Helyszín

Orczy Kert

Borítókép forrása: Facebook / Orcy-Park

A Semmelweis Klinikák és a Nagyvárad téri metrómegálló között elterülő 12 hektárnyi kert története még az 1700-as évekig nyúlik vissza, amikor is Orczy Lőrinc báró megvásárolta a park területét vadászat céljából, a későbbiekben pedig fia Orczy László az akkori Pest legnagyobb és leglátványosabb angolkertjét alakíttatta ki belőle. 

A 80-as évektől a parkban koncerteket is tartottak, ’92 májusában pedig a Hobo Blues Band rendezkedett be az áltatuk felrenovált pavilonba, amely a TÓpART Pódium nevet kapta. „Ezentúl mindenki előtt nyitva áll a TÓpArt Pódium, a dzsessztől az avantgárdon át a rock and rolling, a nemzetiségi táncháztól a klasszikus zenéig, vagy a színházi előadásokig.” mesélte az együttes basszusgitárosa Póka Egon. Hétfőként amatőr zenekarok léptek színpadra, keddenként a Lépcsőház majd a No együttes játszott, szerdán pedig a Zsarátnok zenekar balkán népzenéjére rophatta a közönség. Péntekenként ismert rockegyüttesek léptek fel, a szombat pedig a Hobo Blues Banddé volt. Emellett Cseh Tamás és Földes László is többször adott itt önálló estet.

A tó melletti rész nyáron szabadtéri rendezvényeknek ad otthont, 2022-ben pedig egész nyáron át tartó kulturális eseménysorozat került megrendezésre Orczy Summer Chill néven, amelynek keretén belül olyan zenekarok léptek fel, mint a Pély Barna Band, Oláh Ibolya, Magidom, Tóth Vera Quartet, a Varga Tivadar Trió vagy a Barabás Lőrinc Quartet.

A város egyik legnagyobb zöldfelülete azonban főként a sportkedvelők számára kedvez, a sportpályák mellett ugyanis időmérővel felszerelt futópálya és különböző szabadtéri kondigépek is a látogatók rendelkezésére állnak. 

BBB



Kapcsolat:

https://www.facebook.com/Orczypark/?

Forrás:

  • Sellei Andor, Baseball, halak, Hobo blues, Orczy kert: Ősparkoból sportkombinát, 1992
  • 44 estén át a zenéről, a filmekről és a balzsamos budapesti nyárról szól az Orczy Summer Chill az Orczy-parkban, welovebudapest, 2022-06-07
  • Orczy-kert, welovebudapest
  • Orczy-park, wikipédia
  • Várja Önt az Orczy-kert!, 1992-06-17
Frissítve: 2023-11 , Bagossy-Biró Barbara

Kapcsolatok