A fővárosi fiatalok első nagyobb szabadtéri szórakozóhelye, a Budai Ifjúsági Park 1961. augusztus 20-án nyitotta meg kapuit az egykori Várkert bazár területén. Az ifjúsági szórakozóhely a budapesti KISZ-bizottság ötlete volt, és azt a célt szolgálta, hogy a fiatalok szabadtéren is kulturáltan szórakozhassanak. Bár az első évben mindössze egyetlen hónapig tartott nyitva, a korabeli sajtó beszámolója szerint „a környezet, az ide csillámló Duna, a szolid társaság, és a Nebuló zenekar kitűnő játéka mágnesként vonzotta ide a szórakozni vágyókat.” Előbb fiatal táncdalénekesek – Kerényi Gabriella (Írógépen lekopogom), Németh Lehel (Reszket a Hold a tó vizén, Sára) – léptek színpadra, majd kedvenc színészek, komikusok, táncosok adtak esztrádműsort, az estet pedig tánc zárta. A továbbiakban csütörtökön, szombaton és vasárnap várták hasonló programokkal a látogatókat, és a szeptemberi záróráig 25 ezer látogatója volt az intézménynek.

Az Ifiparkba a következő évben minden hétvégén 2000-2500 fiatal váltotta meg az ötforintos belépőt, így az intézmény kultikus hellyé vált. A Duna-parton gyülekező, gyakorta sorban álló fiatalok látványa hamarosan hozzátartozott Budapest nyári városképéhez. A park azonban ekkor még a hagyományos szórakoztatás fellegvára volt: népi muzsikát éppúgy lehetett itt hallgatni, mint esztrád- vagy tánczenét, és bár egyes klubokban már szólt a „luxemburgi stílus”, itt még igencsak szolidan szórakoztak a vendégek. A helyet ugyan felfedezték maguknak az erős fiúk, a külvárosi galerik tagjai és a belvárosi „jampecek” is – ezért erősítésként hamarosan ifjú gárdisták felügyelték a rendet –, de az első években még szó sem volt „tombolásról”.

Az Ifiparkban ezekben a korai években a zenét a Holéczy és Kelényi zenekar, a Kovács–Pege duó, a Garay Trió szolgáltatta. Amikor 1962-től a Nebuló, illetve a Bergendy vette át a házigazda szerepét, a parkban is emelkedettebb lett a hangulat, a Metro és a többi amatőr beatzenekar későbbi megjelenésével pedig olykor eksztázisig „fokozódott a helyzet”, és ilyenkor a rendezőség mindig közbelépett: kinyíltak a pofonládák. Az Ifipark vezetősége deklaráltan szelektált, a hosszú hajúakat, az „ízléstelenül” öltözködőket egyszerűen kizárták. Lényegében éppen azokat, akik tudták, ki a twistkirály, ki vezeti az amerikai sikerlistát, és melyik az a brit együttes, amelyik Liverpoolból éppen Londonba szeretne eljutni, hogy első kislemezét felvegye.

Az Ifiparkban kezdetben a Bergendy, majd a Scampolo volt a sztár. Az évtized második felétől népszerű beatzenekarok (Illés, Metro, Omega) is bevállaltak egy-egy bulit, de a nézőcsúcsokat az évtized vége felé a rhythm and blues zenét játszó külvárosi bandák, a Liversing, a Meteor, a Dogs, a Sakk-Matt és a Tűzkerék hozták meg. Ebben az időben a legtöbb gond a zenekarok sleppjével volt, mert a rajongók viselkedésükkel, öltözködésükkel nem fértek bele a helyi normákba, így a park fölötti hegyoldalban, a nagyfa tövében vertek tanyát, és később ezeknek a galeriknak a rendőrséggel is meggyűlt a bajuk.

Az Ifiparkban kedden és csütörtökön játszottak az amatőrök, pénteken-szombaton Cintula mutatta be a legújabb külföldi slágereket, szerdán és vasárnap a hivatásosak léptek fel, míg hétfőn, a  koncertnapokon a sztárbandák és a kedvencek. A legtöbben a hatvanas évek végén jártak koncertekre. 1969. május 27-én fogadták az egymilliomodik látogatót. Ebben az időben havonta 45-50 ezer ember fordult meg ott. 1968-ban egy Omega-koncertre 7.125, egy Illés-koncertre 3.640, egy Metro-koncertre 2.330 jegy kelt el. 1969. augusztus 20-án viszont az Illésre 7.000-en voltak kíváncsiak.

A hetvenes évek első felében, a nemzedékváltást követően divatos tánczenét játszó bandák – Apostol, Corvina, Gemini, Juventus, M7, Neoton, Syconor, Szivárvány, ZéGé – uralták a koncertszínpadot, a látogatók száma viszont elmaradt az előző évekétől. Az újabb fellendülés a csövesek megérkeztével, a hetvenes évek második felében kezdődött. Ekkor a kemény rockot játszó zenekaroké (P.Mobil, Beatrice, Mini, Korál, Piramis, Edda, Hobo Blues Band, Karthago, Dinamit) volt a főszerep. 1978-ban a Piramis–P.Mobil páros parknyitó koncertjére (április 30.) tízezren váltottak jegyet, a december 23-i karácsonyi Piramis-koncertre pedig 7.773 jegy kelt el, míg a normál bulikra átlag három-négyezren voltak kíváncsiak. A park népszerűségi listáját ezekben az időkben a P.Mobil vezette, a Mini és a Piramis előtt.

A Budapesti Ifjúsági Park második aranykora 1980-ig tartott, amikor május 27-én az Edda fellépése alatt a bejárathoz vezető lépcsők kőfalai leomlottak, és öt fiatal megsebesült. Ekkor két hónapra bezárták, majd az újranyitás után 1984 szeptemberében végleg lakat került a kapukra.

JBSz–SJ

Forrás:

JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 1 (1960–70-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 34–35.

JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 2 (1980–90-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 159.