Előadó

Szatmári Juli

A magyar és angol nyelven írt dalaiban a könnyebben befogadható popot folkos és a jazzes elemekkel fűszerező Szatmári Juli az elmúlt évtized egyik figyelemre méltó szerző-előadója.

Szombathelyen született, tizenkét éves kora óta gitározik, tanulmányait később Budapesten Nyeső Marinál folytatta (egy szám erejéig hallható is Nyeső 2009-es Meteorológus című CD-jén). Miként Szatmári 2013-ban nyilatkozta: „Mindig énekeltünk a zenélés mellett, de éneket külön sosem tanultam. Én zenét írni szeretek. Az, hogy ez fellépéssel jár, az egy plusz feladat, és egy plusz felelősség. Kiáll az ember mások elé, és valamit átad. Mert amit egy koncerten kapsz, vihet jó irányba lelkileg, de le is húzhat, nyilván ez függ a közönség nyitottságától is. Ez egy felelősség, hogy ki hogyan áll ki, és teljesen független attól, hogy az illető énekes-e vagy sem.”

Bár egyik saját dalával elindult a Voice tehetségkutatón, saját bevallása szerint eleve hátrányban volt a többiekhez képest, hisz emiatt nem volt könnyen formálható. Amikor viszont 2013-ban saját zenekart – Rozsnyói Judit, hegedű, Günsberger Ákos, gitár, Borbély Mátyás, basszusgitár, Laskay Péter, dob – szervezett maga köré, velük az Átjáró, a Peron Music és a Hangfoglaló Magyarország tehetségkutató versenyeket egyaránt megnyerte. Ennek köszönhetően a Kiscsillag, a Honeybeast, a Szabó Balázs Bandája és a Péterfy Bori & Love Band előtt is játszhattak, eljutottak a Művészetek Völgyébe és a VOLT Fesztiválra is.

2014-ben a Szimpla Lemming Program nyerteseként Szatmári Juli három szerzeményét profi stúdiókörülmények között rögzíthették. Ezek közül a Hadd legyek hozta meg számára az első nagyobb sikert, a dal a Petőfi Rádió hallgatóinak egyik kedvence lett, így év végén Juli meghívást kapott az Akusztik műsorba.

Bő másfél évvel később, 2016-ban a gitáros-énekesnő és zenekara a Cseh Tamás Program segítségével megjelentette első nagylemezét (Ismerj fel), amelyről a címadó dalhoz készült egy minimál költségvetésű, viszont kifejezetten jól sikerült, „feelgood“ klip. A fülbemászó, hegedűvel díszített, kellemes hangzású popdalokhoz elgondolkodtató, érzelmes, személyes mondanivaló párosult. 2017-ben jött a korábbiaknál jóval tempósabb három dalt tartalmazó Ember a Földön EP, ám még ebben az évben Szatmári Juli személyes okokból Németországba költözött. 2018-ban ugyan kiadott három, angol nyelvű, a Glamour Quartettel felvett dalt (Be Loved, Overboard, Circles), ám az elmúlt években szinte kizárólag Németországban lépett fel, így nem valószínű, hogy a magyarországi karrierje a közeljövőben folytatódna.

SzL

Kapcsolat:

https://www.facebook.com/szatmarijulipage/?locale=hu_HU

 

 

Frissítve: 2023-4 , Szigeti László

Kapcsolatok