The Idoru
A 2003-ban indult, Szalkai Tibor és Nagy Gábor gitárosok által vezetett Idoru a korszak egyik legnevesebb HC/metalcore banda, a Newborn romjain alakult és egy 1996-os (magyarul 1999-ben megjelent) cyberpunk témájú regénytől vette a nevét (az Idoru japánul amúgy bálványt jelent). Szalkai és Nagy keményebb, húzós metálriffeken alapuló zenei világához idővel az újabb tagok – mindenekelőtt az énekes Bödecs András – punkos lendületet, angol nyelvű dallamos éneket, és némi emo-rockos behatást hozott. Nagyjából 2005-re alakult ki az az ötfős felállás – Szalkai, Nagy és Bödecs mellett Mohácsi Mátyás basszusgitár, Szabó László dob –, amelyik egyre többet koncertezett külföldön, ahol többek között a Misfits vagy az Ignite előtt melegítették a közönséget.
Az egyaránt 2004-es bemutatkozó EP (After The Storm) és album (Brand New Way, Brand New Situation) már egy japán kiadónál jelent meg, az idehaza publikált újabb korongot (Monologue, 2007) ugyancsak kiadták az ázsiai országban, sőt, később európai terjesztést is kapott. A letisztultabb, szélesebb közönségnek szóló Face the Light (2009) egyben az eddigi felállás hattyúdala is lett, ezt követően ugyanis a két alapítón kívül mindenki távozott. Szalkai és Nagy új társakkal – Szolga József, ének, Pásztóy Balázs basszusgitár, Kocsis Máté dob – még készített egy újabb nagylemezt (Time, 2011), de ez már egyértelműen a hanyatlás jeleit mutatta. Végül 2014-ben úgy döntöttek, hogy nincs tovább. Mígnem 2019-ben újra összeállt a klasszikus felállás, mely a következő esztendőben megjelentette a beszédes című Old Songs EP-t.
JBSz
Kapcsolat:
https://hu-hu.facebook.com/TheIdoruBand/