Úzgin Űver
A Tundravoice kissé mechanikus és fémes zenéjéhez képest a kilencvenes évtized harmadik szabadcsapata, a szintén képzőművész Majoros Gyula (1961) vezette Úzgin Űver hagyományosabb zenei világot képvisel. De csak ahhoz képest.
Az 1991 tavaszán alakult társulat az elmúlt másfél évtizedben meglehetősen hullámzó intenzitással dolgozott, néha évekre leállt, de mindig újra kezdte. A Farkas Marcsi (hegedű, ének), Homoki Péter (gitár, ütőhangszerek, elektronika), Majoros Gyula (szaxofon, klarinét, furulyák, doromb, ének) felállású zenekar első kazettája (Szerény aratás) 1992-ben, első CD-je (Úzgin Űver) 1995-ben jelent meg, és az év egyik legjobb alternatív korongja volt.
Aztán négy évet kellett várni a folytatásra (Úzgin Űver ’99), melyen már Paizs Miklós (fuyara, trombita, csövek, doromb, ének) is közreműködött, és rajta a legősibb és a legmodernebb hangzások keveredtek egymással. A harmadik CD-t (Báb színház zene, 2002), mint a címe is mutatja, valójában bábeladások kísérőzenéjéből állították össze, de együtt is egységes és színes anyag lett. Több év szünet után 2010-ben aktivizálták magukat, azóta három újabb albumot (Bucka, 2010, ReBucka, 2012, Patak, 2018) jelentettek meg.
Miként Majoros Gyula 2020-ban a Játéktérnek nyilatkozta: "Sose jártam zeneiskolába. Hallás után tanultam meg elsősorban fúvós hangszereken játszani, a zene nagyon fontos szerepet tölt be az életemben."
JBSz
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János, A magyarock története 2 (80–90-es évek), Bp., Kossuth Kiadó, 2019, p. 456.
https://www.facebook.com/profile.php?id=100063709650505