Előadó

Titán

Borítókép forrása: Zilahi Csaba / Erdélyi magyaRock 1970-2010

Az erdélyi magyar zenekar Szászrégenben alakult 2003-ban, egy gimnáziumi együttesből nőtte ki magát. Még abban az évben megjelent első nagylemezük, Titánium címmel. A dallamos rockzenét amolyan west-coast stílusban előadó csapat első nagyszabású koncertjét Szovátán adta, a Medve-tó-napokon, majd Marosvásárhelyen a Bikini előzenekaraként szerepeltek.

2006 nyarán Tusványoson Demjén Ferenc előtt léptek színpadra, 2010-ben a Kispál és a Borz előzenekara voltak a kolozsvári sportcsarnokban, 2012-ben pedig Homonyik Sándorral volt közös turnéjuk.

A zenekar tagsága gyakran cserélődött az elmúlt 20 évben, a jelenlegi felállásában az alapító tagok közül ott van a frontember, Szabó Előd énekes, valamint Géczi János billentyűs és Tisza Kálmán dobos. Mellettük 2023-ban Titán-tag Banga Dániel Gábor basszusgitáros és Pethő Csaba gitáros is.

Az évek során sorra jelentek meg az igényesen hangszerelt, tartalmat hordozó magyar nyelvű szövegekkel megírt, rádióbarát rockslágerekkel teletűzdelt stúdióalbumaik: Titánium (2003), 12 titok (2005), A legújabb holnap (2010), Titánium II. (2015), Égig érő fák (2017), 15 év Titán (2018), A szavakon túl (2023).

2005-ben a Médiabefutó elnevezésű tehetségkutatón a Romantikán túl című dalukkal megnyerték a Román Televízió és a Félsziget Fesztivál különdíját. A Transylvanian Music Awards-on kétszer is elnyerték Az Év Legjobb Rockzenekara kitüntető címet, 2012-ben és 2013-ban. Az eddigi legnagyobb sikerüket 2023 tavaszán aratták: Éjféli járat című számukkal megnyerték a DAL 2023 versenyt, és az ezzel járó Az Év Dala 2023, valamint a Petőfi Zenei Díj Év dala 2023 címeket.

HZ

 

Kapcsolat:

https://www.facebook.com/Titanzene?locale=hu_HU

https://www.instagram.com/titanzenekar/?hl=hu

Forrás:

  • A szászrégeni Titán zenekar nyerte „Az Év Dala 2023” címet, maszol.ro, 2023-04-30
  • Zilahi Csaba, Erdélyi magyaRock 1970-2010, Újságcikkek, interjúk, tények és vélemények az erdélyi magyar rockzenekarokról, 2022
Frissítve: 2023-11 , Hőgye Zoltán