A magyar jazz egyik legtermékenyebb szerzője, aki más európai jazz-zenészekhez hasonlóan szintén a klasszikus zene területéről indult, de – másokkal ellentétben – később vissza is tért oda, és előbb Chopin, majd Debussy és Bach műveit írta át jazz-zenekarra.

Csodagyereknek indult, már tizenhat éves korában – egy keszthelyi zenei verseny első díjasaként – felvették a Zeneakadémiára. Jóllehet az összes vizsgát letette, mégsem kapott diplomát, mert időközben beiratkozott az orvosi egyetem fogorvosi szakára. De azért a zenét sem hagyta el, több alkalommal fellépett a Dáliában, bekerült a fővárosi jazzéletbe, többek között Pege Aladárral és Gonda Jánossal játszott. Közben elkezdett bejárni a Színművészeti Főiskolára, így bekerült a színházi világba is. Kiss Manyinak írt sanzont, sokáig kísért az Irodalmi Színpadon, hívták a filmgyárba zongorázni, mígnem 1969-ben Bacsó Péter felkérte A tanu című, gyorsan dobozba került filmje zenéjének megírására. Következő, Herskó Jánosnak írt filmzenéje a rendező disszidálása miatt szintén „csendben maradt”. De aztán harmadszor is felkérték, és a következő negyven esztendőben közel 140 magyar filmben hallható az általa komponált zene.

A hatvanas évektől számtalan együttesben zongorázott, rendszeresen koncertezett Európában, két alkalommal – 1983-ban és 1993-ban – az Egyesült Államokban is turnézott. Pályafutása során olyan művészekkel játszott együtt, mint Philly Joe Jones, Clifford Jordan, Linda Hopkins, Annette Lowman, Frank Foster, Clark Terry, Kenny Wheeler. 1986-ban megalapította a Creative Art Ensemble-t, mely különböző formációban – jazztrió, szimfonikus zenekar, rézfúvósegyüttes – működött. 1991-ben a sevillai világkiállításon a Creative Art Jazz Trióval lépett fel, egy évvel később pedig ő vezette és vezényelte a kontinens tizenhét országának zenészeit tömörítő European Broadcasting Union big band workshopját, melynek műsorán nagyrészt saját kompozíciói szerepeltek (Contrast, Swing, Blues).

2009-ben Vukán György szokatlan és rendkívül nagyvonalú gesztusra szánta el magát: a kreativitás szükségességére és a rögtönzés fontosságának elősegítésére létrehozta a Creative Art Díjat, melyet teljes egészében magánvagyonából és filmjogdíjaiból finanszírozott. Meggyőződése szerint ugyanis a zenész elsősorban attól zenész, hogy a saját gondolatait játssza.

Munkásságát 1990-ben Erkel-díjjal, 2012-ben pedig Kossuth-díjjal ismerték el.

JBSz

Forrás:

JÁVORSZKY Béla Szilárd: A magyar jazz története, Budapest, Kossuth Kiadó, 2014, p. 101–102.