Eseménysorozat

Campus Fesztivál

Debrecen legismertebb könnyűzenei rendezvénye a Campus Fesztivál előtörténete 2002-ben kezdődött: ebben az évben rendezték meg először, igaz még a Vekeri-tó partján, Vekeri-tó Fesztivál néven. A népszerű zenei szeregszemle 2006-ig működött itt, majd 2007-ben a cívis városban megtartott EFOTT foglalta el a helyét. A rendezvény ekkor két évre a közeli Erdőspusztákra költözött, 2008-ban átkeresztelték Campus Fesztiválra, majd 2009-ben a debreceni Nagyerdőn találta meg végleges helyét. A Debreceni Campus Nonprofit Kft. szervezésében, a Debreceni Egyetem és Debrecen Város Önkormányzata támogatásával megvalósuló 16 hektáros összterületű fesztivál azóta minden nyáron egyre több és színvonalasabb programmal várja a látogatókat.

Kelet-Magyarország legnagyobb nyári buliján elsősorban a hazai könnyűzene élvonalába tartozó, illetve az oda igyekvő, felfutó előadókkal és zenekarokkal találkozhatnak az érdeklődők, de külföldi sztárokból is akad mindig a programlistán. Az elmúlt években olyan nemzetközi sztárok koncerteztek már a Campuson, mint az osztrák Parov Stelar, a norvég Madcon, a svájci DJ Antoine, a holland Kesington, a francia ZAZ, a dán Lukas Graham, a német Scooter, a finn Rasmus és Apocalyptica, a brit Clean Bandit, Toy Dolls és Prodigy, illetve az amerikai Limp Bizkit és Dog Eat Dog. Mindemellett számos egyéb kulturális, szórakoztató, gasztronómiai és sportprogramot is kínálnak a szervezők. A civil falu például a civil és ifjúsági szervezetek, egyházak, művészeti egyesületek programjainak ad otthont, az Egyetem tér a Debrecei Egyetem különböző karainak nyújt bemutatkozási lehetőséget, a fesztivál állandó kísérő rendezvényén, a Campus Olimpián pedig három sportágban (kispályás labdarúgás, kosárlabda és strandröplabda) rendeznek versenyeket.

A programkínálat szélesedésével párhuzamosan a látogatók száma is fokozatos emelkedest mutat: míg a 2008-as Campusra 27 ezren látogattak el, addig 2011-ben már közel 50 ezren, 2014-ben 70 ezren, 2015-ben 85 ezren, 2016-ban 98 ezren, 2023-ban pedig több mint 118 ezre voltak kíváncsiak a fesztiválra. A 2023-as létszámnak – a Magyar Turisztikai Ügynökség adatai szerint – 82 százalékát tették ki a hazai látogatók, míg a legtöbb külföldi vendég Izraelből és Németországból érkezett. Időközben két rangos szakmai kitüntetést is kapott a rendezvény: 2014-ben az Artisjus-díj történetében egyedülálló módon a Campus Fesztivál lett az év könnyűzenei produkciója, 2017-ben pedig az EFFE, azaz Europe for Festivals, Festivals for Europe elnevezésű szervezet ítélte oda legmagasabb szintű minősítését a Campusnak, egyebek mellett minőségi zenei felhozatala és a kelet-magyarországi fiatalok elérésében vállalt kulcsszerepe elismeréséül.

Bár a rendezvénysorozat folyamatosságát 2020-ban a koronavírus-járvány megszakította, azóta még a korábbiaknál is nagyobb népszerűségnek örvend. A 2024-es Campus (július 24-28.) programkínálatában többek között az amerikai Hemlock, a brit Rita Ora, a francia Martin Solveig és a svéd Mando Diao, illetve Azahriah, Krúbi, Rúzsa Magdi, az Analog Balaton, az Anna & The Barbies, a Bëlga, a Blahalouisiana, a Csaknekedkislány, az Elefánt, a Hiperkarma, a Margaret Island, a PUF, a Republic, a Tankcsapda és a Thy Catafalque neve olvasható.

CsO

 

 

Frissítve: 2024-12 , Csikor Ottó