Előadó

Szűcs Judith

A diszkókirálynő

Az 1969-ben az Aludj, édes című népdallal debütált Szűcs Judithot (1953) a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat és a diszkóhullám emelte a magasba. A hatvanas években beatzenekarok női szólistájaként kezdte pályáját, testvérével, Szűcs Antal Gáborral több amatőregyüttesben énekelt, indult az 1972-es Ki mit tud?-on, sőt ugyanabban az évben a Táncdalfesztivál-on is szerepelt (Szólj már vagy kiabálj). A hetvenes években a Magyar Rádió állandó szerzőinek dalait énekelte, fesztivál-énekesnőként pedig szocialista relációban haknizott.

Aztán a Metronóm ’77 fesztiválon a Táncolj még! című diszkódallal a seregszemle egyik nagy felfedezettje lett, szokatlanul szexis megjelenésével némi fülledt erotikát csempészett a színpadra, a képernyőkre. Az új hang meglepte a szakmai közvéleményt is: a „beatlányok” után ő volt az első női szólista, akiben benne volt a sztárrá válás lehetősége. Az első, diszkó jegyében – a Color együttessel – készült nagylemezét (Táncolj még!, 1978) valósággal elkapkodták (végül platinalemez lett), a kritikusok azonban nem kímélték. Miközben a Magyar Televízió elkészítette az énekesnő első show-műsorát, és Szűcs Judith népszerűségét jelzi, hogy a Pop-Meccs című vetélkedőben a közönségszavazatok alapján ő lett az év énekesnője.

A bíráló hangokkal ekkor még senki sem törődött, az 1980-ban megjelenő új nagylemezért (Meleg éjszaka) azonban már a közönség sem kapkodott annyira. Miközben Szűcs Judith külföldön (az NDK-ban, a Szovjetunióban, Csehszlovákiában vagy Kubában) folyamatosan turnézott (bátyja, Szűcs Antal Gábor zenekara, az „őszinte kőkemény” Dinamit kísérte – amúgy a további nagylemezeit is velük készítette), a divat múltával Szűcs Judith körül kihűlt a levegő. Újabb albumaival (Ilyen ma egy lány, 1981, Kihajolni veszélyes, 1982) már hiába próbált meg széles közönségnek énekelni, karrierje a nyolcvanas évek derekára végképp leáldozott.

A rendszerváltozás után is aktív maradt, rendszeresen fellépett és adott ki albumokat. 

JBSz–SJ

http://www.szucsjudith.hu/

https://www.facebook.com/szucsjudithofficial/?locale=hu_HU

 

 

Forrás:

JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 1 (1960–70-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 437–438.

Frissítve: 2023-8 , Jávorszky Béla Szilárd – Sebők János