Az ösztönös, sámánisztikus punkzenét játszó Vágtázó Halottkémek (VHK) után, hasonló szellemi töltéssel, de már más eszközökkel látott hozzá a világegyetemben rejlő őserő felszínre hozásának Grandpierre Attila csillagász-fizikus-író-dalszerző-énekes, amikor 2005-ben tíz népzenésszel megalakította a Vágtázó Csodaszarvas együttest. Ez a formáció ugyanis egyfajta mágikus világzenét játszik, a magyar népzene legősibb rétegét, az eurázsiai lovasnépek zenéjét elevenítve fel. A két zenekarról szólva Grandpierre Attila így fogalmaz: „A VHK zenéje sokkal közelebb áll a XXI. század rockzenéjéhez, a Vágtázó Csodaszarvas viszont a népzenéhez és ezáltal olyan egyetemes értékekhez áll közelebb, amelyek évszázadok múlva sem veszítenek a jelentőségükből.”

A népi hangszerekkel (koboz, cimbalom, bőgő, kecskeduda, ciszter, hegedű, tambura, csángó dob) előadott szerzemények sajátosan magával ragadó atmoszférát teremtenek a színpadon, a megváltozott hangszerelés új dimenziót ad a korábbi VHK-daloknak, így az elődzenekar rajongótábora mellett a népzene felől érkező hallgatóság számára is képes befogadhatóvá tenni a frontember által képviselt szellemiséget.

Az eurázsiai népzene ősi megjelenési formáit évtizedekig fáradhatatlanul kutató és elemző Grandpierre Attila mellett jelenleg Bakos Csaba, Benkő Róbert, Bese Botond, Fazekas András, Fábri András, Fábri Géza, M. Gebri Bernadett, Molnár Krisztina, Orczi Géza, Rossa Levente Bors és Vaskó Zsolt alkotta Vágtázó Csodaszarvas az elmúlt másfél évtizedben négy stúdióalbumot jelentetett meg (Tiszta forrás, 2006, Végtelen Ázsia, 2008, Csillaglovaglás, 2011, Örömtüzek a világ tetején, 2017), amelyek közül a Tiszta forrás és a Végtelen Ázsia aranylemez lett.

A zenekar fellépései kiemelt eseményei a honi koncertéletnek, visszatérő vendégek a különböző zenei- kulturális- és történelmi fesztiválokon, tevékenységüket a külföldi szaksajtóban is számos elismerő cikk méltatja. A Vágtázó Halottkémek 2009-es újjáalakulása óta a két formáció párhuzamosan működik.

CsO