáris Álmok Álmodói kiállítás kísérő rendezvényeiben, több alkalommal a Sziget fesztivál folklór-eseményeiben, vagy a MüPa koncerttermeiben. 2008-ban Bereczky Csabával 9 részes dokumentumfilmet, illetve mozifilmet (Életek éneke) készített az erdélyi népzenészekről és hagyományőrzőkről.
2001 és 2021 között a Hagyományok Háza főigazgatója volt. Mint mesélte, „többször akarták megszüntetni az intézményt, kétszer – két különböző politikai kurzus alatt – egészen közel álltunk hozzá, de mindkétszer túlélte. Sőt, 2016-ban nemzeti intézmény lett. Felújítottuk a székházunkat, a Budai Vigadót, kiépíthettük a határon túli hálózatunkat, sőt, 2019-ben létrehoztuk az Erdély Hagyományok Háza Alapítványt.”
2022 tavasza óta ismét szülőföldjén, Erdélyben, Marosvásárhelyen él.
JBSz

Kelemen László (népzenész)

Bár pályája szorosan összefügg a Muzsikáséval, érdemes külön írni a méltán világhírű Sebestyén Márta (1957) népdalénekesről, aki kellő zenei örökséggel született, lévén édesanyja, Sebestyénné Farkas Ilona – vagy, ahogy a mozgalomban hívják, Mona néni – Kodály Zoltán egyik utolsó tanítványa, és az egyik legismertebb hazai zenepedagógus és karnagy. Ő nyerte azt a hanglemezt, amelyen palóc lányok és csángó asszonyok énekeltek, és amely tizenkét éves korában úgy elbűvölte a lányát. És miközben korosztálya Beatles- és Stones-lázban égett, Sebestyén Márta a csángó Jánó Annától tanulta felvételről a népdalokat.
Tizenöt és fél évesen fedezte fel Sebő Ferenc, az első koncertjét 1974 márciusában az Egyetemi Színpadon adta a Muzsikással, majd a Sebő, a Muzsikás és a Vujicsics együttessel egyaránt rendszeresen fellépett. Az igazi hírnevet az 1983-ban bemutatott István, a király című rockopera hozta meg neki, bár Koltay Gábor nem ítélte színpadképesnek és a Réka szerepét játszó lánynak csak a hangját kölcsönözhette. (Pedig, mint a bemutatón Koncz Zsuzsa megjegyezte: „Ennek a lánynak gyöngyök peregnek a torkából”.) Miközben a nyolcvanas évek második felében Cserepes Károllyal három, korát megelőző, ma már világzenének nevezhető albumot készített (Jeles napok [Szörényi Leventével] 1984, Szerelmeslemez [Szörényi Leventével], 1985, Kivándorlás [Hobóval], 1989).
Aztán, ahogy az évtized végén beindult a Muzsikás nemzetközi karrierje, úgy csodálkozott rá a világ Sebestyén Márta kivételes hangjára és énektechnikájára. Az angol Hannibal Records is jelentetett meg tőle szólólemezt, az igazi nemzetközi kiugrást viszont egy zenei miliőben és színvonalban hozzá egyáltalán nem illő produkció, a francia elektronikuszenei duó Deep Forest hozta számára. Nem Sebestyén kereste az alkalmat, de, mint 1998-ban elmondta, számára ez mutatta, hogy van értelme annak, amit csinál. „Két francia zenész, akinek az égadta világon semmi köze ehhez a kultúrához, de még a saját népzenéjét sem ismeri, beleszeretett egy erdélyi dalba. Őket egy melódia ragadta meg, egy dallam és egy hangszín, és ez történetesen az én hangom volt és ez a dal. Azt sem tudták, hol van Erdély, azt hitték, valahol Szlovákiában. Legalább valamit tanultak tőlem.”
Aztán 1996-ban jött az Angol beteg című film, melynek Oscar-díjas filmzenéjéhez ő is hozzájárult két gyönyörű dallal (Szerelem, szerelem, Lullaby for Catherine). Időközben neve már a Muzsikás-koncerteken is külön szerepelt, de 2008-ig sajátos szimbiózis volt ez, hisz a Muzsikás legfontosabb, legnagyobb koncertjein ott volt, és neki sem akadt olyan jelentős fellépése, ahol legalább részben nem Hamar Dánielék játszottak volna mögötte. Nem mindig persze, hisz Sebestyén Márta művészete a kezdetek óta nem korlátozódott a magyar népzenére, a délszláv vagy román dallamokat hasonló színvonalon képes előadni, mint ezt szólólemezei is mutatják.
Aztán a kétezres években Szokolay Dongó Balázzsal és Bolya Mátyással ígéretes szólópályába kezdett, megjelentette élete elsőnek deklarált szólólemezét (Nyitva látám mennyeknek kapuját, 2008) de az újabb világhír küszöbén sajnálatosan széthullott a társulat. Az utóbbi évtizedben javarészt a régizenére specializálódott Andrejszki Judittal, a Gryllus testvérekkel, Agócs Gergellyel és a Folk Embassy-val koncertezik. Meg persze több évtizedes pályája rendszeres partnerével, a Vujicsics együttessel.
JBSz
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd: A magyar folk története, Budapest, Kossuth Kiadó, 2013, p. 84–85, 122–124.
Kapcsolat:  <a style="font-family: -apple-system, BlinkMacSystemFont, 'Segoe UI', Roboto, Oxygen, Ubuntu, Cantarell, 'Open Sans', 'Helvetica Neue', sans-serif;" href="https://www.facebook.com/MartaSebestyenOfficial/?locale=hu_HU">https://www.facebook.com/MartaSebestyenOfficial/?locale=hu_HU</a>

Sebestyén Márta

A táncházmozgalom meghatározó alakja, a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-sebo-egyuttes-6889">Sebő</a> és a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-muzsikas-6898">Muzsikás</a> tagja.
Látszatra a legmarconább Muzsikás-tag, pedig valójában békeszerető, mélyen érző, befelé élő muzsikus. Nem csak környezetével szúrós, magával szemben is szigorú. A zenekarban a legkritikusabb fülű. Többnyire hamar dönt, mégis lassan adja ki magából, ha viszont megteszi, nehéz attól eltántorítani. Sokféle hangszeren játszik, sokféle zenét hallgat, a jelenlegi Muzsikás-tagok közül zeneileg talán ő a legnyitottabb. 
Miként ifj. Csoóri Sándor, úgy az ő esetében is abszolút adott volt a népi kultúrára érzékeny családi háttér. Szülei, Borbély Jolán néprajzos és különösen nevelőapja Martin György táncfolklorista közelsége sorsfordító számára, hiszen tíz éves korára neki köszönhetően sajátította el olyan szinten a kalotaszegi legényes táncot, hogy a falubéli fiatalok is irigykedve nézték a mérai lakodalomban. Nem csoda hát, hogy 1967-ben, alig tizennégy évesen – legifjabbként – a nagyok között is bemutatkozhatott a később a táncházmozgalom elsődleges centrumává váló Bartók Béla Táncegyüttesben. 
A néptáncosi pályával párhuzamosan pedig már tinédzserként ott bőgőzött a népzenei új hullám origójának számító Halmos-Sebő duó mellett, majd hét évig muzsikált a Sebő együttesben. S bár lelkileg és zeneileg mindig is a Muzsikáshoz húzott, ifj. Csoóri Sándor kérésére csak 1979 nyarán csatlakozott hozzá. Ekkor nőtt végképp össze az, ami amúgy is régóta összetartozott.
Időközben az ELTE-n néprajz, illetve román nyelv és irodalom szakon lediplomázott, gondolta, jól jöhet majd ez neki a gyűjtések során. Bár a szó klasszikus értelmében sosem  tevékenykedett aktív néprajzosként, az ott megszerzett ismereteket végső soron egész életében folyamatosan hasznosította. A zenekarban éppúgy, miként televíziós és rádiós munkáiban.
A nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján a Táncháztalálkozó gálaműsorai mellett ő szerkesztette a tavaszonként kiguruló táncháztalálkozós nagylemezeket, melyek elsősorban azt voltak hivatottak demonstrálni, hogy éppen merre tart a szakma. Borítójukon pedig megjelent az a „hagyomány átadás-átvétel” képi koncepció, amit feleségével, Ménes Ágnessel és Kása Béla fotográfussal közösen talált ki, s amelyet a sorozat lényegében a mai napig követ. 
A kilencvenes években átmenetileg a televíziózás felé fordult, ekkor jelenhetett meg  szilveszterkor először hagyományos magyar népzene és néptánc. A Hagyományőrzők című sorozatában az erdélyi hangszeres népzene legvirtuózabb előadóit hívta meg. Néprajzi szakértője volt az Ó-Európa című sorozatnak, később pedig munkatársa a nevelőapja Martin György gyűjtéseiből, archív hangosfilmjeiből készített rövid tévéadásoknak.
Ebben az időben indította el Palotai Zsolttal a Tilos Rádió heti kétórás népzenei műsorát. Nem álmodott hozzá túlzott koncepciót, egyszerűen csak arra gondolt, hogy a nálánál sokkalta fiatalabb nemzedékeket sem árt szembesíteni a népzenével. Palotai Zsolt vitt számára ismeretlen világzenéket, ő meg archív népzenei felvételekből és az utazásai során vásárolt lemezgyűjteményéből játszhatott kellően szabadon az éterben. Később ezt a műsort a régi táncházas Keszthelyi Imrére hagyományozta. 
2007 októberétől ezt a fajta népzenei népművelést a Kossuth Rádió hullámhosszán folytatja, továbbra is széles spektrumon, a magyar folktól a világzenén át a világ népeinek tradicionális muzsikájáig terjed a skála. Egymás mellett, egyenrangú módon kezelve ezeket. Az archív felvételektől a legfrissebb világzenei áramlatokig. 2012 végéig heti egy, azóta heti fél órában.
Szívesen játszott vendégzenészként jó néhány magyar és külföldi népzenei lemezen, több alkalommal együtt zenélt Dresch Mihály kortárs jazz zenésszel vagy Szelevényi Ákos szaxofonossal. Utóbbi Élettér című lemezén is közreműködik. A denveri Woven Handdel pedig néhány évvel ezelőtt közös felvételt is készített. 
Időről időre ő is megpróbálkozott a hegedüléssel, de mindig az derült ki számára, hogy nem lehet csak úgy átugrani a gyerekkorban kimaradt éveket. A kilencvenes években készült Muzsikás korongokon ugyan egy-két szám erejéig húzza, meg egyszer Kása Béla barátja kiállítását szintén hegedűszóval nyitotta meg a Francia Intézetben, de igazából sosem voltak prímási ambíciói. 
JBSz
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd: Muzsikás 40, Budapest, Kossuth Kiadó, 2013, p. 120–121.
Kapcsolat:
<a href="http://www.muzsikasband.com/eri-peter/">http://www.muzsikasband.com/eri-peter/</a>

Az a szép piros hajnal

Kapcsolatok

Csoóri Sándor (népzenész)

Halmos Béla

Berecz András

Kelemen László (népzenész)

Sebestyén Márta

Éri Péter

Havasréti Pál

Petrovits Tamás

Fekete Antal "Puma"

Juhász Zoltán (furulya)