Publication/name

Álmodj velem

A Magyar Rádió egyik legfoglalkoztatottabb táncdalénekese, pályatársai közül elsőként jegyezhetett önálló albumot, miközben az 1960-1970-es években közel 100 dala jelent meg kislemezen.
1965-ben második lett a Ki mit tud?-on, felvették a rádió könnyűzenei stúdiójába, ahol 1966-ban készült első felvétele (Túl az első nagy szerelmen). Második dala (Minden ember boldog akar lenni) már országos siker. Két évig ő volt a legsikeresebb női előadó: 1967. július 1. és 1968. június 30. között 362 473 kislemezét adták el, főként Dobos Attila slágereinek (Minden nap, Mindenkinek van egy álma) köszönhetően. Utóbbi lett 1969-ben a legnagyobb példányszámban eladott hazai kislemez, ezért Cannes-ban, a MIDEM-en Magyarország képviseletében ő vehette át a Márvány Trófeát. Visszaemlékezései szerint három hónap alatt 380 ezer darabot értékesítettek belőle.
Ezt követően kezdett el külföldre járni, előbb Innsbruckba, majd Kubába hívták, később a szocialista blokk országai, illetve Jugoszlávia összes nemzetközi fesztiválján is megfordult. S bárhová ment, a Mindenkinek van egy álma című slágerét az adott ország nyelvén énekelte el. Nem meglepő, hogy szinte mindenhol ő vitte el a közönségdíjat. Tánczenei műsorok és ORI-turnék egyik nagy sztárja volt, slágerei (Nincsen olyan szerencsém, Kis papírhajó, Sose fájjon a fejed, Veled is megtörténhet egyszer, Szeretném bejárni a Földet, Még iskolába járok) a hatvanas évek végéig szerepeltek a sikerlistákon.
Dobos disszidálása után legnagyobb sikereit betiltották, ezzel karrierjét is kettétörték. A hetvenes évek első felét Harangozó is javarészt külföldön töltötte, az 1976-ban kiadott újabb albuma (Lánynak születtem) révén viszont ismét visszakerült a hazai reflektorfénybe. Sőt a következő években számos új slágert (Óriáspénz, Hidd el, Szeretném, ha féltékenyebb volnál, Ma valakinek hiányzom, Banánvirág) jegyzett. A nyolcvanas években azonban ismét a nyugati vendéglátóipar biztosított számára megélhetést, például több hónapon át Kanadában és az Egyesült Államokban vendégszerepelt, ahol főként külföldre szakadt magyarok körében énekelte legismertebb dalait.
JBSz–SJ
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 1 (1960–70-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 110–111.

Harangozó Teri

A Dália Klubban, majd a Modern Jazz sorozat albumain bukkant fel a modern jazzben szokatlan hangszert, a hegedűt (és brácsát) választó Deseő Csaba (1939). Miközben előbb zenetanárként dolgozott, majd 1967-től harminckét éven át a Magyar Állami Hangversenyzenekar tagjaként járta a világot, szinte a kezdetektől saját formációkat vezetett. Emellett klubvezetőként és előadóként is segítette a műfaj magyarországi elterjedését.
Bár nem lehetett könnyű váltogatni a klasszikus zene igényelte hangképzés és a swinges, bebopos frazírozás között, Deseő-nek mégis sikerült ez. Sőt, pályája épp arra lehet példa, hogy e két, egymástól olyannyira eltérő habitusú világ között minden híresztelés ellenére lehetséges az átjárás. Miként az Anthology ’64 kísérőfüzetében olvasható: „Az a megállapítás, amely szerint a klasszikus jártasság a lüktető »beat«-es játék rovására megy, nem elfogadható: Deseő ritmizálása ízig-vérig jazzes, játéka lüktető és rendkívül lendületes.”
Kvartettjével már 1966-ban eljutott a prágai jazzfesztiválra, a gitáros Kovács Andor együttesével pedig a varsói Jazz Jamboree-ra. Mégis, egészen 1975-ig kellett várnia arra, hogy Four String Tschaba címmel megjelenhessen az első nagylemeze – történetesen az NSZK-ban. Akkoriban másfél éven át volt az oberhauseni színház zenekarának tagja, így adódott a lehetőség, hogy az MPS stúdiójában 1974 júliusában német, angol és svéd muzsikusok közreműködésével három nap alatt rögzítse ezt a színvonalas, közérthető jazzrock albumot.
Deseő Csaba: „A következő hetek felfokozott lelkiállapotban teltek. Egyrészt eufóriában éltem a lemez miatt, másrészt nyomasztott a közeli döntés kényszere a színházi állásommal kapcsolatban: megyek, vagy maradok? Számos kísérletet tettem, hogy a következő szezont már ne operettszínházi muzsikusként folytassam Oberhausenben, szerettem volna valamelyik nívós nyugatnémet szimfonikus zenekarba bekerülni. Csalódással tapasztaltam, hogy bizonyos játékszabályok Németországban sem egészen tiszták, volt, hogy a pályázatomra nem is válaszoltak, volt, hogy meghívtak, majd átlátszó indokkal egy évvel későbbre halasztották a meghallgatást. Egyetlen helyen, Karlsruhéban került sor az igazinak tűnő megmérettetésre, ám az utolsó fordulóban, amikor már csak hárman maradtunk versenyben, kiderült, hogy színjáték az egész, előre el volt döntve, hogy az állást az a huszonéves fiatalember kapja, aki az adott zenekar egyik fő emberének a tanítványa. (…) Az alapvető ok, amiért a pesti állásomat otthagytam, s a külföldi kalandba belementem, anyagi indíttatású volt. Másfél év után számvetést készítettem. Sikerült olyan jelentős összeget megtakarítanom – ráadásul német márkában –, ami Magyarországon sok évbe telt volna. Ha a visszatérés mellett döntök, a lakáskérdéstől kezdve az új autóig bezárólag minden anyagi problémát meg tudok oldani, a Hangversenyzenekar pedig tárt karokkal visszavár. (…) Május végén felmondtam állásomat az oberhauseni színháznál. A kocka el volt vetve. Attól kezdve két dologra koncentráltam: maximális felkészülés a lemezfelvételre, és az azt követő hazaköltözésre, Budapestre.”
Deseőt érthető módon kellő büszkeséggel töltötte el, hogy Európa akkori legfontosabb jazzlemezkiadójánál, az MPS-nél jelenhetett meg bemutatkozó albuma – ezáltal olyan művészekkel került közös katalógusba, mint Hans Koller, Albert Mangelsdorff, Friedrich Gulda, Martial Solal, Dexter Gordon, Ella Fitzgerald, Joe Pass, Freddie Hubbard, George Duke, Lee Konitz, Zoller Attila és Oscar Peterson –, így a Four String Tschaba egyik tiszteletpéldányát megmutatta a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat zenei főnökének. Ennek köszönhetően 1976 márciusában idehaza is bevonulhatott a stúdióba, ahová ezúttal többek között Másik Jánost, Vukán Györgyöt, Babos Gyulát, Román Pétert hívta. A végül 1977-ben boltokba került Ultraviola mégsem töltötte el felhőtlen örömmel, annyira illúziórombolónak érezte a klasszikus zenéhez szokott stáb által rögzített és kevert anyag hangzását, préselését.
Nagyjából ekkoriban – az egyik nagykanizsai fesztiválon – ismerkedett meg a horvát vibrafonossal, Bosko Petroviccsal, akivel attól kezdve rendszeresen játszottak együtt. A nyolcvanas évektől aztán különböző összeállítású zenekarokat vezetett, melyekben többek között a zongorista Gárdonyi László, a vibrafonos Kruza Richárd, a bőgős Lattmann Béla és a dobos Kőszegi Imre játszott. A kilencvenes évek óta főként fiatal muzsikusok – a gitáros Gyárfás István, a zongorista György Ákos és Cseke Gábor – voltak legfőbb partnerei, 2008 óta pedig Szaniszló Richárd vibrafonos. Miközben vendégszólistaként rendszeresen fellépett a Benkó Dixieland Band és a Budapest Ragtime Band koncertjein. Munkásságáért 2012-ben Szabó Gábor-díjat kapott.
JBSz
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd: A magyar jazz története, Budapest, Kossuth Kiadó, 2014, p. 110–112.

Deseő Csaba

Az 1962-es Ki mit tud?-on győztes XIII. kerületi Dixieland Band 1965-től Express néven lavírozott a hagyományos tánczene és a pop között. Felállás: Solymos Antal (1943, gitár, ének), Malek Miklós (1945, trombita, gitár), Puha Ferenc (szaxofon), Silye Attila (1944, basszusgitár, ének), Magyar Csaba (zongora, ének), Kangyal Ferenc (dob).
A képzett, rutinos zenészek kezdettől a legtöbbet foglalkoztatott kísérőzenekart alkották. Az évtized közepétől rendszeresen felléptek a slágerparádékon, a Stúdió 11-gyel a táncdalbemutatók és táncdalfesztiválok állandó zenekara voltak. Könnyed stílusuknak köszönhetően tévés show-műsorokban is állandóan szerepeltek. Évente átlag négy hónapot a környező országokban turnéztak. Saját szerzeményeik, feldolgozásaik (Ó, egy kis csók, 1967, Szállj, szállj madár, Rock and roll a zene, Zöld a kukoricaszár, 1968, Rézgróf, Születésnap, Alagút, 1969) leginkább a hagyományos tánczenéhez álltak közel, amelyet modern hangszereléssel korszerűsítettek.
JBSz–SJ
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 1 (1960–70-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 154.

Express

Az egyik legtovább működő és a legváltozatosabb pályát befutó zenekar.
.A Bergendy testvérek 1958-ban a Közgazdasági Egyetem Ifjúsági Jazz Együtteseként alapították. A változó felállású formáció tradicionális dixielandet, big band slágereket és esztrádzenét játszott, majd a hatvanas évektől fokozatosan áttért a modernebb stílusokra. 1962-től 1966-ig a Budai Ifjúsági Park házi zenekara volt. Kísértek táncdalénekeseket, beatsztárokat, készítettek saját felvételeket, de a jazzisták számára kommersznek, a luxemburgi stílust játszók számára pedig túl jazzesnek számítottak. Számos tagcsere után (1963-ban Tomsits Rudolf trombitás, 1964-ben Oroszlán György gitáros, 1967-ben Hajdú Sándor trombitás érkezett) a Bergendy 1967 januárjában két és fél évre a külföldi vendéglátóiparba szerződött. 1969-ben tértek haza, és a dalszerző Latzin Norberttel (1946–1984, orgona) néhány figyelemre méltó slágert (Szavak, szavak, Zimmezum, Csúnya fekete lány, Te vagy a lexebb) jelentettek meg.
Aztán 1970-ben Debreczeni Csaba (dob) és Demjén Ferenc (1946, basszusgitár, ének) csatlakozásával alakult ki a „nagy Bergendy”, amely a következő években az egyik legsikeresebb zenekar volt Magyarországon. A zenekar talán a legszerencsésebb pillanatban érkezett. A közönség éppen új hangokat, új bálványokat keresett, a listákra új sikerek kellettek, és a Bergendy mindezt szállította. Demjén Rózsi személyében ismert frontembere volt, a profi zenészek levették a trendet, és a két szerzővel (Latzin, Demjén) ugyanolyan gazdagsággal ontották a slágereket, mint egykor az Illés vagy az Omega (Jöjj vissza vándor, Jelszó: LOVE, Úgy szeretném, Sajtból van a Hold, Iskolatáska). Ráadásul a hagyományos slágervilágot igényes jazz-rockkal, fúvósokkal, többszólamú vokállal és közönségnek kedves ideológiával (jelszó: szeretet) fűszerezték.
1971-ben angol nyelvű dalok feldolgozásait készíthették el – hat különböző borítóval megjelent – bemutatkozó nagylemezüket (Beat ablak), 1972-ben második díjat kaptak a Táncdalfesztiválon (Úgy szeretném). 1973-ban elkészítették az első dupla nagylemezt (Hétfő [Hét fő]). Az Ötödik sebesség LP (1974) után Latzin Norbert távozott – helyére Tóth János Rudolf (1948, gitár) érkezett, majd több mérsékelt sikerű album (Fagypont fölött miénk a világ, 1976, Jazz, 1976) után Demjén Ferenc is kilépett.
A hetvenes évek első fele vitathatatlanul a Bergendynek jött be leginkább. 1971–75 között a zenekar sikereit zengte a rádió, a televízió, a hanglemezgyár. Az Omega után játszottak az E-klubban, a balatoni zenés hajókon, bejutni mindkét helyre igazi bűvészmutatványnak számított. Ám ahogy bekövetkezett a nemzedék- és stílusváltás (csövesek, kemény rock), úgy a Bergendynek is bealkonyult. Több felállás és próbálkozás után 1980-tól Új Bergendy néven játszottak Balogh Ferenc énekessel, majd 1983-ben megalakult a Bergendy Koncert-, Tánc-, Jazz- és Szalonzenekar, amely ismét a régi idők tánczenéjét játszotta. A zenekar szolgáltatta az Én táncolnék veled című tévéműsorhoz a zenét. Ezt követően számos filmhez, tévéműsorhoz, gyerekműsorhoz (Süsü, a sárkány) komponáltak kísérőzenét, Ólomkatona címmel pedig rockoperát is írtak.
1992-től előbb Demeter György, majd Zareczky Miklós volt az énekesük, s a zenekar továbbra is a rock and roll előtti évtizedek muzsikáját – szving, dixie, boogie, szalonzene, húszas-harmincas évek tánczenéje – játssza. Az új évezredben pedig a zenekar működése kizárólag báli, privát rendezvényekre, valamint utcabálokon, szabadtéri fesztiválokon való részvételekre korlátozódott.
JBSz–SJ
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 1 (1960–70-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 226–227. Cikkeink: <a href="https://index.hu/kultur/popkult/2023/01/08/cseh-tamas-kern-andras-csik-zenekar-demjen-ferenc-wellhello-zene/">https://index.hu/kultur/popkult/2023/01/08/cseh-tamas-kern-andras-csik-zenekar-demjen-ferenc-wellhello-zene/</a>

Kapcsolatok

Harangozó Teri

Deseő Csaba

Express

Bergendy