Band/name

A magyar tánczene egyik legnépszerűbb alakja volt. Akárcsak férje, Vámosi János.
Tatabányán, bányászcsaládban született. Karrierje a negyvenes évek végén indult, elvégezte a színiakadémiát, majd átpártolt az énekléshez. Általában nagy, vonós zenekarokkal adta elő sikerszámait. Példaképe Doris Day volt. Vámosi Jánossal 1953-ban házasodtak össze, a későbbiekben együtt énekeltek. 1977-ben SZOT-díjat kapott.
Slágerei: Mondd, miért szeretsz te mást, Cocktail boogie, Nem adlak másnak, Valakiért. Férjével, Vámosi Jánossal több, nagysikerű kettőst is énekelt (A mi utcánk óh be szép, Köztünk minden szerelemnek vége, Nekünk találkozni kellett, Úgy koppan az eső, Kár összeveszni velem, Szeretlek én).
JBSz–SJ
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 1 (1960–70-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 31.

Záray Márta

Záray Márta és Vámosi János előadói fotók

Záray Márta előadói fotók

Vámosi János (Wéber János, 1925–1997) a magyar tánczene egyik jelentős alakja volt.  Akárcsak felesége, Záray Márta.
 Ganz-MÁVAG gépésztechnikusaként egy üzemi rendezvényen fedezték fel az 1940-es évek végén. Később az Állami Zeneiskolában képezte magát, pályáját az EMKE Kávéházban kezdte, ahol az állandó zenekarral, a Tabányi együttessel énekelt. Záray Mártával – aki negyvennégy éven át, haláláig felesége volt – 1950-ben ismerkedett meg, 1953-ban kötöttek házasságot. Azóta együtt énekeltek. A táncdalénekesek közül Vámosi volt az egyetlen, akit a hatvanas években a Szocialista Kultúráért Érdeméremmel tüntettek ki a magyar tánczene hazai és külföldi népszerűsítéséért.
Slágerei: Megáll az idő, Csinibaba, Járom az utam, Úgy koppan az eső, Nekünk találkozni kellett, Jázminvirág, Kicsit szomorkás, Összecsendül két pohár, Hol van az a nyár, Baracknyílás idején, Egy emberöltő oly kevés.
JBSz–SJ
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 1 (1960–70-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 31.

Vámosi János

Az 1950-as évek második felében és 1960-as évek elején a hagyományos táncdalénekesek – akik szinte kivétel nélkül a szocialista termelésből érkeztek a reflektorfénybe – a széles közönségréteget kiszolgáló szórakoztató zeneipart képviselték. Azt az erősen konzervatív szemléletű „felnőtt” világot, amellyel szemben a beat olyan vehemensen fellépett. Bár az évtized második felében a különböző kulturális versenyeken (Ki mit tud?, Táncdalfesztivál) és monopolisztikus médiumban (Magyar Rádió, Magyar Televízió) az új zene reprezentánsai is egyre hangsúlyosabban jelentek meg, a hagyományos táncdal voltaképpen mindent és mindenkit túlélt. Beleértve a rendszerváltozást.
Előzményei a két világháború közötti Budapestre nyúlnak vissza, ahol igazi világvárosi élet folyt, a híres szórakozóhelyek (Astoria, Savoy, EMKE) messzi tájakról vonzották a vendégeket és a muzsikusokat egyaránt. A háború alatt aztán előbb német nyomásra tiltották ki az amerikai eredetű zenét Magyarországról, majd a világháború 1után a szovjet példát követve hallgattatták el a „szocialista embertípustól” idegen lázadó-lázító ritmusokat, dallamokat. 
1949-ben, a vasfüggöny leereszkedése után a hivatalos kultúrpolitika minden eszközzel igyekezett előbb háttérbe szorítani, majd felszámolni és eltüntetni a „szocializmustól idegen” művészet és szellemiség maradványait. A fővárosban és a vidéki nagyvárosokban felszámolták a zenés-táncos helyeket, a lokálokat, az orfeumokat, a revüszínpadokat és a táncpalotákat. Ebben az időszakban „kövérek zenéjének” (jazz) éppúgy nem volt helye a szocialista kultúrában, mint a hagyományos slágernek, ami a hivatalos ideológia szerint csak arra jó, hogy összezavarja a dolgozók fejét.
Miközben az ötvenes évek derekán Chuck Berry első dalait írja, és az Egyesült Államokban az első rock and roll felvételek készültek, a Magyar Ifjúság című lapban Várjuk az új tömegdalokat! címmel jelent meg írás, a fiatalokat pedig az iskolai ünnepségeken, vállalati rendezvényeken olyan korabeli „slágerek” éneklésére kötelezték, mint a Dal az ötéves tervről, vagy a Sződd a selymet, elvtárs! 
Pedig a Magyar Rádiónak, mint legnagyobb tömegkommunikációs eszköznek minden lehetősége megvolt a sztárcsinálásra. Volt például saját stúdiója, ahol jelentős számban készültek felvételek. Ám ez a stúdió alapvetően a hagyományos tánczene műhelye maradt, saját maga által felfedezett és menedzselt sztárjelöltekkel, akiket legtöbbször a Tessék választani! vagy a Made In Hungary rendszeres gáláin ismerhetett meg a közönség. Mivel a rádió mindvégig a „slágercéh” fellegvára maradt, az itt felfedezett és elindított előadók legfeljebb a hagyományos sláger- és tánczene vonalán érvényesülhettek. A Magyar Rádió ugyanis csak bemutatta, de nem menedzselte felfedezettjeit, nem működött üzleti intézményként, az ott dolgozók havi fizetésért tették a dolgukat.
A Magyar Rádió könnyűzenei stúdiója az ötvenes-hatvanas években ontotta a fiatal énekeseket, énekesnőket, akik szinte kivétel nélkül a „slágercéh” dalait adták el. Annak idején a beatzene hívei ezeket a számokat kifejezetten avittnak és kínosnak élték meg, és poptörténeti szempontból valóban egy akkor már letűnt világot idéznek, de azért nem lehet nem észrevenni egyes előadók (például Ambrus Kyri, Harangozó Teri, Korda György, Mátrai Zsuzsa vagy Szécsi Pál) kivételes kvalitásait. Ahogy később Szécsi Pál vagy Máté Péter zsenialitását sem.
JBSz

Záray Márta

Kapcsolatok

Záray Márta és Vámosi János előadói fotók

Záray Márta előadói fotók

Vámosi János

Hagyományos táncdal

Kár összeveszni velem

A mi utcánk óh be szép

Nem adlak másnak

Cocktail boogie

Mondd, miért szeretsz te mást

Nekünk találkozni kellett

Úgy koppan az eső