Előadó

Zoli Band

A kivándorolt magyar szülők gyermekeként, Los Angelesben született, magyarul kitűnően beszélő Téglás Zoltán (1969) nevét a kaliforniai Ignite zenekar énekeseként ismerte meg a világ, de a hardcore-punk formációban töltött évei alatt (1994–2019) hosszabb-rövidebb ideig a Pennywise és a Misfist punkcsapatokban is énekelt, sőt producerként, színészként és természetvédőként is tevékenykedett. Mellékzenekarát, a lágyabb, dallamosabb rockzenét játszó Zoli Bandet a kilencvenes évek végén alapította, amellyel hamarosan egy stúdióalbumot (Zoli Band, 2000), illetve egy koncertlemezt (Live At The MOD, 2001) is megjelentettek. 

A zenekarvezető más irányú elfoglaltságai miatt a Zoli Band történetében gyakoriak voltak a leállások, szünetek és átalakulások, így számos amerikai és magyar zenész – többek között Lukács Peta gitáros, Szebényi Dániel billentyűs és Mihalik Ábel dobos – megfordult már csapatban. Ugyanezen okokból lemezeik is ritkán készültek: a Red & Blue című dupla albumuk 2010-ben, a Santa Monica című korongjuk 2019-ben látott napvilágot. Utóbbin két honi vonatkozású dal is hallható, a Budapest My Love, illetve a magyar nyelvű Kocsmárosné, Petőfi Sándor Falu végén kurta kocsma című versének megzenésített változata. 

A Zoli Band 2020-tól Ocean Hills néven, megújult felállással zenél és az új formáció égisze alatt ismét megjelent a Santa Monica album is a német AFM Records gondozásában.

CsO

 

Twitter: https://twitter.com/zoliband

Frissítve: 2023-1 , Csikor Ottó