Esemény

Aiming For Enrike (NO), Törzs

Amikor már azt hittük, nem lehet több bőrt lehúzni a dob-gitár felállású zenekarokról, felbukkant az Aiming for Enrike. A norvég duó 2012-es bemutatkozó albumával bebizonyította, hogy képesek újat mutatni és dobhártyákat nem kímélő energiákat felszabadítani zenéjükkel. Ezeket az energiákat pedig élőben a legjobb megtapasztalni, amire 2019 májusában, a Dürer Kertben volt lehetőségünk az A38 Hajó szervezésében. Az első budapesti koncertjükön az északi srácok sikerének titka a nagy adag kreativitás mellett természetesen az élő megszólalás erejében volt. Eddig kiadott három albumukon pont úgy szólnak, ahogy a színpadon is, de nem csoda, hogy a session videóik sikeresebbek lettek, mint hivatalos klipjeik. Gitárhangzásukat több, összekötött erősítő és rengeteg pedál használatával áll össze, így dalaikban határok nélkül rétegzik egymásra témáikat, amelyeket a jazztől a zajzenéken át a punkig számos műfaj ihletett. Mondanunk sem kell, hogy nem csak zenészeknek szólnak, amilyen hosszasan lehetne elemezni a technikai megoldásaikat, dalaik annyira közérthetőek és táncolhatók is. Az előzenekar a magát nemes egyszerűséggel "art-gaze triónak" nevező budapesti Törzs volt.

Frissítve: 2022-5

Kapcsolatok