Előadó

Syconor

Az 1962-ben alakult beategyüttes lényegében a korszak külföldi slágereit játszotta – és időnként játssza a mai napig.

A Szent István park környékén lakó középiskolás srácok eredetileg az amerikai Syncom műholdról akarták elnevezni a zenekart, de rosszul tudták a nevet. Kezdetben instrumentális dalokat játszottak és rock and rollokat énekeltek, majd 1963-tól áttértek a Beatles-dalok előadására. A többi zenekarhoz képest jó megszólalással játszottak, mert velük dolgozott Nemes László, az első profi technikus. 1964-ben jött össze a legjobb felállás – Barta Tamás (1948–1982, szólógitár, szájharmonika), Fenyő Miklós (1947, ének, orgona), Deutsch András (basszusgitár), Hámor Rezső (dob), Neményi Tibor (gitár) –, amely elsősorban a Boschban alapozta meg hírnevét. A műfaj iránti érdeklődésre jellemző, hogy amikor 1966 áprilisában az Ifjúsági Magazin-ban írtak a zenekarról, a cikkre hatezer olvasói levél érkezett. Mivel a zenészek továbbra is ragaszkodtak az igényes slágerzenéhez, Fenyő Miklós az időközben csatlakozott Sipos Péter basszusgitárossal kivált, és 1967-ben megalapította a Hungariát.

Hámor Rezső a katonai szolgálat letöltése után 1969-től új tagokkal ismét Syconor néven lépett fel, és a korábbihoz hasonló, külföldi számokból álló repertoárt. Később több saját dalt (Maradj egy kicsit velem, Volt egy álom) is írtak. 1972-ben Kapitány Gábor (billentyűk, vokál), Kovacsics András (szólógitár, vokál) és Zwolenszky Ferenc, „Marió” (ének, szaxofon) kivált, és megalakította az Universal zenekart, ami egyben a Syconor szétesését  is jelentette.

A nevet a dobos Hámor Rezső és a basszusgitáros Váradi Béla élesztette fel az 1980-as években, a rendszerváltozásig az új formációval külföldön lépett fel. 2015 óta időnként a régi tagok közül többen Syconor néven játszanak retró táncklubokban.

JBSz–SJ

 

Forrás:

JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 1 (1960–70-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 50–51.

 

Frissítve: 2023-9 , Jávorszky Béla Szilárd – Sebők János