Előadó

Tóth Andi

Tóth Andreára (1999. január 18.) - művésznevén Tóth Andira - a 2014-es X-Faktorban figyelt fel az ország, amikor a 15 éves énekesnő töretlenül menetelt a döntőig, majd a tehetségkutató ötödik szériájának győztese lett. 

A dalszerzéssel és színészkedéssel is foglalkozó Tóth Andrea a romániai Nagyváradon nevelkedett, és a Művészeti Líceum rajz szakán végezte tanulmányait. Tizenhárom éves korában kezdett el énektanárhoz járni, majd egy évvel később jelentkezett az X-Faktorba, ahol Szikora Róbert mentoráltja lett. Győzelmével duplán beírta magát a magyarországi tehetségkutató történetébe: ő lett a legfiatalabb győztes, valamint az első aranyérmes a Lányok kategóriából.

Az énekesnőnek 2015-ben debütált első dala (Legyek én), majd szintén ebben az évben indult színészi karrierje is a Madách Színház Nyomorultak című darabjában, valamint az RTL Klub akkor induló sorozatában, a Válótársak-ban. A következő években a saját dalok mellett megjelent a Berkes Olivérrel közös Seves Seas című duett, amellyel indultak az Euróvíziós Dalfesztivál magyarországi előválogatóján. 2017-et követően a zenei megjelenések terén hosszabb csend következett, az énekesnőt pedig főként a tv képernyőjén lehetett látni különböző sorozatokban, valamint a Sztárban Sztár zenés show-műsorban. A robbanásszerű visszatérést, a 2021-ben megjelenő Néztek jelentette, amelyet sorra követtek a saját megjelenések (Vétkeztem; Dunapart; Kímélj; Nincs ő, nem fáj) és a koprodukciók (HRflow:xxx; Desh: atedalod;PRIBELSZKI: Ez nem szeretet).

2023 márciusában az énekesnő bejelentette, hogy nem folytatja zenei karrierjét, és kiadta Last Album című 15 dalos búcsúalbumát. Néhány hónappal később bemutatta saját tervezésű ruhamárkája, a Backoff első kollekcióját. A jeles alkalomból egy angol nyelvű dalt is kiadott Freak címmel, melynek klipjében a ruhakreációk is megcsodálhatók. 2024 májusától új vlogsorozatot indított a YouTube-on Max rendelünk címmel, melyben új recepteket próbál ki és gluténmentes finomságokkal is megismerteti hallgatóit, ősszel pedig ismét visszatér az X-Faktorba, de ezúttal a tehetségkutató verseny mentora lesz Majka, Gáspár Laci és Valkusz Milán társaságában.

BBB

Kapcsolat:

https://www.facebook.com/tothandihivatalos

https://www.instagram.com/tothandi.andee/

Forrás:

  • Rónai András, Tényleg nem csak bulvársztár. Tóth Andi: Last Album (lemezkritika), Recorder, 2023-04-24
  • Tóth Andi, Wikipédia
  • Tóth Andi hivatalosan is visszavonult, Origo , 2023-04-09
Frissítve: 2024-7 , Bagossy-Biró Barbara