Előadó

Waszlavik László "Gazember"

A Vágtázó Halottkémekhez hasonlóan nem lehet sehova besorolni, de kétségkívül a nyolcvanas évek underground rockéletének egyik karakteres alakja volt Waszlavik László (1951), teljes művésznevén Waszlavik „Gazember Petőfi Velorex Sámán Ulmann Mónika” László. Verbunkos, magyar nótás, féllábon ugrálós produkcióját persze nem könnyű komolyan venni. Valószínűleg nem is kell túlságosan. Mint maga is nyilatkozta: „A bohócfigura nagy előnye, hogy a király udvarában csak ő mondhatja ki az igazságot. Ezt az ironikus megközelítést nagyobb toleranciával fogadják, így egyben életképesebb. Hátránya persze, hogy nincs akkora hitele, mint valami véresen komoly kiállásnak.” 

A miskolci születésű, később Pomázon letelepedett, Lvovban számítógépes mérnökként végzett művésznek köszönhető a Bizottság megalakulása, melynek pár hétig tagja is volt. Szintén rövid ideig laza alkotói szálak fűzték a Vágtázó Halottkémekhez és a Beatricéhez, a legkülönbözőbb zenei műfajok egymásnak eresztésével kapcsolatos elképzelései jól találkoztak Miklóska Lajos törekvéseivel. Ahogy Miklóska egy számon belül összehozta például a bolerót a hard rockkal, úgy bolondította meg Waszlavik mondjuk az Akácos utat reggae ritmusokkal. 

„Hej, Waszlavik Petőfi házi stúdiójából jelentkezik. Bal kezemben a forrasztópáka, jobb kezemben a vers. Az önök szerencséje, hogy ezúttal a verset olvasom fel” – kántálta egy 1990-es kazettán a maga pörgetett r-hangzós stílusában az 1982-ben saját (alapvetően egyszemélyes) zenekarát megalapító Waszlavik, és nagyjából ilyen volt a produkciója is. Ahogy egyik kritikusa megfogalmazta: performance, akció, bohóckodás, sámánszertartás és nagy intellektuális átverés.

„A rockzene olyan deszka, amelyre mindenki felszaladhat és elmondhatja a maga baját – nyilatkozta 1986-ban. – A sámánság ironikus játék, hozzátartozik az imágóhoz. Annak kifejezéséhez, hogy a rockzene rituáléján belül tipikus kelet-európai maszkot választok magamnak. Multimédiával dolgozom: kép, zene, hang, mozgás, látvány, felolvasás, akció, film. Utánamegyek a kor kommunikációs elvárásainak: a tévé akkora konkurencia, hogy csak komplexen lehet felvenni vele a versenyt.” 

Waszlavik első hanghordozója Global Shaman címmel 1987-ben Münchenben jelent meg, rajta a később sokat emlegetett Hier ist mein auto és Go Here Baby című dalaival. 1991-ben két kazettája is napvilágot látott idehaza (Petőfi Velorex házi felvételei, Jó reggelt új Magyarország), majd 1993-ban (A legjobb zene a magyar) és 1995-ben egy újabb (Azok a boldog punk napok), 1998-ban pedig Nagy Feróval közösen készített egy albumot, melynek címe: Igazságot Magyarországnak!  Az életmű 2007-ban újabb CD-vel (Hol jártál az éjjel... - Pajzán népdalok) gazdagodott.

JBSz–SJ

 

Forrás:

JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 2 (1980–90-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 80–81.

Frissítve: 2023-7 , Jávorszky Béla Szilárd – Sebők János