Előadó

Vági Jazz Quintet

Az Angyalok bluesos, rhythm and bluesos keretei Vági László elég hamar szűknek érezte, főként miután ismét hangszert váltott (előbb fuvolára, később szaxofonra), és ezzel együtt idővel a beatzenétől  egészen a free jazzig jutott el. 1971-ben az Angyalok aranydiplomás lett a Salgótarjáni Országos Amatőr Könnyűzenei Fesztiválon (ekkor már a zenekar tagja volt a később az Eastben remeklő Móczán Péter basszusgitáros és Király István dobos), majd a társaság Vági Jazz Quintet néven az 1972-es Ki mit tud?-on jazzkategóriában második helyezést ért el, 1973-ban pedig a pályafutását szintén az Eastben folytató Varga János gitáros is csatlakozott hozzá. 1974-ben és 1975-ben Lengyelországban turnéztak, és az SBB-vel történt találkozás hatására határozta el Móczán és Varga, hogy új zenekart (East) alapít, melyhez nem sokkal később Király is csatlakozott. Vági László pedig új társakkal végképp az avantgárd jazz felé fordulva folytatta.

JBSz–SJ

 

Forrás:

JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 1 (1960–70-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 327.

Frissítve: 2023-4

Kapcsolatok