Előadó

Smog

Az 1981-ben Vácon alakult zenekar – Danyi Erika (ének), Szekeres István (gitár, ének), Jezernitzky Csaba (gitár, ének), Balogh János (billentyűsök), Barna József (basszusgitár, ének), Rosenberg Tamás (dob) – aranydiplomát nyert az amatőrök rockfesztiválján, majd két évvel később első helyezést ért el a Ki mit tud?-on (a Pokolgépet ejtették ki). Jutalomként készült velük egy (a sors iróniájaként a Pokolgéppel közös kislemez). A-oldalán két Smog-dallal (Zsíroskenyér, Robot), előbbi ráadásul felkerült az 1.2.3….Start válogatásra. 1985-ben újabb kislemez (A játék / Nem beszélhetsz mindig mással) jelent meg tőlük, 1986-ban pedig a Satöbbivel osztoztak egy újabbon (Várlak).

Szintis, italodiszkós dalaikkal kiemelkedtek a hazai mezőnyből, mégsem lettek hosszú életűek. Jezernitzky később az 1988-as Interpopon feltűnt Krasznai Krisztával Hajni István Master Voice nevű csapatában – az egyetlen hazai italo disco formációban – folytatta.

JBSz–SJ

 

Forrás:

JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 2 (1980–90-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 158–159.

Frissítve: 2023-4 , Jávorszky Béla Szilárd – Sebők János