Eseménysorozat

Bánkitó Fesztivál

"Az ország legnagyobb kisfesztiválja!" - így hirdetik szervezői az évente megrendezésre kerülő eseményt. A 2009-ben indult fesztivált a Nógrád vármegyei Bánk község tavánál rendezik meg nyaranta. A rendezvény nem csak hazai és külföldi könnyűzenei együttesek és szólisták koncertjeit kínálja az odalátogatóknak, hanem a kultúra más területeiről is érkeznek előadók. Kortárs zenei produkciók, független színházak előadásai és kiállítások várják a közönséget.

Tekerj a tóra!” - ez volt a szlogenje az első Bánkon megrendezett fesztiválnak, ami az akkor a törzsközönséget adó biciklis szubkultúrára reflektált. A rendezvény a későbbiekben is a budapesti underground közösségek megszólításával növelte látogatóinak számát. A Bánkitó az alapítását követő években - 2009-2012 - egy szubkulturális kisfesztivál volt, amely 500-1000 fős közönséget vonzott, viszonylag kezdetleges infrastruktúrával. 2013-tól jelentősen nőtt a fesztiválra látogatók száma, 2016-tól pedig már elkezdték egy-egy izgalmasabb, itthon csak szűk körben ismert, de a Bánkitó számára már elérhető árkategóriájú külföldi zenekarral bővíteni a kínálatot – innentől a fesztivál felkerült a hazai fesztiváltérképre és mára évente többezer látogatót vonzó, hazai és nemzetközi téren is elismert, jelentős nyári rendezvénnyé nőtte ki magát.

Néhány könnyűzenei előadó azok közül, akik az elmúlt 10 évben szerepeltek a Bánkitó Fesztiválon: Anima Sound System, Black Bartók, Blahalouisiana, colorStar, Csaknekedkislány, Dé:Nash, DJ Palotai, Elefánt, Galaxisok, hiperkarma, Kistehén, Lil Frakk, Middlemist Red, Ricsárdgír. És néhány név a 2024-es kínálatból: Krúbi, Bëlga, Analog Balaton, Platon Karataev, Дeva.

A szervezők nem üzleti lehetőségként tekintenek a fesztiválra, közösségi programjaikkal tudást és értékeket szeretnének közvetíteni. Az idei rendezvényen, 2024 júliusának négy napján a "Tudathasadás" témáját - az információáradat és a döntésképtelenség kérdéseit járják körül a különböző művészeti ágak segítségével.

A Bánkitó Fesztivált az ország 10 legnagyobb zenei eseménysorozata között tartják számon, és 2019-ben a European Festival Awards versenyen is elismerést kapott a "Take A Stand" kategóriában.

HZ

Forrás:

  • Bánkitó Nonprofit Fesztivál, Bánkitó Fesztivál honlapja, 2024
Frissítve: 2024-4 , Hőgye Zoltán