Előadó

Wahorn András

Wahorn András (Pintér András) autodidakta avantgárd festőművész, grafikus, zenész, zeneszerző, filmrendező, videoművész, producer, digitális művész, webdizájner.

Az 1980-as évek elején Waszlavik Lászlóval, ef Zámbó Istvánnal, feLugossy Lászlóval és Bernáth(y) Sándorral együtt megalapította a Bizottság zenekart, melynek vezetője volt. A leginkább a Szerelem című dal előadásával vált ismertté (a számot Méhes Mariettával közösen A kutya éji dala című 1982-es Bódy Gábor filmben is előadják), de ő tervezte az együttes Kalandra fel! (1983) és Jégkrémbalett (1984) albumainak borítóját, valamint ő rendezte az utóbbi kísérleti filmet is. 

A Bizottság tagjai közül a zenekar 1986-os felbomlása után kétségkívül Wahorn András a legaktívabb és legtermékenyebb. Aki igazából kétszer telepedett ki Amerikába. Először 1991-ben egyedül, New Yorkba: tovább élve a bohém művészek életét. Alkalmi munkákból meg itthonról hozott képeinek eladásából tartotta fenn magát, aktuális műveiből néha kiállított, nagy ritkán hazajárt, majd gyorsan visszautazott. Másodszor 1995-ben telepedett ki: családdal, Los Angelesbe, és már nem élte tovább a bohém művészek életét. Beállt az egyik leghíresebb tengerentúli rajzfilmstúdióba, napi nyolc órába háttereket rajzolgatott. És attól kezdve nem is nagyon járt haza.

Még a Bizottság németországi turnéja alatt az egyik rajzát elcserélte egy Atari számítógépre és egy Yamaha D110-es hangmodulra. Létrehozta a Bad Quality Recordsot, melynek keretében a saját felvételei mellett a BP Service-nek, a Tudósoknak és Dixinek az anyagait publikálta kazettán. Majd, amikor a Dovin Galériában 1990-ben nagy életrajzi kiállítása nyílt, nagyjából ezzel egy időben jelent meg első LP-je, a Tengerhajózás.

A következő években több, igazi wahornos CD-t (wHole, 1995; Madame Crain & Wahorn, 1998; The Dancer Of The King, 1998) jelentetett meg. Utóbbival 1999 őszén Magyarországon is turnézott, hollywoodi táncosnővel (Rachel) és vetítéssel. Az ezredfordulón pedig feLugossy Lászlóval One címmel készített közös CD-t: Laca a telefonban mondta a szöveget, Wahorn pedig az alá pakolta a zenét. 2006-ban hazaköltözött Magyarországra, azóta Mezőszemerén él – és javarészt újra fest, illetve különbőző hobbizenekaraival (Wahorn Airport, Tapasztalt Ecsetek, Noise Flowers, 4Dog) ad alkalmi koncerteket.

JBSz

Kapcsolat: https://www.facebook.com/andras.wahorn/?locale=hu_HU

 

 

Frissítve: 2024-12 , Jávorszky Béla Szilárd

Kapcsolatok