Eseménysorozat

Budapest Parádé

Magyarország egyik legnagyobb ingyenes, több százezer embert megmozgató szabadtéri rendezvényét 2000-ben indította a Sziget Kft. A mintául szolgáló, eredendően technozenei fesztiválnak számító berlini Love Parade-del és a svájci TechnoFesttel ellentében a minden év augusztusának utolsó szombatján tartott látványos, kamionos budapesti felvonulás inkább a kulturális sokszínűségre épített.

A zenei stílusok között a techno, a trance, a house mellett a rock, a rap és a punk is hangsúlyosan megjelent. 2005-ben külön cigány kamion vonult végig az Andrássy úton a Hősök terén át a Felvonulási térre. Az utolsó évében, 2006-ban félmillió látogatót vonzó rendezvényen összesen száznegyven DJ szórakoztatta a nagyérdeműt, a Hősök terén színpaddá alakuló több kamionon tíz zenekar, köztük az Asian Dub Fundation lépett fel, hatalmas tömeg előtt. A nyárzáró rendezvény hivatalos afterpartyján 23 ezren táncolták át az éjszakát.

2007-ben a Budapest Parádé hivatalosan azért maradt el, mert a szponzoroktól befolyó összegek már nem bizonyultak elegendőnek a rendezvény megtartására. Meg egyre többet támadták őket a túlzott hangerő miatt. De legalább annyit nyomhatott a latba, hogy idővel egyfelől a magamutogató bűnözői réteg, másfelől a mások szórakozását szemlélő hajléktalanok is egyre nagyobb számban jelentek meg rajta. A Sziget sosem jelentette be, hogy vége. Egyszerűen nem lett többé.

Frissítve: 2022-4

Kapcsolatok