Előadó

Törzs

Hazánk egyik leginkább természetközeli rockcsapatának tagjai – Balázs Soma gitáros-énekes, Nyitray Dániel basszusgitáros és Lehoczky Zsombor dobos-énekes – a rövid életű Carbovaris együttesben kezdtek közösen zenélni, majd annak feloszlása után, 2014-től Törzs néven, új zenei utakra lépve folytatták az alkotómunkát. A budapesti alternatív-indie- shoegaze-posztrock trió már a színrelépésével magára vonta a figyelmet, ugyanis debütáló albumukat (Magasra fel, 2015) egy hangulatfilm kíséretében mutatták be a Bem moziban.

A szakítás, az elhagyatottság és az újrakezdés, vagyis a „földet érés” témakörét megzenésítő második nagylemezük (Földön, 2016) már közösségi finanszírozással láthatott napvilágot. A következő éveik olyan neves hazai és külföldi csapatokkal léptek fel, mint a Kaukázus, a Deley és a 30Y, illetve a chilei Föllakzoid, az izraeli Lola Marsh és a litván Garbanotas Bosistas; de számos rendhagyó, természetközeli helyszínen (például szőlőhegyen vagy parasztház udvarán) is megszólaltatták hangszereiket. 

A természethez való vonzódásuk harmadik albumuk (Tükör, 2019) készítésénél csúcsosodott ki, amelyet az aggteleki Baradla barlangban rögzítették, a természetes visszhangot hívva segítségül a dalok speciális atmoszférájának megteremtéséhez. Az egyedülálló, minegy 20 órás „underground” lemezfelvételt a Tündérvese zenekar basszusgitárosaként is ismert Szombath Máté rendező-operatőr stábja dokumentálta, majd a felvételből videóklipeket és egy 42 perces session filmet készítettek. A Tükör különleges hangulatú, cím és szöveg nélküli, mindenki számára szabadon értelmezhető szerzeményei vinyllemezen is megjelentek, majd remixeket készítettek belőlük a magyar elektronikus szcéna prominensei (Tükör Remix, 2020). 

Ugyancsak 2020-ban látott napvilágot a Törzs Live From the Rehearsal Room című digitális albuma, melyen a WherePostRockDwells nevű YouTube-csatorna Post-Poned című livestream sorozata számára készült élő próbatermi közvetítésük vált koncertlemez formájában is elérhetővé. A 2022-es év újabb nagyszabású fellépéseket hozott a zenekar számára, emellett júniusban megjelentették a Bükkben rögzített Átfordul című szerzeményüket (single, videóklip), és már javában dolgoznak a következő, várhatóan 2023-ban elkészülő albumukon.

CsO

 

https://www.facebook.com/toerzs/

 

Frissítve: 2023-2 , Csikor Ottó

Kapcsolatok