Image/name

Korál koncert - vendég, Radics Béla

Korál koncertfotók

Radics Béla (1946–1982) a hozzá kapcsolódó zenekarok (Sankó zenekar, Atlantis, Atlantis No2, Pannónia, Sankó Group, Sakk-Matt, Taurus, Tűzkerék, Alligátor, Nevada) és mítoszok (külvárosi zenész, a gitárkirály) révén a magyar rocktörténelem önálló fejezete. Pályafutása eszelős sikerek és katasztrofális bukások, megalázó vergődések sorozata volt. A nagyközönség által a főként a Jimi Hendrix és a Cream nevével azonosított rhythm and blues alapú keményebb rockzenét a hatvanas évek végén leginkább ő játszotta Magyarországon. Az i betűre a pontot sosem sikerült feltennie, életműve egyfajta torzó maradt, és nem csak azért, mert a sikertelenség elől az italba menekülő kiváló zenész harminchat évesen távozott az élők sorából, hanem mert igazából sosem tudott túllépni a nagy elődök árnyékán, a példaképek interpretálásán. Keményebben fogalmazva: bámulatos virtuozitása nem párosult kellő alkotóerővel.
A hatvanas években a hazai beatélet egyik központi figurája volt, főleg az ő kedvéért zarándokoltak tízezrek a Budai Ifjúsági Parkba, neki szólt a kórus („Bééé-la, Bééé-la”), és aligha kétséges, hogy ő volt az, aki a rock második generációjának tagjai közül gitárjátékával először ejtette ámulatba a közönséget. De amikor az évtized vége felé a zenekarok többsége már túllépett a másolós korszakon, Radics a maga hangszeres tehetségét és tudását nem tudta saját dalokra konvertálni, zeneszerzőként (a Zöld csillag-ot, illetve a lemezre sosem került Csodálatos utazás-t, Lángszívű lány-t és Napfényes napok-at leszámítva) nem tudott maradandót alkotni.
Másrészt az egyre inkább elüzletiesedő rockvilágban nem tudta a zenekarait és önmagát menedzselni. Nehéz ember volt, aki sokakat megsértett, elmart magától, ráadásul naivságból vagy nemtörődömségből azt hitte, elég, ha a közönség megőrül érte, és a hozsannázók közé majd beállnak a Hanglemezgyár és a Magyar Rádió illetékesei is, akik hozzák a szerződéseket. Nem így történt. Radics az Ifjúsági Parkon kívül sehol nem érvényesült igazán. A hetvenes években, amikor lassan már a közönség is elfordult tőle, és új stílusirányzatok hódították meg a tizenéveseket, már késő volt a korrigálás.
Pedig az Atlantis- és a Pannónia-korszak után a hatvanas évek végének egyik legprogresszívebb zenekarát alapította meg. A <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-sakk-matt-6764">Sakk-Matt </a>– Radics Béla (szólógitár), Csuha Lajos (gitár), Miklóska Lajos (1948–, basszusgitár), Harmath Albert (ének), Váradi László (dob) felállásban – 1968. május 1-jén telt ház, tízezer ember előtt debütált a Budai Ifjúsági Parkban. A koncerten Cream-, Jimi Hendrix-, John Mayall-dalokat, valamint Dancsák Gyula és Miklóska Lajos szerzeményeit adta elő, és az új hangokra, sztárokra vágyó közönség rögvest a kegyeibe fogadta. 1968 őszén a csepeli Radnóti Miklós Művelődési Házban már megkezdődtek a „bélázások”, minden koncertre óriási tömeg gyűlt össze, Radics játéka, gitárjának hangja, az új zene hangzása valósággal megbabonázta a tinédzsereket.
Alig szerette meg a közönség az új sztárcsapatot, az máris átalakult. Előbb frontembere, Harmath Albert távozott (helyére Demjén Ferenc érkezett a Liversingből), majd a doboknál került sor cserére (Hőnig Rezső helyére Váradi „Vadölő” László). A Sakk-Matt ennek ellenére még lehetett volna országos hírű együttes, ha a tömegkommunikáció tudomást vesz róla. De nem vett. Hiába volt a szájpropaganda, hiába telt meg 1969. május 1-jén ismét zsúfolásig a Gellérthegy oldala, lemezek, felvételek nélkül akkor már nehezen lehetett labdába rúgni. Így Radics végül döntött és 1970 januárjában feloszlatta a zenekart. Miklóska, Csuha és Dancsák megalakította a Korongot, Demjén Rózsi előbb a vendéglátóiparban (Moulin Rouge) zenélt, majd csatlakozott Bergendyékhez, Radics pedig Váradi Lászlóval és Som Lajossal létrehozta a Tűzkereket.
A <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-tuzkerek-6765">Tűzkerék</a> két dolog miatt volt híres: először játszott Magyarországon Led Zeppelin-dalokat, és tagjai közt folyamatos volt a jövés-menés. Az első formáció mindössze három hónapig zenélt, majd Radics Döme Dezső dobossal és Könnyű József basszusgitárossal próbálkozott újra. 1970 novemberében négytagúra bővülnek: Tátrai Tibor csatlakozásával két igazi szólógitáros játszott a Tűzkerékben. 1970. november 20-án – alig két hónappal példaképe halála után – Radics Jimi Hendrix-emlékkoncertet adott az Újpesti Munkásotthonban. 1971 elején Csomós Péterrel és Póka Egonnal újjáalakította a bandát, de már számottevő eredmény nélkül. Radics abba is hagyta a zenélést, visszavonult meditálni, és egyre többet ivott.
Radics a Tűzkerék elvetélt próbálkozásai után 1972-ben elfogadta a hanglemezgyári bábáskodással megalakuló új szupergroup, a Taurus ajánlatát, és 1973 májusáig ebben a zenekarban – rajta kívül Balázs Fecó (billentyűs), Som Lajos (basszusgitár), Brunner Győző (dob) – játszott. De inkább vergődött a nem neki való szerepben, miközben mindössze egyetlen dalát, a Zöld csillag-ot rögzítették kislemezre. A Taurus feloszlása után a társak valamennyien a nyugati vendéglátóiparba szerződtek, Radicsról ezt követően hosszú ideig nem lehetett hallani.
1977-ben a Piramis sikereinek tetőfokán, a nosztalgiahullám kezdetének idején a nagy karriert befutott zenésztársak Radicsot is előcsalogatták külvárosi, italgőzös barlangjából. 1979 nyarán a Piramis előzenekaraként játszhatott a Kisstadionban, de előadásából hiányzott az átütő erő, a dinamika. 1982 elején ismét visszatért, lemez- és koncerttervek foglalkoztatták, újságokban nyilatkozott, aztán október 24-én meghalt. November 2-án kétezer rajongó és a zenésztársak búcsúztatták. Korai halála a magyar rockélet egyik nagy vesztesége.
Az elmúlt másfél évtizedben több könyvet írtak róla, rossz minőségű kazettákon fennmaradt felvételeiből több CD-t kiadtak tőle, az esztergomi Tűzkerék pedig kitartóan ápolja örökségét.
JBSz–SJ
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 1 (1960–70-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 178–180

Radics Béla

Az 1970-es, 1980-as évek népszerű rockformációja.
Balázs Fecónak (Balázs Ferenc, 1951–2020, billentyűsök, ének) az 1977-es híres Piramis–Taurus–Tűzkerék-koncert sikere adta az ötletet, hogy saját zenekart alapítson, és a kőkemény rockzene iránt feltámadó igényt, a Taurus-nosztalgiát és saját, évtizedes zenészmúltját kihasználva megpróbáljon betörni az élvonalba. Ezzel megszületett a hetvenes-nyolcvanas évek fordulójának másik népszerű rockformációja, a Korál, amely az idehaza épp a zeniten lévő hard rock hullám idején úgy igazodott a fősodorhoz, hogy közben a líraisága is megmaradt. Zenei világát – a kezdetektől lényegében az 1986-os leállásig – ugyanaz a kettősség jellemezte: miközben a gitáros Fischer László hozta a karcosabb rockos megszólalást, addig a billentyűs Balázs Fecó melankolikus, érzelmes, gyakorta szentimentális dalaival remekül eltalálta a korszak tizenéves közönségének romantikus énjét.
Balázs Fecó a zenekar origójaként ugyan 1978. május 1-jét szokta megnevezni, azt a napot, amikor új zenekarával bemutatkozott a Budapesti Ifjúsági Parkban, pedig hát ugyanezen a néven korábban már működött egy profi muzsikusokból álló társaság, amelyik 1974 és 1976 között Koncz Zsuzsát kísérte hazai és külföldi fellépéseire. Benne a nyugati vendéglátózásból visszatért Balázs Fecón túl Brunner Győző dobolt, Makrai Pál (később Marschalkó Zoltán) gitározott és Kiss Zoltán (később Losó László) basszusgitározott. Amikor azonban 1977 augusztusában egyetlen koncertre összeállt Fecó korábbi, időközben legendássá nemesedett rockzenekara, a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-taurus-6766">Taurus,</a> ennek a – Piramissal és a Tűzkerékkel közösen adott – koncertnek a sikere indította arra, hogy a régi nevet megtartva új társaival (Fischer László szólógitár, Scholler Zsolt basszusgitár, Pados István dob) nekivágjon. Kezdetben főként a Taurus iránti nosztalgiát igyekezett életben tartani, de 1979 elejére már kikristályosodott az a jellegzetes Korál-hangzás, amelyben a keményebb megszólalást jól ellensúlyozták a lírai, romantikus hangulatok.
Már a kislemezeik (Válaszra várva / Van egy őszinte dal, A kőfalak leomlanak / Ne állj meg soha) alapján az év zenekarának választották őket a fiatalok, és a többszöri doboscsere – 1979-ben Papp Tamás (1957), egy évre rá Dorozsmai Péter (1959) érkezett – sem vetette vissza őket.
„Szeretnénk a rock kifejezés idehaza túlságosan egyoldalú jelentését kiszélesíteni. Szerintünk a rock az érzelmek és érzések azonnali visszaadására épül, ezért a lebegés, az elringatás, a nagy lélegzetű ívelés ugyanúgy hozzátartozik, mint a dübörgő erőszakosság” – nyilatkozta az 1979 és 1984 között zsinórban hatszor az év legjobb billentyűsének választott Balázs Fecó, és ennek megfelelően lavírozott zenekarával. A nagyobb lélegzetű, helyenként szimfonikus rockra emlékeztető kompozíciókat közönségkedvenc lírai dalokkal váltogatta (szöveg: Horváth Attila), és miközben koncertjeikre csak úgy tódultak a „csöves” fiatalok, addig az 1981-es Tánc- és Popdalfesztiválon egy olyan dallal (Homok a szélben) indultak (és nyertek közönségdíjat), amely sokkalta közelebb állt a táncdalok világához, mint az „őszinte kemény rockhoz”.
Az 1982-ben megjelent újabb LP-n (A túlsó part) már Fecó érzelmesebb lassú dalai domináltak, a két évvel későbbi korongon (Az óceán) pedig a keménység már szinte csak nyomokban maradt meg, miközben a Korál fokozatosan veszíteni kezdett népszerűségéből. Végül 1986-ban egy NDK-turné után maga Fecó is belátta, hogy önámítás lenne a tényekkel nem szembenézni, és pontot tett a Korál pályájának végére. Inkább nekilátott filmzenéket komponálni (Gondviselés, Laura, Vakvilágban, A pókok, Nyolc évszak), illetve hamarosan belefogott a romos sitkei kápolna felújításába.
JBSz–SJ
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 1 (1960–70-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 391–393.
Kapcsolat:
<a href="http://koral.hu/">http://koral.hu/</a>

Kapcsolatok

Korál koncertfotók

Radics Béla

Korál