VAN filmzenekar
A VAN filmzenekar a megalakulását a 2014-ben bemutatott, nagysikerű, generációs kultfilmmé vált VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan című filmvígjátéknak köszönheti, hiszen az ahhoz készült zene megkomponálásához és előadásához társultak a tagok. Aztán mikor négy évvel később bemutatták a rendező, Reisz Gábor második, Rossz versek című újabb filmvígjátékát, annak újraértelmezett zenei anyagát ismét többször előadták, koncertszerűen, vetítéssel kombinálva.
„Gyakorlatilag a filmes ötleteimnek legalább a fele valamilyen zenei inspirációból ered. Meghallok egy dalt, és elindul a fejemben egy folyamat, egy jelenetsor, vagy megjelenik egy kép. Néha lejátszási listákat is szándékosan úgy állítok össze, hogy a mozi feltételezett atmoszférájával szinkronban segítsen jobban belemélyedni a munkába.” – magyarázta Reisz Gábor 2020 decemberében a kortarsonline.hu-n. Diplomamunkájában a főszerepet egykori osztálytársára, Ferenczik Áronra bízta, vele kezdett el örömzenélgetni a konyhában (ő gitározott, Áron énekelt), majd forgatás közben bevonta Csorba Lóránt (Lóci játszik) barátját is, így született meg a filmzene. Majd amikor ennek felvételéhez megfelelő muzsikustársakat kerestek, kialakult körülöttük egy zenekar.
A VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan zenéje olyannyira nagy sikert aratott, a kapcsolódó dalokat kiadták lemezen, ők meg jónéhányszor élőben is előadták. Majd négy évvel később jött az újabb Reisz-film, a Rossz versek, ahhoz meg az új zeneanyag, melynek zenekari átirataival ismét számos alkalommal léptek fel.
A Szendrey-Nagy Olivér (ének), Reisz Gábor (gitár), Csorba Lóránt (gitár), Kálmán András (billentyűs hangszerek), Koroknay András (basszusgitár), Lukács Roland (ütőhangszerek) és Burucs Szabolcs (dob) felállású VAN filmzenekar a 2018-as, 2019-es koncertjein mindkét film eklektikus és melankolikus hangulatú zenéjéből válogatott. Felléptek az A38-on, a Kobuci Kertben, a Pontoonon, a Margó fesztiválon és az Ördögkatlanon is, valamit két videóklippel is előrukkoltak. Miközben régóta szerettek volna filmtől függetlenül is, önálló zenekarként bemutatkozni. úgyhogy 2020 júliusában egy film nélküli dalt (Szőke lettél) készítettek, Jakab Juli főszereplésével. Azóta viszont nem hallattak magukról.
JBSz