Előadó

TNT

Az 1990-es évek egyik legsikeresebb popduójának – Ákos (Dobrády Ákos, 1975, ének) és Inti (Zuber Krisztián) – első száma (Bakancsdal) szerepelt egy válogatáslemezen (Napszúrás, 1996), ezt hallva fedezte fel a Warner-Magneoton. A bemutatkozó albumuk (Bomba, 1997) több címet is elnyert, közte az Ifjúsági Magazin Az év felfedezettjének járó díjat, mely jelezte, hogy a tinik új generációs együttese lehet a TNT. Amit a következő évek eseményei igazoltak is. A duó következő két albuma (Bumm Bumm…, 1998, Három, 2000) egyaránt bearanyozódott, majd 2001-ben nagysikerű unplugged koncertet adtak (TNT Másképpen – Unplugged, 2001), amire korábban csak a nagy öregek voltak képesek. A sikerdalok (Nem jön álom a szememre, Lakatlan sziget, Nem találok szavakat) folytatásaként 2004-ben a Kisstadiont is megtöltötték. A duó a csúcson hagyta abba – 2005-ben jelentették be visszavonulásukat. 2011 óta viszont alkalmanként adnak még koncerteket. többek között a Budapest Sportarénában.

JBSz–SJ

Forrás:

JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 2 (1980–90-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 396–397.

Kapcsolat:

https://www.facebook.com/tntzenekarofficial/

https://tntchannel.hu/

 

Frissítve: 2024-4 , Jávorszky Béla Szilárd – Sebők János