The Devil's Trade
A The Devil’s Trade a Stereochristból és a HAW-ból ismert Makó Dávid szólóprojektjeként indult 2015-ben. Itt valósította meg azokat a minimalista hangszerelésű, zömmel akusztikus gitárra és bendzsóra épülő, rendkívül személyes hangvételű dalait, melyeket nem tudott vagy nem akart a zenekaraiba vinni.
A debütáló nagylemezen (Those Miles We Walked Alone, 2015) az angol nyelvű szerzemények mellett szerepel két magyar népdal is, melyek segítségével Makó Dávid nemcsak az album érzelmi hatását erősíti, hanem a magyar népzene és az amerikai folk közötti hasonlóságokra is rámutat. 2016-ban egy ötszámos EP-t publikált (Those Song We Sang Together), 2018-ban érkezett pedig az elődjénél gitárcentrikusabb What Happened To The Little Blind Crow, amelyről a No One Here, a To An End és a Your Own Hell voltak a legemlékezetesebb dalok. A korszak legütősebb alkotása azonban a szinte rögtön az album után megjelent, arról lemaradt dal, a Hulljatok levelek, amelyhez rendkívül erős képi világú, első világháborús környezetbe ültetett klip készült.
2020 januárjában a The Devil’s Trade három fellépést is adott a hollandiai Groningenben sorra kerülő Eurosonic Noorderslag showcase fesztiválon, és még ugyanebben az évben nyáron – immár a legnagyobb európai underground metálkiadó, a Season Of Mist színeiben – gyors egymásutánban három új dal megjelent. A rendkívül személyes Dead Sister talán a legnépszerűbb slágerük lett; a Három árva című népdalt Makó még Sebestyén Márta előadásában hallotta, és annyira megtetszett neki, hogy „fel kellett dolgoznia”, a harmadik pedig a lemez címadó dala lett (The Call Of The Iron Peak). Amely amúgy némileg visszalépés a népiesebb hangszerelésű dalok felé.
2021-ben a The Devil’s Trade John Cxnnorral, a LLNN tagjával adott ki új dalt, ami tulajdonképpen a Dead Sister volt új köntősben (Dead Sister Merope). Cxnnor-ral közösen fellépéve 2022-ben olyan fesztiválok színpadára jutott el, mint a Roadburn vagy a Roskilde.
SzL