Előadó

Yesterdays

Borítókép forrása: Zilahi Csaba/Erdélyi magyaRock 1970-2010

Az ezredforduló környékén a magyar határ mellől, az erdélyi Nagykárolyból indult az 1970-es évek legszebb progresszív rock hagyományait követő Yesterdays. Első felállása 1998-ban született, amikor a nagykárolyi Bogáti-Bokor Orsolya és Ákos a sepsiszentgyörgyi Diákzenekarok Találkozóján Yes és Faxni dalokat játszott. A Yesterdays elsősorban egy projekt, ami néha zenekarként is működik, így számtalan zenész megfordult benne. Aki közülük a mai napig a formáció tagja, az Bogáti-Bokor Ákos (gitár, basszusgitár, billentyűk, vokál). A projekt másik állandó résztvevője, Enyedi Zsolt billentyűs 2020 májusában elhunyt. Jelenleg a Yesterdays csapatához tartozik Stéphanie Semeniuc énekesnő, Kecskeméti Gábor fuvolás, Kósa Dávid ütőhangszeres és Zsigó László dobos is.

Első nagylemezük 2006-ban jelent meg, Holdfénykert címmel. Ezt követte 2011-ben a Colours Caffé, amelyen mások mellett közreműködött Borlai Gergő dobon és Mohai Tamás (Faxni) gitáron. A 2018-ban kiadott Senki madara című magyar népdalokat feldolgozó, crossover jazz stílusban megalkotott albumukon énekesként szerepelt Szirtes Edina Mókus is. 2022-ben jelent meg 4. nagylemezük, a Saint-Exupéry álma, amelynek tematikája A kis herceg, illetve Exupéry novellái köré szerveződik - nagyobb lélegzetvételű dalokkal, némelyik a 10 illetve 20 perc hosszúságot is meghaladja. Legfrissebb kiadványuk a Petőfi Felhő Projekt EP (2024), amelyen Petőfi Sándor öt versét zenésítették meg.

Fennállásuk során Erdélyben és külföldön - így Hollandiában és Németországban is - egyaránt koncerteznek, rendszeres fellépői a Félsziget Fesztiválnak. 2007-ben Budapesten, az A38 Hajón a Yes volt gitárosával, Peter Banksszel játszottak együtt. 2024 tavaszán Walesben, a Winter's End elnevezésű progresszív rock fesztiválon vendégszerepeltek.

HZ

Forrás:

  • Zilahi Csaba, Erdélyi magyaRock 1970-2010, Újságcikkek, interjúk, tények és vélemények az erdélyi magyar rockzenekarokról, 2022
Frissítve: 2024-12 , Hőgye Zoltán