Miskolc, 1973 – „kis magyar Woodstock”

Megint többéves fáziskésés: miközben az angolszász országokban az 1967-es montereyi popseregszemle és a „szeretet nyara” után sorra rendezték a sok százezer fiatalt megmozgató nagy szabadtéri fesztiválokat (Woodstock, Altamont, Atlanta Pop, Isle of Wight), nálunk minden ilyen jellegű kezdeményezés kudarcba fulladt. Egészen 1973. június 10-ig. Ekkor tartották meg ugyanis a DVTK stadionjában Magyarország első nagyszabású, egész napos pop-rock fesztiválját.

A sokak által némi túlzással „kis magyar Woodstock”-nak nevezett, tizennégy zenekart és több mint húszezer fiatalt megmozgató esemény előzményei fél évvel korábbra nyúltak vissza. 1972 telén egy klubest után Kurucz Attila, a Molnár Béla Ifjúsági Ház Tolcsvay klubjának vezetője és Tolcsvay Béla arról beszélgetett, hogy milyen jó lenne Miskolcon egy olyan korszerű ifjúsági park, ahol nyaranta szabadtéren szórakozhatnának a fiatalok, és az együttesek is nagyobb léptékű koncertlehetőséget kapnának. Ekkor született meg az ötlet: szervezzenek monstre fesztivált, amelynek teljes bevételét felajánlják a park építési költségeinek fedezésére.

A DVTK sportklub elnöke vállalta, hogy gazdája lesz a rendezvénynek, de más szervezetek és intézmények is segítettek. Tolcsvay Béla pedig a zenésztársadalmat mozgósította. Ezen a júniusi napon az élvonal képviselői közül csak azok hiányoztak, akiknek külföldi vagy hazai kötelezettségük nem tette lehetővé a fellépést. Így a Locomotiv GT, amely Siófokon ORI-turné keretében mutatta be rock and roll cirkuszát, az Omega, amely az NSZK-ban készített lemezfelvételt, és a Skorpió, amely éppen a fesztivál újságjában jelentette be megalakulását. Rajtuk kívül azonban mindenki ott volt, aki számított a hetvenes évek elején a magyar popzenei életben. Többek között a KITT-Egylet (Koncz–Illés–Tolcsvayék és a Trió), a fénykorát élő Bergendy, az új sztárcsapat, a „kölyök” Generál, a magyar progresszív vonulat nagy ígéretei, a Syrius, a Mini és a Theatrum, és szinte itt debütált a Schuster Lóránt vezette P.Mobil (az egykori Gesarol). Összesen tizennégy együttes és két szólista, plusz három műsorvezető, Dévényi Tibor, Keresztes Tibor és B. Tóth László.

Később az is kiderült, hogy a fesztiválra olyan sokan jelentkeztek, hogy akár többnaposra is tervezhették volna. A szokatlan méretű, időtartamú és létszámú koncert újszerű feladatokat rótt a szervezőkre. A stadionban, a tribün előtt 16x4 méteres színpadot állítottak fel – így mindenki jól láthatta a zenészeket, de közel nem mehettek (a nézők még a fűre sem léphettek rá!) –, és a hangosítás tervét is egy hónapig készítették az extra kívánalmak miatt. A zenekarok által összeadott berendezéseket kamionok hozták Budapestről Miskolcra, és a körülbelül háromezer wattos „cájg” összeállításán Szörényi Szabolcs vezetésével 22 tagú technikusgárda dolgozott.

A fesztivál – izgalmas előzmények után (a lakók előző nap feljelentették a szervezőket, a kulturális minisztérium hivatalos engedélye csak az utolsó pillanatban érkezett meg) – délelőtt tíz órakor kezdődött meg húszezer néző előtt. Keresztes Tibor „Cintula” köszöntő szavai után a helyi Ex-Vér melegítette be a nagyérdeműt. Két friss, szimfonikus rockot játszó formációt – Theatrum, V’73 – követően korabeli slágerkoktélt kínált az M7-es, de a közönség nem erre, és nem is a szentimentális dalokkal előrukkoló Neotonra vágyott (műsoruk alatt többen fütyültek). Az őket követő Mini viszont percek alatt valódi fesztiválhangulatot varázsolt a stadionba, ahol Török Ádám személyében olyan karizmatikus rocker nőtt fel a beatkorszak „nagy előadói” mellé, aki a sűrűn cserélődő társakkal is mindig képes volt maradandó élményt nyújtani. Viszont utolsó jelentős koncertjeinek egyikét adta a „nagy” Syrius. A kiugró tehetségű progresszív/jazz-rock csapat felbomlását már korábban is híresztelték, de itt még együtt voltak, és az ekkor már velük játszó Tátrai Tibor nevét valójában itt tanulta meg a közönség: gitárszólóit többször visszatapsolták. A fesztivál első részét – ki tudja, miért éppen ők? – az igényesebb slágerzenében utazó Corvina zárta.

A második részben ismét egy újonc, a P.Mobil debütált. A sajtóban a sajátos névválasztás miatt kigúnyolt és lehetetlenné tett ex-Gesarol tagságának ezen a néven ez volt az első komolyabb fellépése, és ötletgazdag, kemény, ironikus, sztáregyütteseket csipkedő zenéjüknek már ekkor többen komoly jövőt jósoltak. A közönség az akkoriban még újdonságnak számító kemény rockot kicsit idegenkedve, de a Prézli dal, a Ha én ló lehetnék, vagy a Hol van már az ezüst tál című Illés-, Omega-, illetve LGT-paródiákat nagy tetszéssel fogadta, és Schuster Lóránt még ugyancsak szokatlan show-ötletei – például egy ritmushangszerként kezelt farönk „húsklopfolós” döngölése – is nagy derültséget keltettek.

Az igazi sztárparádé viszont csak a P.Mobil után vette kezdetét. Előbb az 1972-es Ki mit tud?-on feltűnt, majd viharos gyorsasággal emelkedő „kölyök” Generál lépett színpadra az elmaradhatatlan Mikrolied vokál kíséretében, majd a végnapjait élő Koncz–Illés–Tolcsvay zenei alkotóközösség jött. Szörényi Levente bombaformában énekelte az akkorra már klasszikussá váló sikereket, a végén pedig a korszakot búcsúztató, jelképesnek is tekinthető Ne sírj kedvesem című dalukkal fejezték be műsorukat.

A miskolci rockünnepet a hetvenes évek elejének ünnepelt sztárja, a Bergendy zárta. Már ők énekelték az új idők új dalait – Iskolatáska, Darabokra törted a szívem, Sajtból van a Hold –, és slágereikkel olyannyira extázisba hozták a közönséget, hogy műsoruk közben többen átmásztak a lelátó kerítésein, és néhányan a színpadra is megpróbáltak felkapaszkodni. A botrányt megelőzendő, Tolcsvay Béla utasítására leállt a zene. Bergendy István próbálta nyugalomra inteni a közönséget – „Srácok, ne rontsuk el ezt a csodálatos napot” –, majd, amikor a rendbontókat elvezették, folytatódott a koncert. A közönség szűnni nem akaró tapsa háromszor hívta vissza a színpadra a Bergendyt, de a műsort este kilenc órakor (!) be kellett fejezni. Utolsó mozzanatként a fesztivál részvevői még összegyűltek egy búcsúfotóra, pontot téve ezzel nemcsak a rendezvény, hanem a honi beatkorszak végére is.

A miskolci popfesztivál kétségkívül történelmet írt. Magyarországon korábban is rendeztek jelentős koncerteket – gondoljunk csak a Kisstadion sztárparádéira, vagy az Ifjúsági Park tízezres tömegeire –, de soha ennyi sztár, ennyi néző még nem gyűlt össze. Mégsem lehetett a szó klasszikus értelmében vett popfesztivál, mert a hatvanas évek szellemisége, a kollektív mi érzés már nem jellemezte. A miskolci rendezvény ugyan „ügy” volt – a miskolci ifjúsági park érdekében létrehívott koncertsorozat –, de nem a magyar popkultúra demonstrációja, ahogy a megszépítő messzeségben némelyek ma láttatni szeretnék.

Miskolcon sem a rádió, sem a televízió nem képviseltette magát. A rendezvényről alig maradt emlék: néhány riport, beszámoló, tudósítás, és egy párperces amatőr filmfelvétel. Az első magyar popfesztivál – jellemző módon – végül Bródy János országos botránnyá dagasztott ügye miatt vált szóbeszéddé. Aminek egyik legfontosabb következményeként Bródy kritikus énje elhallgatott: az ekkor induló Fonográf színeiben az évtized végéig szinte kizárólag rendszersemleges szövegeket írt.

JBSz–SJ

Forrás:

JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 1 (1960–70-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 200–206.