Publication/name

A Héttorony hangjai

És hát végül, de nem utolsósorban ott van a zeneszerzőként, zenészként és tanárként egyaránt aktív Cserepes Károly (1951–), aki 1976 és 1991 között volt a Vízöntő tagja, és aki a nyolcvanas években több, korát megelőző, ma már világzenének nevezhető albumot készített Szörényi Leventével, Sebestyén Mártával és Hobóval (Jeles napok, 1984, Szerelmeslemez, 1985, Kivándorlás, 1989). Cserepest a későbbiekben is elsősorban a folklór elektronikus feldolgozása foglalkoztatta. 1992 óta készített önálló korongjai közül talán a Tandori Dezső szonettjeit „megzenésítő” Helyből-távol-t és a 2009-ben a világ legjelentősebb világzenei toplistájára, a World Music Charts Europe Chart-ra is felkerült Blacklake-et érdemes kiemelni.

Cserepes Károly

A Dél-alföldit alapító három szaxofonos közül ketten később a hazai etnojazz/világzenei színtér meghatározó alakjaivá váltak. Az önmagát leginkább zeneközelítőként definiáló, zenei polihisztor Ágoston Béla (1966) szerénysége talán csak tehetségével vetekszik. Szaxofonon, basszusklarinéton, brácsán, gitáron, kecskedudán, steel drumon és szájharmonikán játszik, hozzá, ha kell, énekel. Nagy teherbírású, karakteres muzsikus, nyitott és fogékony minden színvonalas produkcióra.
Bő két évtizedes pályafutása alatt többek között a Mecseki Free-ben, a Kispál és a Borzban, a Dél-alföldi Szaxofonegyüttesben, a Vízöntőben és a Kampec Dorolesben fújta. Emellett mániákus zenekar-alapító. Felsorolni is reménytelen, mennyi saját formációt vezetett az elmúlt két évtizedben. A legfontosabbak talán az Ágoston Kvartett, az Agostones, az egykoron roppant népszerű, az elektronika, a folk és a hiphop metszéspontjában harsányan ingadozó Zuboly.
No és persze egyik legutolsó alakzata, a Gabona, amelyben egyrészt régi magyar népzenei dallamokat szólaltatnak meg, másrészt modern hangszerekkel megmutatják, miként szólt az Osztrák-Magyar Monarchia egyik képzeletbeli zenekara, „ha a dobos keletről, a tubás nyugatról, a harmonikás délről, a szaxofonos pedig északról érkezett Budapestre”.
JBSz
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd: A magyar jazz története, Budapest, Kossuth Kiadó, 2014, p. 248–249.
 
 
Kapcsolat:
<a href="https://www.facebook.com/people/%C3%81goston-B%C3%A9la/100063273155387/">https://www.facebook.com/people/%C3%81goston-B%C3%A9la/100063273155387/</a>

Ágoston Béla

Vannak előadók, akik nehezen tűrik a besorolást, mi több, levetik magukról a kalodát. A nyolcvanas években indultak közül például Berecz András (1957), aki festőművésznek és jogásznak készült, mégis az Ökrös és az Egyszólam együttesek alapítójaként-énekeseként toppant be közénk. Idővel az éneklés mellett újabb sávokat nyitott, néprajzi tanulmányokat folytatott, folkloristaként kutakodott, gyűjtött, könyveket írt, fotózott, feldolgozott és nagylemezeket gurított felénk. Meg hát mindenekelőtt repítette a szót. Így lett belőle mára Magyarország elsőszámú mesemondója.
Saját bevallása szerint pályája akkor állt be, amikor 1987-ben egy bostoni hegedűművész New Yorktól a Csendes-óceánig három hónapos körutat szervezett egy táncházi zenekar számára. Amelynek történetesen ő volt az énekese. Miként mesélte: „Akkor hagytam ott a Budai Parkerdőgazdaságot, ahol, mint időszaki erdőművelő sétaút karbantartó dolgoztam – magyarul döglött őzet ástam, fát ültettem, síutat építettem. Ott, Amerikában már hivatásszerűen énekeltem, és persze az énekek közé egy-egy tréfát is be-beszúrtam. […] Nem magamat szórakoztattam, másnak kellett belehalnia a nevetésbe. Sírtam, ha mások nem nevettek. Édesanyámtól örökölhettem. Az ő személye, a belőle áradó színház faraghatott belőlem ilyen játéklényt, színpadi embert.”
Berecz András számára az utazás, mondhatni, életforma. Óvodásoktól nyugdíjasokig, nevelőintézettől parókiáig mindenfelé jár, kel, mesél és énekel. Számtalan albumot, rádió- és tévéfelvételeket készített itthon, Európában és Észak-Amerikában. Tanított magyar népzenét Kalotaszentkirályon és a torontoi York egyetemen. Tolmácsok közvetítésével mondott mesét kanadai, észt, francia és holland közönségnek. Munkásságáért több díjat és kitüntetést kapott, mindenekelőtt a Kossuth díjat, de többek között a Népművészet Ifjú Mestere címet, a Magyar Művészetért díjat és a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét.
JBSz
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd: A magyar folk története, Budapest, Kossuth Kiadó, 2013, p. 189.
Kapcsolat:
<a href="https://www.facebook.com/bereczandraseloadomuvesz/photos?locale=hu_HU">https://www.facebook.com/bereczandraseloadomuvesz/photos?locale=hu_HU</a>
<a href="http://bereczandras.2p.hu/customPages/fellepesek?subSiteId=1">http://bereczandras.2p.hu/customPages/fellepesek?subSiteId=1</a>

Berecz András

Az Érsekújváron született, Füleken felnőtt Agócs Gergely népzenész, népzenekutató tizenhat éves korától gyűjt, elmondása szerint e gyűjtések légköre alakította ki benne a késztetést a folklórban való elmélyülésre, a nóták, a táncok megtanulására, a hangszeres muzsikálásra, és lett 1987-ben a kassai Csámborgó Zenekar tagja. Kezdetben csak magyar és szlovák folklórt gyűjtött, az utóbbi húsz évben ezek mellett ruszin, gorál, cigány, román, horvát, balkár, karacsáj, udmurt, komi, nogaj, baskír, kumuk és kabard népi hagyományanyagokat is. 
A losonci Építőipari Középiskola földmérő-térképész szakán érettségizett, majd az ELTE BTK néprajz szakán végzett, ahol összehasonlító folklorisztikából doktorált. 1999 márciusa és 2000 nyara között ő vezette a Fonó Budai Zeneház Utolsó Óra népzenegyűjtő programját. 2001 óta a Hagyományok Háza tudományos munkatársa. Népzenét oktat, előadásokat tart, a Fonó Zenekar (korábban Hegedős együttes) vezetője. Miként a róla szóló Wikipédia-oldalon olvasható: „A füleki vár délköszöntő tárogatója az ő játékát süvölti nap, mint nap a városkára, Krasznahorka vára kuruc hangulatát árasztva.”
Édesanyja a pozsonyi rádió magyar főszerkesztőségén dolgozott, a nagyszüleinél nevelkedett, Füleken az óváros és a körülötte kiépülő lakótelepek világában nőtt fel és blueszenekarban játszott. Majd a Palóc Néptáncegyüttesben táncolva találkozott táncházmozgalom táncos-koreográfusával, Mlinár Pállal, aki megmutatta neki Martin György gyűjtéseit, és annak kölcsönmagnóval, kölcsönkazettával jutott el a legközelebbi faluba, az öt kilométerre lévő Füleksávolyba, ahol rátalált ugyanerre az örökségre.
1999-től a Fonóban az akkor már évek óta zajló Utolsó Óra program vezetője lett, legalábbis az ő szakmai irányítása mellett zajlott annak felvidéki vonulata. 
„Amikor egyetemistaként az egyik nyári gyakorlatomat a Zenetudományi Intézetben töltöttem, egy nagyméretű, sok pici fiókkal ellátott szekrényben elhelyezett támlapok, az úgynevezett falukarton alapján meg tudtam megnézni, ki, mikor, mit gyűjtött a Felvidéken. Átnyálaztam az egészet, és rádöbbentem, hogy a szlovákiai magyar hangszeres népzenéből rögzített anyag összesen nem több 5-6 óránál. Na, ezt az 5-6 órát azóta megtoldottam további 500-zal. Beleértve az Utolsó Óra programot, ami nagyjából 270 órát jelent. 1999 márciusa és 2000 nyara között huszonöt zenekart hoztunk el a Fonóba, ennek fele magyar, a másik fele ruszin, szlovák vagy gorál volt.”
Az Utolsó Óra program után bekerült a Hagyományok Házába, a mai napig az intézmény tudományos kutatója. Miközben tevékenysége régóta nem korlátozódik a Felvidékre. hisz Magyarország, Erdély és Moldva számos tájegységén gyűjtött, az ezredforduló óta pedig járt az észak-kaukázusi balkárok és karacsájok körében is.
Közben 1997-ben ő is tagja lett a Honvéd táncegyüttes kísérő folkzenekarának (Hegedős együttes), mely 2002-ben felvette a Fonó nevét. Mégha a névválasztás nem jelentette azt, hogy rendszeres klubbal vagy táncházzal jelentkeztek volna az intézményben. Az általuk képviselt „közelítések irányzatot” a Fonó színpadán is aktívan művelték. És ott fogalmazódott meg több lemezük – a Túlparton (2004), a Hateha (2009), vagy a Vadbarokk (2012) – gondolata.
JBSz
Kapcsolat: <a href="https://www.facebook.com/agocs.gergely">https://www.facebook.com/agocs.gergely</a>

Agócs Gergely

Az 1970-es években a Kolinda és a Vízöntő tagjaként már akkor világzenét játszott, amikor ez a fogalom még nem létezett. A kilencvenes évektől főként szólólemezeket készített. 1992-ben Etnofon néven ő alapította az első magyarországi folkkiadót.
A népzene nála családi indíttatás: egyrészt a kárpátaljai Péterfalváról átszökött édesapja hozott magával erős dalkincset, másrészt finnugor nyelvész nagyapja szállította neki a népzenei lemezeket. 1973 januárjában csatlakozott pár hónappal korábban a Bihari együttes mellé elszegődött <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-vizonto-6922">Vízöntő</a> együtteshez. Egy rövid Kolinda-kitérőt leszámítva egészen a kilencvenes évek hajnaláig a csapat tagja maradt. A nyolcvanas években különösen külföldön arattak sikereket, kis folkkocsmáktól nagynevű fesztiválokig sokfelé felléptek, Kanadától Irakig járták a világot.
Kiss Ferenc a kilencvenes évtizedben jobbára az általa 1992-ben megalapított Etnofon Kiadó tevékenységére összpontosított, amely továbbra is a Kárpát-medencében élő népek folklórját népszerűsítette. Ezért elsősorban népzenei gyűjtéseket jelentetett meg, de vállalta olyan alkotók és előadók felvételeinek kiadását is, akik ebből a szellemi kincsből merítve, új utakat és lehetőségeket kerestek a kortárs zeneművészetben.
1992-ben Kiss Ferenc szerzeményei szóltak a sevilla-i világkiállítás Makovecz Imre tervezte magyar pavilonjában (ennek anyaga később A Héttorony hangjai címmel CD-n megjelent), emellett az elmúlt évtizedekben számos táncszínházi és filmes produkcióhoz komponált kísérőzenét. Időnként saját albumokat is kiad. Az 1999-es Nagyvárosi bujdosók nagy ívű, tematikus anyag, műfajilag valahol a folk, a rock és a popzene között helyezkedik el, a 2005 tavaszán kiadott Szerelem hava pedig egy idősödő dalnok kései szerelmes énekeit tartalmazza, remek társakkal előadva. És ahogy a szerelem is sokféle lehet, úgy a különböző népzenei gyökerű dalok is kellően változatosak: ki-ki megtalálhatja köztük a szívének, ízlésének és vérmérsékletének leginkább megfelelőt.
Díjak, elismerések: Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje (2002), Magyar Művészetért Alapítvány Bartók Béla emlék-díj (2006)
JBSz
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd: A magyar folk története, Budapest, Kossuth Kiadó, 2013, p. 99–103.

Kiss Ferenc (népzenész)

A cigány világzene fontos figurája Balogh Kálmán (1959). Ha valaki, hát ő aztán tényleg műfajoktól függetlenül játszott az elmúlt negyvenpár évben, modern jazzt és dixielandet éppúgy, mint kortárs vagy klasszikus zenét.
Már a nyolcvanas években mindenféle zenekarban és stílusban kipróbálta magát, többek között az Ökrös, a Méta, a Téka, a Muzsikás, a Zsarátnok, a Vízöntő, a Vasmalom, a Budapest Ragtime Band, a Joel Rubin Klezmer Band, a 100 tagú Cigányzenekar, a holland Sultan és a svéd Orientexpressen koncertjein és/vagy lemezein bukkant fel, a Fesztiválzenekar pedig vele vette CD-re Brahms magyar táncait. Közben megalapította a Gipsy Cimbalom Bandet, melynek végül csak 1997-ben jelent meg lemeze, s mellyel inkább a szórakoztató-kiszolgáló cigányzene fogalmát fogalmazta újra.
1999-ben Balogh Kálmán már újabb zenekar, a Romano Kokalo élén (jórészt a Rományi Rotá tagjaival) adott ki új CD-t. S bár később a Gipsy Cimbalom Bandet újraélesztette és alkalmanként turnéra indult vele, sőt újabb két albumot készítettek, ebben a zenekarban lényegesen több potenciál lenne, mint ami végül kijött belőle.
Ez is sokkalta inkább erősítette, mint cáfolta a Balogh pályafutását jellemző felemásságot. Hiába kiugró tehetség, úgy tűnik, nincs benne kellő kitartás. Mondhatnánk azt is, túlságosan mohó, sok mindenbe belekap, sok minden érdekli, és a sok között aprózza el energiáját, tehetségét. De mint 2009-ben nyilatkozta: „A szívem és a mohóságom vitt bele mindenbe. Nem mondom, hogy nem szoktam haknizni, de az, hogy ennyi mindennel foglalkoztam, főként a kíváncsiságomból fakad. Egyszerűen mindent ki akartam próbálni. Az ilyen jellegű kalandozásokhoz volt érzékem, adottságom, gyorsan tanulok, hamar alkalmazkodom, könnyen improvizálok, s ha valami felkelti az érdeklődésem, nagyon fanatikus vagyok. Azért szórtam szét magam, mert jól esett. Lehet, hogy sokat akartam és keveset fogtam. Lehet, hogy jobb lett volna, ha valamelyik vonalat mélyebben vittem volna végig. De belőlem ez jött."
JBSz
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd: A magyar folk története, Budapest, Kossuth Kiadó, 2013, p. 263–265.

A Héttorony hangjai

Kapcsolatok

Cserepes Károly

Ágoston Béla

Berecz András

Agócs Gergely

Kiss Ferenc (népzenész)

Balogh Kálmán

D. Tóth Sándor

Gombai Tamás

Huszár Mihály

Kürtösi Zsolt