Undertaking
A Killan György (ének, gitár), Jakab Viktor (basszusgitár) és Esztári Imre (dob) felállású thrash metal zenekar alig bő egy évig (1988–1989) működött, de e rövid idő alatt is beírta nevét a hazai metáltörténetbe.
Az ukrán származású Killan szerzeményeire a klasszikus zene és a Slayer egyaránt hatott. Az újpesti Landler Jenő Művelődési Házban működtetett klubjuk (Thrash Mosh Club) hamar legendássá nemesedett, akárcsak a maguk terjesztette, 1988 decemberében a kijevi állami filmstúdióban(!) rögzített, angol nyelvű hétszámos demójuk (V12BB4U). A Reactor No. 4 dalukat Nagy Feró rendszeresen forgatta a Garázs című, nagy hallgatottságú rádióműsorában, sőt, The Runner címmel rákerült az első Garázs-válogatáskazettára is.
A nagy reménységű zenekar végül belső ellentétek miatt 1989 végén feloszlott. Killan György nem sokra rá Kanadába távozott (később a flamencoba merült el), a többiek idővel felhagytak a zenéléssel. A zenekarról 2017-ben könyv jelent meg (Undertaking – Thrash metal Magyarországon a rendszerváltás idején), hozzá mellékletként az 1988-as demójuk anyaga került, amit 2019 tavaszán vinylen is elérhetővé tettek.
JBSz–SJ
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 2 (1980–90-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 199.