Varga Miklós
Varga Miklós (1956, Budapest) énekes, előadóművész. Nevéhez fűződik a 1980-as évek egyik legnagyobb hazai slágere, az Európa című dal. Az ősbemutatón az ő énekhangján szólalt meg István, a király a magyar könnyűzene történetének legsikeresebb rockoperájában.
1975-től a Grog, a Corpus, a Zenit, 1980-tól két évig a P. Box, s ezt követően rövid ideig a Sirokkó énekese volt. 1982-ben csatlakozott a svéd-magyar Safarihoz, amelynek 1983-ban elkészült az első albuma. Szörényi Levente ennek hallatán választotta ki Vargát István szerepére. A királydombi előadás sikerére alapozva szólókarriert kezdett, zenekart (V. M. Band, 1984) alapított. Első nagy sikere az Európa című dal volt. Ezt követően két sikertelen albumot készített (Európa, 1985), Játék, szenvedély, 1986), majd amikor a zenekar feloszlott (1990), mindinkább a színház felé fordult. Történelmi személyiségeket formált a János, a vitéz, a Jézus Krisztus Szupersztár, A költő visszatér, a Temesvár 1514, a Velünk az Isten, a Julianus, az Atilla – Isten kardja, a Honfoglalás és Az utolsó sírásó című darabokban. Szinte évente szerepel egy-egy új zenés előadásban, legutóbbi bemutatója 2022-ben volt, Az Ég tartja a Földet című musicalben IX. Gergely pápát alakította.
1990-től ismét megpróbálkozott a szólókarrierrel, de lemezei (A rockoperaház fantomja, 1992, Van remény!?, 1995, Hazatérés, 1999, Csemetekert, 2004, Vad volt és szabad, 2006) továbbra sem voltak kelendőek. 2005-től a Varga Miklós és a Band elnevezésű formációban is láthatjuk őt. Legutóbbi kiadványai: Újra itthon (2011), Ébredés - száz év magány után (2020), Újratöltve (2022).
Rengeteg elismerés birtokosa, néhány ezek közül: Az év énekese (1984), Bulgáriai Arany Orfeusz Fesztivál 1. helyezés (1985), eMeRton-díj (1990), Artisjus-díj (2001), Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje (2011), A Magyar Kultúra Lovagja (2019).
István, a király szerepében az utóbbi években is színpadra lépett, 2019-ben pedig egy televíziós dalverseny extraprodukciójaként a fiatalos megjelenésű énekes már felnőtt gyermekeivel - Vivien és Szabolcs - adta elő legnagyobb slágerét, az Európát. A 2022-ben Máté Péter-díjjal jutalmazott Varga Miklós továbbra is vállal fellépéseket és gyakran megjelenik a médiában.
A magyarországi pápalátogatás tiszteletére Keresztes Ildikóval és Vastag Csabával közösen készítették el a Magyar fohász 2023 című dalt.
JBSz, HZ
Kapcsolat:
https://www.facebook.com/profile.php?id=100057580594738
http://www.vargamiklos.hu/
Forrás:
- Önéletrajz, Varga Miklós honlapja, 2023