Előadó

Tengeri Püspök

A progresszív rockból, metálból és grunge-ból inspirálódó Tengeri Püspököt 1998-ban alapította Hohl Szabolcs basszusgitáros, Nagy Sándor dobos, Varga Péter gitáros a Sunrow zenekar megszűnése után. Néhány demó elkészítése után Cseh Balázs érkezett basszusgitárosként, mivel Hohl Szabolcs Angliába költözött.

„A 2008-as demó felvételei közben éreztem újra azt, hogy szeretnék újra két gitáros formációban játszani, így megkerestem Horváth Barnát, hogy próbáljuk meg együtt ismét a közös zenélést. Ő egy nagyon markáns zenei világgal rendelkezik, úgy éreztem nagy szükségem van dalszerzői képességeire. Gyakorlatilag a nulláról kezdtük el új dalok írását, mivel a régiek nem működtek.” – mesélte Varga Péter a második gitáros érkezéséről.

2009-ben énekes nélkül maradtak, így zenéjük eltolódott instrumentális irányba, és sokkal összetettebbé vált, miközben folyamatosan keresték a megfelelő embert az énekes posztra. Számos tagcsere után 2015-ben találták meg frontemberüket Bartalis Dávid személyében. Időközben Hohl Árpád dobos is csatlakozott a csapathoz, ebben a megváltozott felállásban készült 2020-as EP-jük (Abÿss).

BB

 

Kapcsolat:

https://www.facebook.com/tengeripuspok/

Forrás:

  • Tengeri Püspök, V-portré
  • Tengeri Püspök új EP-je, Lángoló Gitárok
  • Tengeri Püspök interjú, Rockbook
Frissítve: 2024-2 , Bánóczi Bea

Kapcsolatok