Publication/name

A swing világa

Budapesten az 1950-es évek végén kétségtelenül a Benkó Dixieland Band számított a legnépszerűbb ifjúsági együttesnek. Bár az 1957-ben középiskolások által alapított, Benkó Sándor (1940–2015) vezette együttes repertoárjába az első években sok népszerű stílus belefért, annak már akkor is hangsúlyos része volt a jazz tradicionális hangvételű, pergő ritmusú, könnyen befogadható, melodikus-populáris irányzata. Ez a stílus akkoriban egész Európában fénykorát élte, elég a Dutch Swing College Band, a Chris Barber Jazz Band, vagy Acker Bilk és Kenny Ball együtteseinek sikereire gondolni. Érdekes módon ezek a formációk szinte mindenhol afféle zenésznevelő műhelyként is működtek, és a későbbi beat/rock számos legendás alakját indították el a pályán. Nem volt ez másként a Benkó Dixieland Band esetében sem: 1957 és 1963 között mintegy 75 zenész fordult meg itt, többek között innen indult a későbbi omegás Benkő László és Laux József, a későbbi expresses Solymos Antal, Malek Miklós és Silye Attila, a később a Syriust alapító Baronits Zsolt, vagy Frenreisz Károly, Debreczeni Ferenc, Fogarasi János, Winkelmayer József és Oroszlán György.
A Benkó Dixieland Band 1962-ben az első Ki mit tud?-on szerette volna gyarapítani sikerei számát (felállás: Benkó Sándor [klarinét], Laux József [dob], Braznovszky Gyula [gitár, ének], Bokány Ferenc [bőgő], Fogarasi János [zongora], Koppány Csaba [pozán] és Tóth Tihamér [trombita]), de ott meglepetésre kikaptak a XIII. kerületi Dixieland Bandtől, a későbbi Express együttestől (soraiban három Benkó-„tanítvánnyal”: Malek Miklóssal, Solymos Antallal és Silye Attilával). Úgyhogy Benkó döntött: a továbbiakban a szívéhez közelebb álló tradicionális jazzhez ragaszkodik, és nem próbálkozik a divatba jövő „luxemburgi stílussal”.
A zenei profiltisztítással a felállás is stabilizálódott, s ettől kezdve Benkó lett a zenekar kizárólagos zenei vezetője, menedzsere és mindenese. Profi módon, hosszú távra tervezett, ezért olyan zenészekkel vette körül magát, akiknek mind volt polgári állása,  így vezetőként egyfelől mentesült a megélhetés biztosításának felelőssége alól, másrészt az együttes nem függött közvetlenül az aktuális divatoktól. Emellett olyan muzsikusokat választott, akikből homogén kollektívát kovácsolhatott, mert számára a csapatmunka mindennél előbbre valónak számított. Profi menedzserként tudja, a hosszú távú zenészmegtartó együttműködés titka, hogy a sikerélményt folyamatosan biztosítsa. Miként azt is, hogy az esetleges zenei elszürkülés elkerülése érdekében minél sűrűbben hívjon neves vendégszólistákat..  Valamint elengedhetetlen egy, a zenekari kasszából finanszírozott, a legfrissebb Benkó-híreket (de nem csak azt) szállító újság, amely pontosan négyhetente minden olyan újságíró asztalán ott hevert, akinek bármiféle köze is volt műfajhoz.
Mindehhez persze az is hozzátartozott, hogy Benkó vaskézzel vezette zenekarát. A tagoknak művészeti kérdésekben ugyan engedett némi beleszólást, a szervezésbe, a vezetésbe, a propagandába azonban nem. S az egységes hangzás és stílus megőrzése érdekében még attól is visszatartotta társait, hogy azok esetleg a ragtime vagy a modern jazz irányába elkalandozzanak. (Persze csak a zenekaron belül, hisz Vajda Sándor a BDB-vel párhuzamosan a Szabados Quartettel free jazzt játszott, Zoltán Béla swinget, a harsonás/trombitás Szalóky Béla pedig ma big bandet  is vezet.)
A Benkó Dixieland Band mindenesetre fennállása szűk hat évtizede alatt tényleg mindent elért, amire egy zenekar vágyhatott. Eközben szépen, komótosan, lépcsőfokról lépcsőfokra haladtak. A hatvanas években főként az NDK-ban, a Szovjetunióban, Csehszlovákiában, Lengyelországban turnéztak, aztán a hetvenes években elindultak nyugatra, 1971-ben megnyerték a Montreux Jazzfesztivált, 1972-ben San Sebastianban elvitték a közönség díját. A nyolcvanas években pedig jöhetett a műfaj szülőhazája, az Egyesült Államok meghódítása, ahol többek között a kaliforniai Sacramento Jazz Jubilee-n arattak zajos sikereket, 1987-ben pedig az akkori amerikai elnök, Ronald Reagan szintén lelkesen köszöntötte őket. 
Benkó Sándor: „A rendszerváltozás előtt az Interkoncertnél  azokat a zenekarokat részesítették előnyben, amelyek a külföldi félnél csereként jónak minősültek. Ezért vitték az NDK-ba, a Szovjetunióba vagy Lengyelországba olyan sokszor Koós Jánost, Korda Györgyöt vagy az Expresst. Nekünk is leestek apró falatok, de már az első kiküldetéseknél jól teljesítettünk. Az Interkoncertnek és rajta keresztül a kultúrpolitikának szintén jól jöttek az olyan hangzatos hírek, hogy a Benkó Dixieland megnyerte ezt vagy azt. Ugyanakkor az általunk képviselt tradicionális jazz senkinek nem jelentett konkurenciát. Se a popzenészeknek, se a klasszikusoknak, se a progresszív vagy mainstream jazzt játszó előadóknak. Bennünket arra használtak, hogy itt ez a jól fésült banda, velük nagy balhé nem lehet. Néha persze történtek váratlan események. 1982. november 10-én épp az egri színházban volt jelenésünk, a Varsói Szerződés egyesített vezérkara fogadására hívtak bennünket játszani. Akkoriban készítettük el Erkel Hunyadi László című művének talán legismertebb részletét, a Meghalt a cselszövő című operasláger dixieland változatát. Leutaztunk, előadtuk, mire a nézőtéren döbbent csend. Nem értettük. Néhány órával később aztán hivatalosan bejelentették, hogy meghalt Leonyid Brezsnyev szovjet pártfőtitkár. Mondanom sem kell, óriási botrány kerekedett belőle. Miközben persze sosem voltam ellenálló. Akkor még senki sem tudhatta, hogy a kommunista rendszer egyszer csak így bedől.”
A Benkó Dixieland Band pályája csúcsán évi 150 koncertet is adott, saját honlapja szerint több mint hatvan hanghordozója jelent meg, és körülbelül 130 órányi tv-show-műsor készült vele. Benkó Sándor elmondása alapján 2013. november 5-én, a veszprémi Pannon Egyetem aulájában adta a zenekar a 10.250. koncertjét.
JBSz
 
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 1 (1960–70-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 80–83. 21–23.
JÁVORSZKY Béla Szilárd: A magyar jazz története, Budapest, Kossuth Kiadó, 2014, p. 117–121.

Benkó Dixieland Band

A Dália Klubban, majd a Modern Jazz sorozat albumain bukkant fel a modern jazzben szokatlan hangszert, a hegedűt (és brácsát) választó Deseő Csaba (1939). Miközben előbb zenetanárként dolgozott, majd 1967-től harminckét éven át a Magyar Állami Hangversenyzenekar tagjaként járta a világot, szinte a kezdetektől saját formációkat vezetett. Emellett klubvezetőként és előadóként is segítette a műfaj magyarországi elterjedését.
Bár nem lehetett könnyű váltogatni a klasszikus zene igényelte hangképzés és a swinges, bebopos frazírozás között, Deseő-nek mégis sikerült ez. Sőt, pályája épp arra lehet példa, hogy e két, egymástól olyannyira eltérő habitusú világ között minden híresztelés ellenére lehetséges az átjárás. Miként az Anthology ’64 kísérőfüzetében olvasható: „Az a megállapítás, amely szerint a klasszikus jártasság a lüktető »beat«-es játék rovására megy, nem elfogadható: Deseő ritmizálása ízig-vérig jazzes, játéka lüktető és rendkívül lendületes.”
Kvartettjével már 1966-ban eljutott a prágai jazzfesztiválra, a gitáros Kovács Andor együttesével pedig a varsói Jazz Jamboree-ra. Mégis, egészen 1975-ig kellett várnia arra, hogy Four String Tschaba címmel megjelenhessen az első nagylemeze – történetesen az NSZK-ban. Akkoriban másfél éven át volt az oberhauseni színház zenekarának tagja, így adódott a lehetőség, hogy az MPS stúdiójában 1974 júliusában német, angol és svéd muzsikusok közreműködésével három nap alatt rögzítse ezt a színvonalas, közérthető jazzrock albumot.
Deseő Csaba: „A következő hetek felfokozott lelkiállapotban teltek. Egyrészt eufóriában éltem a lemez miatt, másrészt nyomasztott a közeli döntés kényszere a színházi állásommal kapcsolatban: megyek, vagy maradok? Számos kísérletet tettem, hogy a következő szezont már ne operettszínházi muzsikusként folytassam Oberhausenben, szerettem volna valamelyik nívós nyugatnémet szimfonikus zenekarba bekerülni. Csalódással tapasztaltam, hogy bizonyos játékszabályok Németországban sem egészen tiszták, volt, hogy a pályázatomra nem is válaszoltak, volt, hogy meghívtak, majd átlátszó indokkal egy évvel későbbre halasztották a meghallgatást. Egyetlen helyen, Karlsruhéban került sor az igazinak tűnő megmérettetésre, ám az utolsó fordulóban, amikor már csak hárman maradtunk versenyben, kiderült, hogy színjáték az egész, előre el volt döntve, hogy az állást az a huszonéves fiatalember kapja, aki az adott zenekar egyik fő emberének a tanítványa. (…) Az alapvető ok, amiért a pesti állásomat otthagytam, s a külföldi kalandba belementem, anyagi indíttatású volt. Másfél év után számvetést készítettem. Sikerült olyan jelentős összeget megtakarítanom – ráadásul német márkában –, ami Magyarországon sok évbe telt volna. Ha a visszatérés mellett döntök, a lakáskérdéstől kezdve az új autóig bezárólag minden anyagi problémát meg tudok oldani, a Hangversenyzenekar pedig tárt karokkal visszavár. (…) Május végén felmondtam állásomat az oberhauseni színháznál. A kocka el volt vetve. Attól kezdve két dologra koncentráltam: maximális felkészülés a lemezfelvételre, és az azt követő hazaköltözésre, Budapestre.”
Deseőt érthető módon kellő büszkeséggel töltötte el, hogy Európa akkori legfontosabb jazzlemezkiadójánál, az MPS-nél jelenhetett meg bemutatkozó albuma – ezáltal olyan művészekkel került közös katalógusba, mint Hans Koller, Albert Mangelsdorff, Friedrich Gulda, Martial Solal, Dexter Gordon, Ella Fitzgerald, Joe Pass, Freddie Hubbard, George Duke, Lee Konitz, Zoller Attila és Oscar Peterson –, így a Four String Tschaba egyik tiszteletpéldányát megmutatta a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat zenei főnökének. Ennek köszönhetően 1976 márciusában idehaza is bevonulhatott a stúdióba, ahová ezúttal többek között Másik Jánost, Vukán Györgyöt, Babos Gyulát, Román Pétert hívta. A végül 1977-ben boltokba került Ultraviola mégsem töltötte el felhőtlen örömmel, annyira illúziórombolónak érezte a klasszikus zenéhez szokott stáb által rögzített és kevert anyag hangzását, préselését.
Nagyjából ekkoriban – az egyik nagykanizsai fesztiválon – ismerkedett meg a horvát vibrafonossal, Bosko Petroviccsal, akivel attól kezdve rendszeresen játszottak együtt. A nyolcvanas évektől aztán különböző összeállítású zenekarokat vezetett, melyekben többek között a zongorista Gárdonyi László, a vibrafonos Kruza Richárd, a bőgős Lattmann Béla és a dobos Kőszegi Imre játszott. A kilencvenes évek óta főként fiatal muzsikusok – a gitáros Gyárfás István, a zongorista György Ákos és Cseke Gábor – voltak legfőbb partnerei, 2008 óta pedig Szaniszló Richárd vibrafonos. Miközben vendégszólistaként rendszeresen fellépett a Benkó Dixieland Band és a Budapest Ragtime Band koncertjein. Munkásságáért 2012-ben Szabó Gábor-díjat kapott.
JBSz
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd: A magyar jazz története, Budapest, Kossuth Kiadó, 2014, p. 110–112.

Deseő Csaba

Szabó Tamás 1989-es felbukkanása óta az egyik legjobb hazai pofagyalus – a másik pedig a Rodeo-val egykoron countryt játszó Ferenczi György (1968, Budapest). Az ő bluesból, soulból és funkyból táplálkozó zenéje a kilencvenes évek derekán igazán különleges színfoltot jelentett a hazai palettán. Egyike volt a legfoglalkoztatottabb honi stúdiózenésznek (LGT, HBB, Edda, Zorán, Kimnowak), több mint 300 lemezen játszott mostanáig. Zenekarával, a Herfli Davidsonnal több különös alkalmi egybekelést ejtett meg: 1994-ben a Pesti Vigadóban az ötvenkét tagú Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekarral nyomták a bluest, egy évre rá a Tomkins Énekegyüttest hívták meg partnernek a Budapesti Kongresszusi Központba, valamint a 100 Tagú Cigányzenekarral adtak közös koncertet.
1996-ban aztán az EMI-hez szerződött, és az ott megjelent koronggal (Yoó a film?) úgy tűnt, a továbbiakban a felhőtlenebb muzsika felé veszi az irányt, de aztán az 1999-es Hamvadó cigarettavég-en ismét húzós, élettől dagadó dalok sorakoztak. 2004 óta Rackajam nevű együttesével turnézik és ad ki évente, kétévente újabb lemezeket. Legutóbbi korongja (Rackák a Zűrben) 2020-ban jelent meg, immár Ferenczi György és az 1ső Pesti Rackák néven.
Ferenczi György szájharmonika-művész, énekes, hegedűs és gitáros pályafutására a country, a blues, a rock ‘n’ roll és a magyar népzene fúziója nyomta rá a bélyegét. <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-ferenczi-gyorgy-es-a-herfli-davidson-725">Herfli Davidson</a>, <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-dioptrio-733">Dioptrió</a>, <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-ferenczi-gyorgy-es-a-rackajam-735">Rackajam</a> és az <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-ferenczi-gyorgy-es-az-1-so-pesti-rackak-82238">1ső Pesti Rackák</a> nevű zenekaraival Európa-szerte népszerű lett.
1985-ben country-zenészként kezdte pályafutását a Kápa együttesben, négy évig külföldön játszott a Rodeo zenekarral. 1993-ban a trossingeni szájharmonika-világbajnokságon Szabó Tamással megosztott 5. helyezést értek el, és kiváló minősítést szereztek. 1992-2003 között a Herfli Davidson-nal nyolc nagylemeze jelent meg. 2001-ben eMeRTon-, 2004-ben Artisjus-díjat nyert. A Rackajam együttes tagjaival 2005-től dolgozik együtt.
2005-ben a How Mr. Hendrix met a Hungarian Shaman in the Diatonic Church lemezének anyagát a németországi Erfutban lévő Michaeliskirche templom falai között rögzítette, ahol annak idején Bach is orgonált. Ferenczi zenésztársai itt a német Andy Geier (Hammond-orgona) és Gryllus Dániel (citera, furulya) voltak.
„Én Jimi Hendrix, az AC/DC és a Hobo Blues Band zenéjén nőttem fel. Ma két dolog határozza meg a zenémet: a népzene és Hendrix. Kedvenc íróm Jókai, kedvenc költőm Petőfi.” – nyilatkozta 2007-ben, Petőfi Sándor megzenésített verseiből álló előző évi albuma kapcsán, amelynek bluesos-rockos dalait számtalan előadáson játszották. Erdélyi turnéjukon forgatták a Petőfilmet, az első magyar „szájharmonikás" mozit. Ferenczi Györgynek a magyar kultúra iránti szeretetét jelzi az is, hogy az 2007-ben kiadott Milyen lárma?! című lemezükön Petőfi Sándor, Radnóti Miklós, Weöres Sándor verseire írott dalok is megszólalnak. 2012-ben pedig a Rackákkal albumot készítettek az 1956-os forradalom mártírjának, Gérecz Attila költőnek megzenésített verseiből.
2013-as szólóalbumának címe Csíkhágó blues, ami egy instrumentális „népzenei blúzharmonikás lemez”, amelyet Székelyföldön rögzített zenészbarátaival. 2014-2018 között zenekarával több alkalommal is jártak az Egyesült Államokban, ahol - többek között - az amerikai zene egyik fellegvárában, Nashville-ben stúdióztak, és népzenét gyűjtöttek az Appalache-hegységben. 2016-ban mutatták be a Nemzeti Színházban a Betyárjáték című zenés előadást, Szomjas György rendezésében, amelynek története Ferenczi György és a Rackajam által játszott dalokra épült. Munkásságát 2019-ben egy állami kitüntetéssel, a Máté Péter-díjjal ismerték el. 2022-ben szervezője volt fiatal magyar népzenészek amerikai ösztöndíjprogramjának.
„A jól eljátszott számok összessége, a zeneileg steril műsor a lőtéri kutyát sem érdekli... Produkció az, ami úgy hangzik fel, hogy az embereket megrázza, leköti a figyelmüket” – mondta el egy 2023-as interjúban a közel negyven éves zenei pályájának egyik tapasztalatát.
JBSz, HZ
Kapcsolat:
<a href="https://www.facebook.com/people/Ferenczi-Gy%C3%B6rgy/100063442856508/">https://www.facebook.com/people/Ferenczi-Gy%C3%B6rgy/100063442856508/</a>
<a href="https://www.facebook.com/rackajam/?locale=hu_HU">https://www.facebook.com/rackajam/?locale=hu_HU</a>
<a href="https://www.instagram.com/rackasrac/?hl=hu">https://www.instagram.com/rackasrac/?hl=hu</a>

Ferenczi György

Tisza Beához hasonlóan szintén a Megasztár énekeseit készítette fel az ugyancsak a jazztanszakon diplomázott Micheller Myrtill (1972–). Az elmúlt húsz esztendőben énekesként vagy vokalistaként számos ismert hazai popelőadó koncertjein és lemezein működik közre, emellett a Bergendy Szalonzenekarral, az Ungár Zenekarral és a Benkó Dixieland Banddel lép fel rendszeresen. Neve és hangja szélesebb körben a dance színtéren tevékenykedő Náksi vs. Brunner lemezlovas páros Budapest Parádé-himnuszai és Sterbinszky szintén slágerré vált remixei révén lett ismert. Emellett saját jazzegyüttesével a hazai klubélet aktív résztvevője. Első önálló nagylemezét 2004-ben készítette el, I Just Found Out About Love címmel. Azóta több saját korongot jegyez, a legutóbbit 2013 őszén készítette el: a Swinguistique formációval rögzített Most szeretnék tinédzser lenni című albumon az ötvenes-hatvanas évek táncdalait adja elő swing stílusban.

Micheller Myrtill

A pop és a jazz határán billegett a rendszerváltás előtti időszak voltaképpen egyetlen rendszeresen szereplő jazzénekese, Berki Tamás (1946). Ráadásul ebből a műfajból 1984-ben ő készíthette el az első vokális nagylemezt, még ha az Igazi paradicsomon hallható saját dalai alapvetően nem jazzesek, hanem funkos, bluesos, soulos hangvételűek.
Berki amúgy 1966-ban Gerilla néven még az író Vámos Miklóssal alapított protest song együttest, a hetvenes években viszont már a progresszív fúziós zenét játszó Interbrass tagja, később vezetője lett. Az évtized során a Benkó Dixieland Banddel, illetve Gonda János és Kőszegi Imre együtteseivel szerepelt, 1987 óta pedig szólistaként saját zenés gyermekműsorait is vezeti. A rendszerváltás után számos írott és elektronikus médiumban (Duna Televízió, Mai Nap, Kurír, Danubius Rádió) szerkesztett vagy szakértett, a kilencvenes évek közepe óta a Kőbányai Zenei Stúdióban és a jazztanszakon tanít, miközben számos fesztiválon és lemezen tűnik fel közreműködőként. S persze mindenekelőtt időről időre újabb saját albumokat jelentetett meg, 2004 óta pedig a Berki Tamás Bandet vezeti.
Berki Tamás: „Vukán Gyuri [a jazztanszakon] sokszor úgy osztályozott, hogy Tamáskám, ez nem az, amit én tanítok, de ötös. Nekem is az volt a véleményem, hogy nem teljesen az, amit ő szeretne, de talán nem baj. (…) A zenészek sokszor nyűgnek érzik az énekest, aki nem tud belépni, sem kilépni, sem improvizálni. Mert nincs gyakorlata ahhoz, hogy odáig fejlődjék, hogy jól be tudjon lépni. A zenészek kevésbé tűrnek meg maguk között egy kezdő énekest, mint egy kezdő zenészt, aki szintén nem tud be- és kilépni. De egymás közt kialakult egyfajta instrumentális gőg. (…) Ezért kísérleteztem én is annyi mindennel triótól a big bandig, a dixielandtől a rockig. Meg azért is, mert nincs olyan stílus, amitől elzárkóznék, mert nem tetszik vagy nem fér bele az életembe. Biztosan van, amiben erősebb vagyok; ez természetes, annál is inkább, mert az énekes lehetőségei eléggé meghatározottak, tehát egy bizonyos modernségen túl nehezen elképzelhető szerepeltetése. Én nyitva vagyok minden irányban, minden stílusból szeretem, ami jó.”
JBSz
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd: A magyar jazz története, Budapest, Kossuth Kiadó, 2014, p. 195–197.

Kapcsolatok

Benkó Dixieland Band

Deseő Csaba

Ferenczi György

Micheller Myrtill

Berki Tamás