Závodi Marcel
Závodi Marcel (1999, Budapest), művésznevén Zävodi, előadó, rapper, dalszerző és zenei producer. Beleszületett a zenélésbe, édesapja ugyanis hazánk egyik közismert könnyűzenésze, a billentyűs-dalszerző Závodi Gábor. Marcel gyermekkorában zongora- és a szolfézsórák mellett szerepelt színházban, filmekben, és szinkronizált is.
Már 14 évesen szerződtette őt a Magneoton lemezkiadó. Az első önálló dalát, a Say-t 2014-ben Szabó Ádám énekessel adta elő. Závodi néven, feltörekvő DJ-producerként igyekezett új színt vinni a poppal keresztezett elektronikus tánczenébe. Még gimnazista volt, amikor jó néhány saját szám és remix elkészítése után 2016-ban a MC Kemonnal közös dalukhoz készült videóklip a legjobb 5 közé került a Klipszemlén (#MONEYTALK$). Ugyanabban az évben az énekesnő, Marge zenekarának lett a billentyűse és producere, valamint Hajós András felkérésére a Dalfutár című műsor zenei producere lett. A Dal 2017-es műsorában #háttérzaj című, Berkes Olivérrel közös dalával bejutottak a döntőbe.
Producerként és dalszerzőként dolgozott a magyar könnyűzenei élet színe-javával Vastag Csabától Király Viktoron, Király Lindán és Majkán át Radics Gigiig, kipróbálta magát számtalan műfajban a poptól a hiphopig. Első nagylemeze 2019-ben jelent meg (REVISE.), amely egy szerelem történetét dolgozza fel, egybefüggő történetet mesélő konceptalbum formájában. Zeneszerzője és szereplője is a 2023-ban bemutatott Szelfi Egyetem című rövidfilmnek.
2023 óta kevesebbet hallunk Zävodiról, viszont feltűnt a hazai popzene egén alteregója, DZSINDZSER, "a félig robot, félig ember, félig előadó, aki csillagközi utakon folytatja küldetéseit". Tette mindezt idáig több önálló dallal, egy-két kollaborációval (Tolvai Reni, leholegacy), valamint egy Neoton-feldolgozással (Nyár van).
HZ
Forrás:
- Závodi Marcel, mafab.hu, 2024
- Závodi Marcel: „Motivációból nálam nincs nagyon hiány”, nlc., 2019-02-20