Előadó

Slow Village

A rapcsapat legelső dala (2000tizenvalahány) 2016-ban jelent meg, 2017-ben pedig már nagylemezzel (201X) jelentkeztek. DJ Slow (Zsigri Bálint) három MC-vel (Balázsovics Mihály „Tink”, Nagy Dénes „Nash” és Gergály Norbert „Goulasch”) kiegészülve hozta létre a Slow Village-et, amelynek neve egyben tisztelgés a detroiti hiphop formáció, a Slum Village előtt.

„Mi nem rapperektől, hanem olyan alázatos zenészektől tanultuk meg, hogyan lehet elegánsan művelni a hiphopot, mint Boros Levente, Sági Viktor, Bognár Szabolcs, Sabák Péter, Fejes Sándor.” – nyilatkozta a zenei példaképekről Nash, akik mind közre is működtek a csapat második nagylemezén (Úton, 2020) a Hősökkel, Gegével, Orizával és Balekkal egyetemben. Az album címe egyben a dogmájuk is: szeretnének úton lenni a végéig, mert úgy egészséges felfogni a zenélést, hogy mindig van hová tovább menni.

2023-ban új EP-t (;) adtak ki, amelynek készítési folyamata kevésbé volt improvizatív, mint a korábbiakban, több alkalommal visszatértek a dalokhoz, több fázison át nyerték el végleges alakjukat és hangzásukat.

BB

 

https://www.facebook.com/slowvillageband/

 

https://www.instagram.com/lassufalu/

 

Frissítve: 2024-3 , Bánóczi Bea