Esemény

15 éves a Neo - Kontroll c. filmzenéje koncert

Antal Nimród legendás filmjénél csak a NEO legendás filmzenéje emlékezetesebb és időtállóbb: az A38 Hajó 15. születésnapi fesztiválján Milkovics Mátyás és zenekara kapcsolódó vetítéssel kísérve teltház előtt idézte fel az ezredforduló utáni magyar filmtörténet első igazán nagy közönségsikerét. A soundtrack album igazán mély és nem egyszer hátborzongató utazásra hív. A filmet, amelynek több, mint 300.000 nézője volt, rekordideig játszották a magyar mozik. 2004 januárjában 1. helyet ért el a Cannes-i Filmfesztiválon (LE PRIX DE LA JEUNESSE-Ifjúsági díj) a film kategóriájában, majd az év folyamán begyűjtött több más díj mellett a francia Aubagne-i Filmfesztiválon (melyen kiemelten a film és a zene kapcsolatát vizsgálták) a filmzenét fődíjjal jutalmazták. A Kontroll film jelölést kapott a 2005. évi Oscar gálán és több más jelentős amerikai fesztiválon. A filmet további tizenkét országban mutatták be világszerte (USA, Kanada, Anglia, Németország, Olaszország, Svájc… stb.), és jelentős érdeklődés volt a lemez után is, olyannyira, hogy 2005 elején szinte egész Európában megjelent a Kontroll lemez a Warner kiadó gondozásában. A nemzetközi sikerre való tekintettel a zenekar számos országban mutatta be az albumot Londontól Lengyelországig. A film és a zenéjéből született album az A38 Hajóhoz hasonlóan 2018-ban lett 15 éves, amit a vetítés után rendhagyó koncerttel ünnepelt a zenekar, hiszen az ismert dalok mellett olyan a filmben felcsendülő betétdalok is megszólaltak, amelyek eddig még élőben soha.

Frissítve: 2022-12

Kapcsolatok