Publication/name

1.2.3... Start

Pataky Attila (1951) az Edda 1983-as feloszlása után egy darabig eljátszott a szólópálya lehetőségével, de aztán mégis úgy döntött, nem hagyja veszni az egyszer már bejáratott nevet, és 1985 májusában újraindította a csapatot. Ekkor már Budapesten élt, a miskolci mítosz veszített erejéből, de közben figyelmesen járta a nyolcvanas évek második felében zajló tehetségkutató versenyeket. Három kitartó évbe telt, mire a nála jórészt nemzedékkel fiatalabb (szintén fővárosi) társakkal sikerült stabilizálni a felállást: Alapi István (gitár), Pethő Gábor (basszusgitár), Gömöry Zsolt (billentyűsök), Donászy Tibor (dob). Rajongóik szerint az ekkor, 1988-ban készült Változó idők az egyik legerősebb Edda-album.
1991-ben Pethő és Alapi Kanadába mentek szerencsét próbálni, helyükre Kicska László (basszusgitár) és Kun Péter (gitár) érkezett, de utóbbit – akit generációja egyik legígéretesebb rockgitárosaként tartottak számon – 1993-ban máig tisztázatlan körülmények között halálra gázolták. Ekkor lett újra csapattag a tengerentúlról visszatért Alapi István, s azóta egyetlen poszton történt változás: 1997-ben Donászy helyett Hetényi Zoltán ült a dobok mögé.
Pataky kitartó munkával, meg-megújuló nyomulással, kiváló üzleti érzékkel és morális szempontokkal nemigen törődő rámenősséggel elérte, hogy az elmúlt húsz évben ez a nem igazán megújuló zenei és szövegvilágú csapat végig a felszínen tudott maradni. Rendszeresen megjelenő albumaikra mindig akadt elég számú vevő, és több mint húsz éve változatlan összeállítású kísérőcsapattal az ország szinte minden pontján szívesen látott vendég. És mennek is mindenhová, ahol csak kíváncsiak rájuk. Közben pedig 2-3-4 évente kigurítanak egy újabb albumot (a 2018-as Dalok a testnek, dalok a léleknek már a 33. volt a sorban).
JBSz–SJ
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 2 (1980–90-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 271–272.
<a href="https://www.facebook.com/patakyattilaofficial/">https://www.facebook.com/patakyattilaofficial/</a>

Pataky Attila

Az 1970-1980-as évek népszerű rockformációja.
Nemcsak zeneileg (amerikai west-coast), hanem harsogó színpadi megjelenésében is újat hozott a hazai rockzenébe a hetvenes évek alkonyán a korszak egyik legnépszerűbb és a sajtó által legtöbbet támadott „őszinte rockegyüttese”, a Karthago. A slágerzenében jeleskedő Corvina egykori gitárosa, a rockberkekben csak „Perselynek” nevezett Szigeti Ferenc (1949) vezette öttagú formáció életművének legismertebb dala kétségkívül a Requiem, melyet egy Karthago-koncerten meghalt tizenhat éves várpalotai fiú emlékére írtak, és amelynek korabeli médiatálalása jól jellemezte a Kádár-korszak drogügyekre jellemző struccpolitikáját.
A Corvina 1978-as feloszlását követően Szigeti Ferenc – érzékelve az idők változását – új társak után nézett, majd amikor egy Beatrice bulin meglátta Gidófalvy Attilát (1952), amint zoknival a fején, a földön fekve, onnét felnyúlva szólózott a Hammond orgonán, a koncert után azonnal megkereste. Mivel Gidó akkoriban már eléggé szűknek érezte Feróék zenei világát, bólintott, és attól kezdve együtt kerestek zenészeket tovább. Így találtak rá a jazzrocker gyökerű Kiss Zoltán Zéró basszusgitárosra és a rock felől érkező, később a 100 Folk Celsiusba tartó Kocsándi Miklós dobosra. Végül az egyik próbára elhívták a haknizenekar Forma 1 frontemberét, az akkor 22 éves Takáts Tamást, aki bemutatkozásként állítólag a Béreslegény, jól megrakd a szekered kezdetű népdalt énekelte el, majd közösen eljátszották a Proud Mary-t, és azonnal felvételt nyert.
A hetvenes évek vége idehaza a kemény rock mindent felülíró felfutásáról szólt, ehhez próbált a Karthago is igazodni. Igaz, nem a nálunk népszerű „döngölősebb” brit hard rockot képviselte, hanem az annál zeneileg cizelláltabb, de több szempontból jellegtelenebb amerikai west coast irányzatot (Kansas, Boston, Foreigner, Styx), amelyet a keményebb megszólalás mellett a dallamosság, a dúsabb, teltebb hangszerelés és a többszólamú vokál jellemzett.
Ráadásul a zenekar színpadi megjelenésében is elvált a hazai fekete bőrszerkós konkurenciától. A tagok extrém ruhák sorát öltötték magukra: Gidófalvy ablaktörlős hegesztőszemüvege, Szigeti szögecselt nyakörves Rubik-kockás mellénye, Kocsándi Zalatnay Cinitől „örökölt” balettruhája vagy Kiss Sandokán szerelése hamar a védjegyükké vált. Egyedül a farmeres-pólós Takáts maradt meg viszonylag természetesnek, ő viszont kellően bemozogta az egész színpadot. Ehhez jöttek a különböző hókusz-pókusz varázslatok (füst, köd, csillagszóró), és erre a szokatlan dilishow-ra már vevők voltak az akkori tizenévesek. Meg hát az aprólékosan kidolgozott, vérprofin előadott, de mégiscsak klisékből épülő zenére, és az ahhoz passzoló, sokszor megmosolyogtatóan közhelyes szövegekre.
A nyolcvanas évek elején a „zöldbozót harcos” Karthago mindenesetre az egyik legnépszerűbb rockzenekarnak számított idehaza. Folytonos déja vu érzéseket keltő albumaik rendre bearanyozódtak, telt házak előtt koncerteztek, dalaik felkerültek a slágerlistákra. Az 1982-ben egy székesfehérvári Karthago-koncerten meghalt fiú emlékére írt Reqiuem című számuk az év legnagyobb sikere lett.
A Szigeti ujjbalesete miatti 1985-ös leállásukig szinte valamennyi volt szocialista országban megfordultak, játszottak Ausztriában és Németországban, sőt két angol nyelvű albumuk is megjelent. De a Karthago zenéjéből lényegében mindvégig hiányoztak azok az elemek – őszinteség, eredetiség, invenció –, amely révén a hazai rocktörténet meghatározó együttesei közé emelkedhetett volna.
A zenekar először 1990. május 1-jén a Petőfi Csarnokban állt újra össze, azóta időről időre megint koncerteznek, számltalan koncert- és válogatás CD-t megjelentettek, sőt, 2004-ben és 2009-ben új stúdióanyagokat (ValóságRock, IdőTörés) is publikáltak, 2022-ben pedig Máté Péter dalait hangszerelték át.
JBSz–SJ
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 1 (1960–70-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 387–389.

Karthago

A korszak fontosabb kemény rock csapatai közül a legkésőbb, 1980 őszén bontott zászlót a Pandora’s Box. A P.Mobil legerősebb felállásának két tagja, Bencsik Sándor (1952–1987, gitár) és Cserháti István (1954–2005, billentyűsök) alapította, hozzájuk csatlakozott Varga Miklós (1956, ének), Sáfár József (1952, basszusgitár) és Szabó István (dob). Nevüket a Procol Harum egyik dalának címe ihlette. A nagyközönség előtt karácsonykor a KEK-en mutatkoztak be, de sem ez, sem a szilveszterkor a Corvin moziban adott nagyszabású buli – Závodi János és Pataky Attila vendégszereplésével – nem keltett különösebb izgalmat sem a szakma, sem a közönség körében.
Ők is a Deep Purple, Grand Funk Railroad ihlette hard rock vonalon indultak el, de valójában csak gyarapították a versenyzők számát, új színt nem hoztak. A Magyar Hanglemezgyártó Vállalat mégis vevő volt a produkcióra, és előbb egy kislemezt (Halálkatlan / A bolond), majd 1982-ben egy albumot is megjelentetett tőlük. Még ugyanebben az évben az Edda és a Karthago társaságában a BS-beli Popmajálison is felléptek, és az erről készült koncertlemezre három dalukat is beválogatták.
Az 1983-as énekesváltás – Varga Miklós helyére a Dinamittal időközben leszerepelt, egykor ugyancsak „mobilos” Vikidál Gyula (1948) érkezett – kétségkívül jót tett a P. Box-nak. Mindjárt egy rockslágerrel – a Radics Béla halálára írt A zöld, a bíbor és a fekete című dallal – indítottak, és azzal, hogy Vikidál, illetve a korábbi énekes, Varga Miklós egyaránt főszerepet kapott az augusztusban a Városligetben bemutatott új rockoperában, az István, a király-ban. A darab sikerének farvízén megindult a P. Box szekere is. Még ebben az évben megjelent második albumuk (Kő kövön), rajta a már említett slágerrel. Koncertjeiken rendszeresen játszották az István, a király egyes dalainak rockzenei átiratait, egyre nagyobb közönséget vonzva (több istvános szereplő, Deák Bill Gyula, Sebestyén Márta és Varga Miklós ekkoriban rendszeresen fel is lépett velük). Ennek köszönhetően ők lehettek az Iron Maiden és a Motörhead budapesti előzenekara, az 1985-ös Kelet–Nyugat Rock Randevún szintén ők képviselték a magyar színeket.
Időközben változtak a tagok, Sáfár helyére az egykori eddás Zselencz „Zsöci” László (1953), Szabó István helyére pedig a szintén egykori „mobilos”, majd HBB-s Pálmai Zoltán (1954) érkezett. Az év végén megjelent új album (Ómen) pedig még keményebb lett, egyes vélemények szerint ez az első magyar heavy metal nagylemez.
Aztán ismét oszlásnak indult a társaság: előbb kivált az egyre inkább a színházban elmerülő Vikidál, majd Cserháti költözött Debrecenbe. A többiek Mr. Basary énekes-billentyűssel kiegészülve Metal Company néven folytatták, ebből lett Deák „Bill” Gyula csatlakozása után Bill és a Box. Amikor pedig 1987-ben Bencsik Samu váratlanul elhagyta az országot (egy ausztriai menekülttáborban máig tisztázatlan körülmények között halt meg), az egykori P. Box újraélesztésének reménye is végleg szertefoszlott.
A névtulajdonos Cserháti István 2001-ben azonban úgy gondolta, érdemes még egyszer nekirugaszkodnia, maga mellé vette a fiatal Szfinx együttes tagjait, és Cserháti 2005-ös haláláig – letűnt korokat idéző zenéjükkel – rendszeres fellépői voltak a hazai fesztiváloknak.
JBSz–SJ
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 1 (1960–70-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 393–394.

P. Box

Az 1970-1980-as évek fordulóján egyetlen vidéki zenekarnak sikerült kiharcolnia magának a sztárkultuszt: a „bakancsos” Edda Műveknek. Szövegei kivétel nélkül az „egek felé kiáltottak”, a romantikus elvágyódás, a társtalanság és a szabadságigény csendült ki belőlük, ami tökéletesen passzolt a korszakban felnövekvő tizenévesek lelkivilágához. Az 1983-ban feloszlott, majd a Pataky Attila által 1985-ben – teljesen más felállásban – újraindított <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-edda-9400">zenekar</a> lemezeladásait tekintve azóta kétségkívül az egyik legsikeresebb hazai rockbanda: szinte valamennyi albuma bearanyozódott, közülük kettő gyémánt-, kettő platinalemez lett.
Az Edda elődjének tekinthető Griff együttest 1973-ban alapította két miskolci egyetemista, hogy az ösztöndíj mellé némi plusz jövedelmet szerezzenek, majd ezt a régióban haknizó, bálokon, ötórai teákon, műsoros esteken népszerű slágereket játszó együttest 1974 elején átkeresztelték Eddának. A későbbi frontember és névtulajdonos Pataky Attila csak valamikor 1974 végén vette át a sokadik énekestől a mikrofont, majd három évvel később megnyerte magának az épp zenekar nélkül maradt dalszerző-gitáros Slamovits Istvánt, akivel 1978-ra gyökeresen átalakította az együttest. Ekkor jött létre az Edda később legendássá vált „bakancsos ötös fogata”: Pataky Attila (ének), Slamovits István (szólógitár), Barta Alfonz (billentyűsök), Zselencz László (basszusgitár) és Csapó György (dob).
A lokálisan már sztárnak számító Edda 1979 márciusában mutatkozott be a Közgáz Klub Rockreflektor című műsorában, majd szeptemberben a Piramis előzenekaraként ott volt a Nagy buli-n – debütáló kislemeze (Minden sarkon álltam már / Álom) anyagát is itt rögzítették. Az 1980. júniusi első önálló fővárosi fellépés azonban szervezési hibák miatt valóságos fiaskó lett: aznap a Piramis koncertezett a Kisstadionban, így mindössze 176 fizető néző lehetett szem- és fültanúja az eseménynek. A nyár végén az újabb Ifipark-beli koncerten viszont már telt ház fogadta őket, és alig fél év alatt megszerezték előbb a közönség, majd a tömegkommunikáció szimpátiáját. A Popmeccs év végi szavazásán Pataky Attilát választották az év egyéniségének, kislemezük azonnal a slágerlista élére ugrott, majd az 1981 májusában megjelent bemutatkozó album rövid idő alatt bearanyozódott, és végül több mint 250 ezret adtak el belőle.
Az Edda hihetetlen gyors berobbanásának titkát azóta is sokan próbálják megfejteni. Kétségkívül jó időben érkeztek: a kemény rock hulláma még tartott, de a Piramis már túl volt a csúcson. A közönség pedig vágyott az új hangokra. Ráadásul viselkedésükben, közönségkapcsolataikban, nyilatkozataikban rendre hangsúlyozták vidékiségüket, munkás származásukat (Edda Művek, lemezborítók, overál). Csöves életérzéseket énekeltek meg (Engedjetek saját utamon, Egek felé kiáltottam, Minden sarkon álltam már, Álom, Elhagyom a várost), s bár színpadi mozgásukban, show-jukban bőven volt P.Mobil-utánérzés, Pataky kétségkívül karizmatikus frontembernek bizonyult, Slamovits pedig nem csak remekül gitározott, de kiváló rockdalokat is írt.
1981/82-ben az Edda sikert sikerre halmozott, ekkor született a Hűtlen vagy a Kölyköd voltam sláger, és még az időközbeni tagcseréket sem sínylették meg. 1983-ra azonban a két vezéregyéniség, Pataky Attila és Slamovits István között egyre erőteljesebb lett a súrlódás, mind nagyobb a nézeteltérés. Slamo szeretett volna továbblépni az addigi eddás stíluson, Pataky viszont inkább a jól bevált, anyagilag biztosabb vonalnál akart maradni. Hamarosan szerzői jogvita is támadt kettejük között, ami végül szakadáshoz vezetett. A „bakancsos” Edda hivatalosan 1983. december 17-én lépett utoljára színpadra.
Pataky ezt követően elment Norvégiába vendéglátózni, majd hazatérte után ugyanazon a néven teljesen új (és nála vagy tíz évvel fiatalabb) tagokkal újra nekilendült (ráadásul közben Budapestre költözött). De ez már egy <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-edda-9400">másik történet.</a>
JBSz–SJ
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 1 (1960–70-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 394–398.

Edda (bakancsos)

Lemezeladásait tekintve kétségkívül az egyik legsikeresebb hazai rockbanda. Szinte valamennyi albumuk bearanyozódott, közülük kettő gyémánt-, kettő platinalemez lett. A vidék és a főváros közti válaszfalat ilyen elementáris erővel korábban senkinek sem sikerült ledöntenie.
1974-ben alapították miskolci egyetemisták, később csatlakozott hozzájuk Pataky Attila (1951, ének), aki 1978-ban teljesen átalakította a csapatot. Ekkor jött létre a híres „bakancsos” Edda: Slamovits István (1953, szólógitár), Barta Alfonz (1957, billentyűsök), Zselencz László (1953, basszusgitár) és Csapó György (1955, dob).
Romantikus, populáris rockzenéjük révén hamar népszerűvé váltak, ők játszhatták a Ballagás című film betétdalát is. Első nagylemezük 1980 májusában jelent meg (több mint negyedmillió példányban kelt el), és szintén jól fogyott a következő két albumuk is. Időközben a gerincsérv miatt a dobolástól eltiltott Csapót Fortuna László (1954), az íngyulladástól szenvedő Zselenczet pedig Róna György (1953) váltotta fel. Aztán a Pataky és Slamovits között egyre mélyülő ellentét miatt 1983. december 17-én adta a „bakancsos” Edda a hivatalos búcsúkoncertjét. (Szervezői malőrből amúgy két nap múlva még volt egy lekötött fellépésük Gyöngyösön, ahonnan hazafelé ráadásul a mikrobusszal beborultak az árokba.)
1985 májusában azonban Pataky újraindította a csapatot. Ekkor már Budapesten élt, a miskolci mítosz veszített erejéből. Három kitartó évbe telt, mire a nála legalább egy nemzedékkel fiatalabb (szintén fővárosi) társakkal sikerült stabilizálni a felállást: Alapi István (1962, gitár), Pethő Gábor (1964, basszusgitár), Gömöry Zsolt (1962, billentyűsök), Donászy Tibor (1955, dob). Rajongóik szerint az ekkor készült Változó idők az egyik legerősebb Edda-album. Ekkoriban több szokatlan helyszínen – Lenin Kohászati Művek acélszerkezeti csarnoka, márianosztrai börtön – adtak koncertet.
1991-ben Pethő és Alapi Kanadába ment szerencsét próbálni. Helyükre Kicska László (1966, basszusgitár) és Kun Péter (1967–1993, gitár) érkezett. A generációja egyik legígéretesebb rockgitárosaként számon tartott Kunt az agárdi Edda-tábor idején máig tisztázatlan körülmények között halálra gázolták (az ő emlékét őrzi az Unplugged album), ekkor lett újra csapattag a tengerentúlról visszatért Alapi István. Azóta gyakorlatilag csak egyetlen poszton történt változás – 1997-ben Donászy helyett Hetényi Zoltán (1970) ült a dobok mögé.
1996-ban Elvarázsolt Edda-dalok címmel egész albumnyi számukat dolgozták fel ismert popelőadók, többek között Ákos, Demjén Ferenc, Somló Tamás, Keresztes Ildikó, az Animal Cannibals és az Alvajárók.
1998-ban egy angol nyelvű lemezt (Fire And Rain) is megjelentettek, különösebb nemzetközi visszhang nélkül maradt. Eddigi utolsó – amúgy 35. – albumukat (A hírvivő) 2021-ben dobták piacra.
JBSz–SJ
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 1 (1960–70-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 396–397.
Kapcsolat:
<a href="https://edda.hu/">https://edda.hu/</a>
<a href="https://www.facebook.com/eddamuvek/?locale=hu_HU">https://www.facebook.com/eddamuvek/?locale=hu_HU</a>

Kapcsolatok

Pataky Attila

Karthago

P. Box

Edda (bakancsos)

Edda