Előadó

Villon Trió

A Villon Trió alapítója Kiss Barna (1981, Budapest) énekes-gitáros és dalszerző, aki egyúttal a Pataky Művek gitárosa, és a Nemadomfel Együttes zenei vezetője is. A Villon Trió egy olyan "rugalmas felállású" formáció, melybe koncertről-koncertre más-más zenészek kapcsolódnak be.

Kiss Barna 2003-ban indult először turnéra François Villon-versfeldolgozásaival, az ő kocsmaballadáit szólaltatta meg saját pop-rock stílusú zenéjének kíséretében. Faludy György költő, műfordító a kezdetektől fogva támogatta a Villon Trió munkásságát.

A Faludy-Villon estek sikerein felbuzdulva kezdett Kiss Barna Petőfi és Weöres verseinek megzenésítésébe. „Sándor-Sándor Est” címen játszotta ezeket a dalokat.

Kiss Barna és a Villon Trió tagjai évek óta a magyar zenei élet aktív részesei. Iskolák irodalomóráira is meg szokták hívni, hogy a diákok ilyen formában találkozhassanak a klasszikus versekkel.

A zenekar eddigi kiadványai: Szépnek szép (2010), Puhából keménybe (2011), valamint két élő felvételeket tartalmazó lemez, amelyeket az évente megrendezett nyári Villon Táborban rögzítettek (Csak Villon Tábor, 2018; Tábor 2020).

HZ

Kapcsolat:

https://www.facebook.com/villontrio

https://www.instagram.com/kissbarna/

http://www.kissbarna.hu/

Frissítve: 2023-10 , Hőgye Zoltán

Kapcsolatok