Előadó

We Are Rockstars

A 2009 óta aktív együttes tagjai az underground szcéna különböző pontjairól érkeztek. Ligeti Györgyöt az egykori Puzzle vezetőjeként és a Žagar énekes-gitárosaként ismerhettük meg, Faragó Tamás gitáros a Puzzle mellett a Nemjuciban játszott. Kovács Csaba dobos több zenekarban is bizonyított (például Trousers, Kollaps), a gitárrock mellé elektronikusabb hangzást hozó Szijártó Tamás billentyűs pedig a Newgatti nevű együttesből érkezett. A zenekar tagjaira a legnagyobb hatást a Primal Scream, a Beatles, a Killers és a Depeche Mode gyakorolja.

Bemutatkozó albumuk (Let It Beat) 2011-ben jelent meg. Dalaikban az 1980-as évek szintipopja keveredik a modern elektronikus rockkal, de nyomokban az 1960-as évek beatzenéje is felfedezhető bennük. A lemez nemcsak a rajongók elismerését nyerte el, hanem a szakmáét is: Fonogram díjra jelölték a legjobb hazai modern pop-rock album kategóriájában.

A 2010-es években az összes jelentősebb hazai fesztiválon és klubban sikeres koncertet adtak, többek között a VOLT nagyszínpadán, a Szigeten, a Strand Fesztiválon és az A38 Hajó fedélzetén. Második lemezük (Second) 2015-ben látott napvilágot, ezt követte 2017-ben a Lights.

BB

 

https://www.facebook.com/wearerockstarsband/

Forrás:

  • We Are Rockstars - Second albumpremier, Recorder
  • Let It Beat albumpremier, Recorder
  • We Are Rockstars, Wikipédia
Frissítve: 2024-1 , Bánóczi Bea

Kapcsolatok