Előadó

Sugarloaf

Az 1995-ben alakult Sugarloaf pop-rock zenekar fennállása alatt hat stúdióalbumot, egy koncertlemezt és rengeteg videoklippet jelentett meg. Számos slágerrel szereztek népszerűséget, többször voltak már "Az év zenekara”, és 2003-ban Budapesten együtt koncerteztek az angol Placebo együttessel.

Az alapító tag Tóth Szabolcs (gitár) mellett a zenekar jelenlegi tagjai Muri Enikő (ének), Miklós Milán (basszusgitár) és Tuboly Roland (dob).

Kezdetben öt fiúból állt az együttes, aztán 2005-2013 között Dér Heni is a banda tagja volt, távozása után egy ideig Gubik Petra és Nkuya Sonia is énekeltek a zenekarban, míg 2017 óta Muri Enikő a Sugarloaf énekesnője, aki ezt megelőzően a Budapesti Operettszínház tagja volt.

2000-ben jelent meg első albumuk, Manga címmel. 2003-as Nő a baj! lemezük nagy slágere volt a Hunny Bunny című dal. A 2006-os Neon LP koncerteken azóta is játszott sikerdala a Barbie. Legutóbbi kiadványuk, a 2019-es Sputnik érdekessége, hogy dalszövegeit a zenekar kérésére neves színészek szavalták el videóikban.

HZ

 

https://www.facebook.com/sugarloaf.hu/

https://www.instagram.com/sugarloafofficial/

https://sugarloaf.hu/

Frissítve: 2023-11 , Hőgye Zoltán

Kapcsolatok